Pulzar

Zenére leképezve: indul a Super8 a Nugenen SeNoN-nal és SIX-szel

Két régi kedves ismerős, SeNoN és Six újabb közös fejszét vág a fába: saját műsorral jelentkeznek a megújult Nugen Fm-en, Super8 címmel. Ez már önmagában is meghökkentőnek tűnhet, hiszen két VJ-ről van szó. Hogy pontosan mit is fognak csinálni egy kizárólag hallgatható online rádiós műsorban, nos, arról – és sok egyéb érdekességről is mesélnek máris ők, maguk...

 Nugen: Szinte már elválaszthatatlanok vagytok a hazai partivilág szemében mint a SIX és SeNoN VJ-páros. Erre csak ráerősít a most induló, közös rádióműsorotok… Tényleg ennyire szoros az együttműködés a hétköznapokban is? Vagy ez szigorúan csak a „színpadon” igaz?

SeNoN: Egy közös ismerősünk szavait idézném: „Ha én annyi idő együtt lennék a feleségemmel, mint amennyit ti együtt vagytok, már rég elváltam volna” (nevet) 

Six : Mi nem a VV SIX és VV SeNoN vagyunk, hogy bulvártéma legyünk, de ha a Cuncik Lapjában is lejön az interjú, akkor egy megfelelő összeg ellenében megadjuk a választ.

Nugen: Kicsit meghökkentő lehet egy laikus számára, hogy két VJ mixeket készítsen egy zenei rádióba. Hogy is van ez?

SeNoN: Igen, első hallásra valóban az lehet. Számomra a zene szeretete iránti szükséglet lételem ahhoz, hogy a munkámban megálljam a helyem, mivel a VJ-zés a zenével együtt teljesedik ki. Kevesen tudják, de a VJ-zés elkezdése vízválasztó volt az életemben 4 évvel ezelőtt. Ehhez az is hozzátartozott, hogy olyan barátokat, ismerősöket szereztem, akik a zenére tették fel az életüket. Mivel sok mindenre nyitott vagyok és winchesternyi zenei gyűjteménnyel rendelkezem, nem volt kérdés, hogy pillanatnyi érzelmi vagy lelkiállapotot nem csak képekben, hanem zenében is szeretnék kifejezni. Így készült az első „névnapi” mixem, melyet követett még pár darab. Ezt követően a Privátfilmek Újratöltve c. műsor indulásakor szerencsére a zenei szerkesztők olyan darabokat is becsempésztek a műsor aláfestő zenéi közé, amik személyes kedvencek voltak. Azóta a zenegyűjteményem sok darabbal gazdagodott, ez pedig odáig vezetett, hogy rábólintottam a felkérésre. Bár még rengeteget kell tanulnom, de jól haladok. (mosolyog) 

Six: A ’90-es évek vége felé megfertőzött az elektronikus zene. Gyűjtögettem a kazikat, később a CD-ket, és amikor csak lehetett, a barátaimnak zenélgettem. Aztán egy 12 órás szett után lett egy bitang fülsérülésem, úgyhogy ennyit a DJ-karrierről. A zene szeretete megmaradt, de továbbfejlődött számomra a vizuális világgal. Az elmúlt egy-két évben a Privátfilmek Újratöltve c. műsor hozta vissza ezt a mixelős sztorit az életembe, és úgy vettem észre, hogy amit képviselek zeneileg, egyre több és több embernek tetszik.

Nugen: A Super8 név nem új. Mit takar pontosan az eredeti használatában?

Six: A Super8.hu egy olyan virtuális közeg, amelyben a letűnt korok nemzedékei és a 21. század friss generációi randevút adnak egymásnak.

SeNoN: Azt hiszem ezt nem kell túlragozni.

Nugen: Hogyan kapcsolódik ez a Nugen Fm-es műsorhoz?

SeNoN: A rádióműsorban olyan mixek hallhatóak, amik az e-zenei irányvonalat képviselik – a paletta pedig igen széles ezen belül. Ha pedig a super8.hu-n elindulnak a nyers videók és közben szól a Nugen műsor, az lesz az eredeti live reality.

Nugen: Bár zenei összeállításokkal készültök, gondolom, azért nem kell tartanunk tőle, hogy egyszer csak SIX fején is ott csillog majd egy strasszokkal kirakott füles, ugye? (nevetünk)

Six: Ettől biztosan nem kell tartani, de lehet, hogy a melleimet és a számat azért megcsináltatom. (nevet) Viccet félre téve, amióta elérhetőek a Super8-as és a saját mixeim, kaptam már meghívást Szentpétervárra, Helsinkibe és néhány magyar településre  mint lemezlovász. (mosolyog) De beállni egy sorba, ahol előttem már vannak 47826-an, nem szeretnék és nem is fogok.

SeNoN, számodra ez a csillogó világ annyira nem is idegen, hiszen Budapest egyik prémiumklubjában, a Mixben éppen ilyen luxushangulat uralkodik… 

SeNoN: A hangulat és a dizájn valóban luxus, de mindenki számára elérhető lehet, aki ilyen környezetben szeretne kikapcsolódni. Az elegáns klub Budapest éjszakai életének ragyogó csillaga, ahol az állandó rezidensek zenéjét hazai és külföldi lemezlovas vendégek színesítik, és ahol ebben a szezonban is nagy hangsúly fektetnek a vizuális élményekre, melyet ismét én készítek Sixszel együtt. Fel kell fedezni és át kell élni a klub lüktetését.

Nugen: Mi mindennel „tengetitek” most a műsorra való felkészülésen kívül a napjaitokat?

SeNoN: Ahhoz, hogy egy klubban valaki „rezidens” legyen, folyamatos munkát, felkészülést kíván, hogy hétről-hétre meg tudjon újulni, s hozza a tőle elvárt színvonalat. Így napjaimat a folyamatos felkészülések teszik ki. Videókat vágok, nyersanyagokat gyűjtök. Mivel több lábon állok egyszerre, s számomra szívügy a super8 sorsa, így sokat segítek Sixnek ebben a projektben. Ezen túlmenően pedig mixelni tanulok, és partipogit sütök. (mosolyog)

Six: Egér ( SanFranciscoBeat/ Profile25 ) barátommal gőzerővel készítjük a Night Shift című filmet. Vele párhuzamosan készül a Super8.hu közönségbarát weblapja, mely decemberben már egy beta verzióval elérhető is lesz. Emellett Óbuda Legjobb Éttermében, a Pastramiban tevékenykedem mint rendszergazda.

Nugen: Sikerült komoly szponzori háttérre is szert tennetek az elmúlt időszakban. Bár már volt róla szó korábban, kíváncsi vagyok, hogy mely márkákkal vagytok most kooperációban, s hogy mit jelent ez a gyakorlatban?

Six: Az évek alatt tényleg rengeteg szponzorunk volt, de csak egy cég az, aki 100 %-osan, sőt még azon is túl teljesítette mindenféle igényünket, ez pedig a ROLAND. A gyakorlatban ezt úgy kell elképzelni, hogy megkapunk minden új terméket, amit aztán tesztelünk. Természetesen ötletelünk egy–egy leendő termékről is, vagy különböző átalakításokra teszünk javaslatot. Nemrég voltunk egy közép-európai ROLAND konferencián, ahol egy NIGHT SHIFT LIVE –ot adtunk elő SanFranciscoBeattel, Senon pedig egy előadást tartott az Edirol P10-ről. Nagyon furcsa volt egy csomó üzletembernek bemutatni a mi világunkat, de mindent elárult az, amikor mindenki előkapta a telefonját és vadul videózni kezdett….

SeNoN: …és a végén majd szétszedték a pultot  hogy mi mivel van összekötve , hogy van beállítva. Fantasztikus volt!

Nugen: Térjünk vissza a Nugenes műsorotokra még egy kicsit! 

Six: Lesz majd egy kis tudathasadás, mert a Super8 –as privátfilmeket általában a deep househoz kötik sokan, pedig ez egyáltalán nem így van. Valahogy nem lehet egy stílusba se behatárolni, mert a deep mellett megtalálható a techno, a trance, a tribal, a dub, az ambient  sőt, még valamilyen psychedelic irányzat is. Nem is tudom, talán a világi zenék sokszínűsége jellemez minket.

SeNoN: Természetesen a műsor struktúráját próbáljuk úgy kialakítani, hogy az általunk készített mixek mellett különböző vendégek is hallhatók legyenek. Itt lesz pár ismerős név, hiszen a Privátfilmek Újratöltve zenei palettájában is megtalálhatók ismert producerek, és zenészek munkái, akikkel továbbra is szeretnénk együtt dolgozni. (Moti Brothers, ZB Project, B. Craack, Profile25 )

Nugen: Pontosan mikor indul, mettől meddig lehet majd hallgatni?

SeNoN:- Jövő héten kedden, november 29-én indul az első adás, este 10 órai kezdettel, Six mixével. A műsor 1 órás lesz a Nugen fm-en. „Na, ide hallgass!” http://nugen.fm/electronic-music/super8-radio-show/ Különlegessége, hogy okostelefonokról is hallgatható lesz.


MM_VAMP

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    [Interjú] Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    [Interjú] November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    [Interjú] A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    [Interjú] Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    [Interjú] Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    [Interjú] A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    [Interjú] Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    [Interjú] Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    [Interjú] A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    [Interjú] A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó