Pulzar

CikkInterjú

EGOSTEREO interjú EXCLUSIVE by JBlasta

Létrehozva 2009. november 9.
Stílus House, House, Techno, Dub, Electronica
    0.00

EGOSTEREO interjú EXCLUSIVE by JBlasta

Hazánk első alkalommal látja vendégül az Egostereo duót november 27-én a Merliben. Ennek kapcsán készítettük nektek ezt az interjút!

 


1.) Szevasztok srácok, mondanátok nekünk néhány szót magatokról? Hogyan jött létre az EGOSTEREO?

Először is, köszönjük a lehetőséget :-) Nos, kezdetben az EGOSTEREO Sandrino Beesley, azaz jómagam voltam, de másfél évvel ezelőtt véletlenül találkoztam Danny Minkellával és nem sokkal azután, hogy beléptünk a stúdióba megcsináltunk három számot négy nap alatt (!) ; az Alaska a Mcgroove kiadó támogatásával jelent meg csak úgy, mint a Sandri & Danny (ami a Prog Beatport top 100-as listáján a 19. helyig jutott) aztán a Polar került kiadásra a Mcgroove Recordsnál, ami már ugyanezen a listán a 9. helyen tanyázott néhány hétig, és végül a Kepler, mely a Tocadisco által fémjelzett Toca45 kiadásában a Beatport Minimal top 100-as listáján a negyedik helyet őrizte egy pár hétig.
Így tehát egy hét elteltével Danny kimondatlanul, de egyértelműen az EGOSTERO tagja lett. Amikor a stúdióban vagyunk rendkívüli módon inspiráljuk egymást, és nem mellesleg az életben is nagyon jó barátok vagyunk.
Azóta pedig azon dolgozunk, hogy minél nagyobb neveknek készíthessünk remixeket, ez vezet minket egyre jobb kiadókhoz.

2.) Mik voltak a legfontosabb állomásai az elmúlt egy évnek? Arra gondolok, hogy van már hét top 100-as számotok, amik közül négy a Beatport Top 10-es Bestseller listáján szerepelt, szóval ezek alapján változott –e valami az EGOSTERO jövőképét illetően?

Nos igen, ezeknek mind nagyon örülünk, de továbbra sem szeretnénk ölbe tett kézzel üldögélni, a Polar, Kepler és a Paeonia mind csak a kezdete a mi kis stúdióbeli utazásainknak. A nagy változás jelenleg az, hogy elkezdünk élőben játszani, az EGOSTEREO Live Act első állomásai: Budapest, Svájc és Olaszország lesznek. Tudod, hatalmas élmény, hogy lehetőségünk van szélesebb tömeg elé tárni azt, amit a stúdióban hozunk létre, mert ez egyfajta visszaigazolást ad a munkáinkról.

3.) Milyen technikát hoztok a live act-re?

Két Lemur Jazzmutant, két AKAI APC 40 és két MAC laptop támasztja majd alá azt az energiát, amit a legfontosabbnak tartunk az egész live act során mindamellett, hogy a legjobb track-eket játszuk majd, hogy felejthetetlen élményt szerezzünk.

4.) A Paeonia hatalmas siker volt, olyan nevek igazolásával, mint Sasha, Digweed, PVD, Van Buuren, Cattaneo, Moguai...és persze a Renaissance, ami már történelemnek számít ebben az iparágban. Mikor jelenik meg a következő számotok, és lehet-e már erről tudni bármit is?

Jelenleg nagyobb remixeken dolgozunk, és úton van egy újabb track is, de majd csak akkor kerül ki a stúdióból, ha már megfelelő az energiák jönnek belőle :-)

5.) Megemlítenétek, hogy kiknek készítitek ezeket a remixeket?

Persze, készül egy Tommie Sunshine remix az Ultra Recordsnak, egy Nick Muir az Audio Therapynak – ő egyébként John Digweeddel a Bedrock atyja, aztán pedig lesz még egy Dirty Vegas mix is a Toolroomnak.

www.egostereo.com
www.myspace.com/​egostereo

Paeonia (Renaissance Recordings UK) @ http:/​/​www.youtube.com/​watch?v=e2jC-p2OwIM
Losing my mind (Big Love) @ http:/​/​www.youtube.com/​watch?v=4wtvXGyoFZ0
Morena (Toca 45) @ http:/​/​www.youtube.com/​watch?v=qx-D1qFf8JY

Video interjú:

 

http:/​/​www.youtube.com/​watch?v=xeKg_ii7iko

 

Promo mixek:


http:/​/​www.egostereo.com/​ftp/​EgostereoInsomniaFm.mp3
http:/​/​www.egostereo.com/​ftp/​EgostereoiCar2.mp3
http:/​/​www.egostereo.com/​ftp/​EgostereoiCar.mp3
http:/​/​www.egostereo.com/​ftp/​EgostereoFriskyRadio.mp3

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

  • All Inn 012: Coldfish - Revelations Ep

    Egy újabb izgalmas oldalát mutatja be az elektronikának az All Inn Records. A 12. kiadvány Coldfish Revelations EP-je, melyben a magyar művész lehengerlő zenei eszmefuttatásának négy epizódját hallhatjuk. A Laurine Frost néven is alkotó Coldfish az utóbbi két esztendőt intenzív stúdiómunkával töltötte, visszavonulása tehát csak látszólagos volt. Az útkeresés így érett útmutatássá a négytrekkes zenei esszenciában.

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    [Interjú] Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    [Interjú] November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    [Interjú] A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    [Interjú] Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    [Interjú] Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    [Interjú] A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    [Interjú] Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    [Interjú] Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    [Interjú] A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    [Interjú] A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó