Pulzar

CikkFriss

Egbert remixek futószalagon

Létrehozva 2011. március 16.
Stílus Dubstep, Tech-house, Breakbeat, Dance, House, House, Minimal, Tech-house, Techno, Trance
    0.00

Egbert remixek futószalagon

Az elmúlt két évben a nemzetközi techno-house szcénába üstökösként berobbanó holland dj / producer, Egbert minden jel szerint 2011-ben is folytatja diadalmenetét. Az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy a fiatal művész a saját produckiók szerzése mellett remixerként is kiválóan megállja a helyét, elég csak a tavalyi ősz klub-bombájára, Carl Cox örökzöld 'The Latin Theme'-jére írt újraértelmezésére gondolni.

A rotterdami GEM Records gondozásában most egy másik időtlen techno klasszikus, Egbert felfedezőjének és mentorának, Secret Cinema-nak az 1994-es 'Timeless Altitude' című darabja került terítékre. Természetesen az 1994 óta eltelt 17 évben akkorát változott az elektronikus-zene, hogy értelmetlen lenne Egbert remixét az egyébként is hibátlan eredeti változattal összehasonlítani. Ám, hogy kiváló munkát végzett Egbert, arra bizonyíték, hogy a megjelenés máris Laurent Garnier, Joris Voorn, Adam Beyer, Darren Emerson, és Armin Van Buuren támogatását élvezi.

Christian Smith patinás labelénél, a Tronic-nál megjelenő új Marc Romboy EP-n, a 'The Overture'-n is Egbert vállalta magára a remixeri teendőket. Hogy ismét nem lőtt mellé, azt igazolja, hogy eddig olyan nevek playlistjeiben bukkant fel az átdolgozása, mint The Advent, Heiko Laux, Slam, vagy John Digweed.

Ugyancsak egy jól sikerült feldolgozással vette ki a részét Phil Kieran 'Le Carrousel' című maxi lemezének munkálataiból, amely az északír művész saját kiadóján, a Phil Kieran Recordings-on jelenik meg.

Egbertet az április 16-i HYPERSPACE 15 -ön hamarosan élőben is hallhatják-láthatják a hazai techno rajongók.

www.myspace.com/egbertmusic

www.gemrecords.nl

 

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

Ajánlott lemezek

  • Anthony Pappa visszatér - Moments 2

    Anthony Pappa karrierjének története nagyon tartalmas, olyan nevekkel való együttműködését követően, mint a Global Underground, Renaissance, DMC vagy éppen az EQ, csak egy maroknyi példa karrierjéből.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó