Pulzar

Cikksajtóközlemény

Sziget - Vodafone percjegy

Létrehozva 2010. július 21.
Stílus Drum and Bass, Dubstep
    0.00

Sziget - Vodafone percjegy

Az idei évben a Sziget-látogatók két, merőben új, és előremutató fejlesztéssel is találkozhatnak a fesztiválon, melyek olcsóbbá, illetve kényelmesebbé teszik a fesztivállétet.

  Azon Vodafone-os előfizetők számára, akik csak bizonyos koncerteket akarnak megnézni a Szigeten, örömteli újítás lesz a percalapú mobilfizetéses rendszer. Eszerint a látogató egy központi számra küldött sms-re válaszként kap egy kódot. Erre az azonosító kódra, a Sziget "K" hídi bejáratánál lévő, erre a célra fenntartott konténernél megkapja a napi karszalagot és aktiválják a rendszert. Hogy a sorbanállással ne "ketyegjen" a látogató pénze, a percalapú fizetéses rendszert igénybe vevők számára ún. "expressz kaput" állítanak fel a szervezők. A látogató addig marad a fesztivál területén, míg kedvenc programjait megnézi, majd a távozáskor a kijáratnál állítják le a rendszert. A mobil parkoláshoz hasonló szisztéma bevezetésével tovább bővítették a szervezők a jegykedvezmények körét. 

Mint ismeretes, csoportos diákjeggyel akár féláron is be lehet jutni a Szigetre illetve este 11-után már 50%-kal olcsóbb a Sziget napijegy. A percalapú mobil fizetéses rendszert felhasználóknak csúcsidőben, azaz 18-23 óra között 70, egyéb időszakokban pedig 35 Ft-ot kell fizetniük percenként. Azoknak sem kell félniük, akik a Sziget hangulatától elvarázsolódva az eredetileg tervezettnél sokkal tovább maradnak: a 12000 Ft-os határ elérésekor - egy 1500 Ft-os kényelmi díj felszámítása mellett - leáll a számláló, a percjegy innentől kezdve normál napijegyként üzemel tovább.

További újítás a kártyás fizetéses rendszer. Eszerint egy ingyen kapott kártyára a fesztivál területén több ponton lehet pénzt feltölteni, mellyel egyszerűbbé válik a vásárlás. A Sziget VIP részlegében kizárólag csak kártyával lehet majd vásárolni, s egyelőre a többi vendéglátó egységben választható ez a lehetőség. Mint ahogy Gerendai Károly, a Sziget főszervezője elmondta: “Ezzel a szisztémával még komfortosabbá válhatnak a fesztiválok, kevesebbet kell sorban állnia a vendégeknek, nem kell a visszajáró pénzzel húzni az időt." A regisztrált kártyatulajdonosok a kártya esetleges elvesztéskor azt letilthatják, illetve a kártyán maradt pénzt a fesztivál végeztével a feltöltő pontokon vissza lehet váltani.

Archív partyajánlók

  • [2013-08-05] Sziget Fesztivál 2013
    @ Hajógyári Sziget

    Az idei sziget fesztivál megrendezésére augusztus 5-12 között kerül sor, ahol a -1. napon ismét magyar slágerek hangzanak fel, hazai sztárok előadásában. Azonban most nem a magyar dalokat ünnepeljük, hanem az idén tragikusan fiatalon elhunyt szerzőjükre, Cipőre emlékezünk. A fesztivál nagyszínpadán olyan közismert és közkedvelt – generációkat megszólító – dallamok és szövegek csendülnek majd fel Magyarország legendás és népszerű zenészei által előadva, amelyek önmagukért beszélnek. A szereplők a zene nyelvén igyekeznek leróni tiszteletüket és méltó emléket állítani a hazai pop-rock zene egyik legfontosabb alakjának.
  • [2013-07-11] Balaton Sound 2013
     

    Idén hetedik alkalommal nyitja meg kapuit a Balaton Sound az elektronikus zene kedvelői előtt.
  • [2010-08-11] Sziget Fesztivál 2010
    @ Hajógyári Sziget

  • [2010-07-08] Balaton Sound
    @ Zamárdi Szabadstrand

  • [2010-06-30] VOLT fesztivál
     

  • [2009-07-01] VOLT Fesztivál
     

    Kultikus sztárokkal várja látogatóit az idei VOLT Fesztivál. Július első hétvégéjére Sopronba érkezik a több év után új lemezzel és fesztiválturnéval visszatérő Limp Bizkit csapata, a legnagyobb Nyugat-európai fesztiválok másik nagy idei visszatérője, a provokatív metál-ikon, Marilyn Manson, és a legaktuálisabb brit szupercsapat, a Franz Ferdinand.
  • [2008-07-10] Balaton Sound 2008
    @ Zamárdi Szabadstrand

    Zamárdi a Balaton déli partjának 2500 lelkes, avar kori emlékekben gazdag települése. A község egyesíti magában a mozgalmas üdülőterületet, a csendes falut és kirándulásra csábító szőlőhegyeket, ligetes erdőket és most egy hatalmas bulit is...
  • [2008-04-19] Spring Festival
    @ Club New Night, Tiszakécske

    Áprlis közepén újabb mérföldkövéhez érkezik a Club New Night. A club történetében elöször rendez tavaszi nagy fesztivált, ráadásul olyan külföldi fellépőkkel, akik teljesen élőben tolják a jobbnál jobb house zenéket. A 2 csapat a Spirit Catcher és a MotorCitySoul!
  • [2007-08-11] sziget 2007
    @ Óbudai hajógyári sziget

    A NOKIA Party Aréna, a Meduza, a Cökxpôn Ambient Sátor, a Nagyszínpad, valamint a Magic Mirorr Szombati programja.
  • [2007-08-07] sziget 2007
    @ Óbudai hajógyári sziget

    Vártunk csak Vártunk de megérkezett. ÍME A 2007-es SZIGET fesztivál PARTY arénájának a végleges programja.

Még több sajtóközlemény

  • Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens csemegék

    [sajtóközlemény] A Sziget idei zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd' 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába. Köztük napjaink egyik legmenőbb rappere, Kendrick Lamar, az egyik legsikeresebb deep house/tropical house producer, Kygo, a folkosabb irányból az alteresebb rock felé forduló sztárzenekar, a Mumford & Sons, a szókimondó rock-fenegyerek, Liam Gallagher és még sokan mások. "Sziget – Love Revolution" augusztus 8-15 között.
  • Viszlát Kasino, ismét költözik a Cinema Hall

    [sajtóközlemény] Több éves működést követően bezárja kapuit a belváros legpompásabb klubja, a Kasino, mely egyben a Cinema Hall klub érájának is helyet adott az elmúlt években.
  • Zeneipari érdekszövetség alakult

    [sajtóközlemény] November 30-án az alapító okirat aláírásával életre kelt a zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló és azok érdekeit a döntéshozók felé képviselő Music Hungary Szövetség.
  • Ibizával támad a Debut őszi szezonja

    [sajtóközlemény] Az idén 16. éves fennállását ünneplő The Debut csapat Ibizát hozza el Budapestre a klubszezon minden egyes bulijára!
  • Indul az 5. MOL Nagyon Balaton!

    [sajtóközlemény] Nagyfesztiválokat, különleges programokat, világsztárok egész sorát és több száz hazai előadót, valamint jobbnál-jobb gasztronómiai élményeket ígér idén nyárra a MOL Nagyon Balaton. A gondozásukban megjelent és országszerte fellelhető Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány ugyancsak a legizgalmasabb balatoni eseményeket és a legjobb helyeket mutatja be, az online térben és a közmédia csatornáin pedig egyaránt kiemelt szerephez jut a Balaton. Idén először négy, balatoni esemény egy-egy gigantikus köztéri Balaton- felirattal gazdagodik, a MOL Nagyon Balaton "Check-In" játék fődíjaként pedig autót is nyerhetnek azok, akik több eseményt is meglátogatnak a tó körül. Májustól-októberig idén már ötödik alkalommal, 30 helyszínen egymilliónál is több vendéget várnak a MOL Nagyon Balaton eseményeire.
  • Világsztárok a Balaton körül

    [sajtóközlemény] Alig néhány napja zárult a Thievery Corporation közel teltházas koncertjével a VeszprémFest. Napokon belül pedig újabb „nagy nevek" érkeznek a Balaton legjobb fesztiváljaira, a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként.
  • A GELKA VÁLOGATTA A LEGÚJABB CAFÉ DEL MAR LEMEZT

    [sajtóközlemény] Hatalmas lépés a Gelka életében: José Padilla nyomdokába lépve ők válogatták a legújabb Café Del Mar - Chillhouse 9 lemezt.
  • Indul a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

    [sajtóközlemény] December 1-jén délután a hazai zenei élet krémje árulja a STRAND Fesztiválra a jegyeket a budapesti Erzsébet téren. Persze ekkor már országosan is indul kedvezményes jegyterjesztés a nyárzáró fesztiválra. STRAND – Nagyon Zene Fesztivál augusztus 24-27. között.
  • Megújulás előtt a Corvintető!

    [sajtóközlemény] Komoly munkálatok folynak a Blaha Lujza téren, december 12-én ráncfelvarrás után vehetünk részt a kultikus szórakozóhely „újranyitásán”.
  • Negyvenezer látogató a Budapest Music Expón

    [sajtóközlemény] Vasárnap este véget ért a tizedik Budapest Music Expo kiállítás. A rendezvényt mintegy 40 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. Az eseményt szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) kiosztotta az Öröm a Zene Díjakat. Elismerésben részesült többek közt Both Miklós és Gotthard Mihály gitáros.
  • Elstartolt a Heineken Balaton Sound

    [Fesztivál hír] A 6. Heineken Balaton Sound a megszokottnál korábban, tegnap kora délután nyitotta meg kapuit, a nyitónapon a Nagyszínpadon Ákos, az arénában pedig Afrojack lépett fel. A fesztiválon 150 hazai és világsztár ad koncertet, headlinerként szerepel többek között Avicii, David Guetta, Paul Kalkbrenner és Armin van Buuren. Az eseményre öt nap alatt százezer vendéget várnak Zamárdiba.
  • Kraak & Smaak, Beardyman és további új nevek a Szigeten

    [Fesztivál hír] ....és még mindig Sziget Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd legújabb albumával a Maxďmo Park s szintén erre a helyszínre bérelt helyet a többszörös Grammy-díjas The Roots. Az Aréna “live” sávjában találkozhatunk majd Hollandia legkelendőbb zenei exportcikkével, a Kraak & Smaak formációval. A most visszajelzett fellépők között négyen pedig az A38 színpadán zenélnek majd, köztük Dánia legtehetségesebb kortárs női előadója, Agnes Obel, a fenomenális beatbox technikájáról ismert Beardyman, a friss lemezüket a Sziget közönségének is bemutató Citizens! és az elvetemült, látványos és hajmeresztő performanszairól híres berlini punk kollektíva, a Bonaparte.
  • Armin jön Björk helyére

    [Fesztivál hír] A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren tölti be a Björk által hagyott űrt a Heineken Balaton Sound vasárnapi programjában. Jön továbbá a Balaton-partra a mainstream elektronikus zene kiválósága, Calvin Harris, a tracket jegyző nemzetközi hírű DJ-producer, Martin Solveig. Jön a formabontó techno anyagairól ismert Guy Gerber, a Grammy-díjas alternatív hip-hop banda, a De La Soul (USA) és egy igazi kozmopolita elektronikus zenei produkció, a Tale Of Us.
  • A Sziget a legjobb legnagyobbak közt

    [Friss] Európa tíz legjobb nagyfesztiválja közt már ott van kedvenc fesztiválunk, a Sziget. De hogy ki a nagyok közt a legeslegjobb, a fesztiválozók szavazatán múlik. Regisztrálj és szavazz a Szigetre! – és még fesztiváljegyet is nyerhetsz.
  • “Varázslatos ez a közeg!”

    [sajtóközlemény] A sztárfellépők a világ legjobbjának tartott Glastonbury fesztiválhoz hasonlították a Szigetet, az itt lévő nagykövetek szerint nincs is jobb Európában, a nemzetközi újságírók le voltak nyűgözve a változatosságától és hangulatától, a magyar politikusok pedig a legvonzóbb hungarikumnak tartják kedvenc fesztiválunkat. 382 ezren voltak, békében, boldogságban.
  • Helikopter, csoki, csipsz és bio tea

    [sajtóközlemény] David Guetta, Pet Shop Boys, Jamiroquai, Chemical Brothers, Paul van Dyk, Paul Kalkbrenner, Tricky, Paul Oakenfold, Pink Martini, Sven Väth – megannyi sztár megannyi kéréssel érkezik a Heineken Balaton Soundra.
  • Balaton Sound: az első nevek

    Július 8-11 között ismét a Heineken Balaton Sound tölti meg élettel a Balaton déli partját. A legfrissebb hírek szerint már biztosan a nagyszínpad headlinerei között szerepel a CHEMICAL BROTHERS…!

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó