Pulzar

Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú

Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic Boogie látja vendégül a budapesti U26-ban október 7-én este. Előtte gondosan kivallattuk az úriembert. Most ti is betekintést nyerhettek néhány kulisszatitkába!

 Ha körül kellene írni a hangzásod, akkor a következő szavak jutnak először eszembe: kozmikus, spacey, funky, groovy. Te hogyan neveznéd?

Így van. Mindenképpen spacey, néha kicsit pszichedelikus is, és a groove-nak különösen fontos szerepe van a zenéimben. Ezen kívül a basszusgitáromat is sokat használom.

Ez lesz az első szóló fellépésed Magyarországon, de nyáron itt voltál a 2020 Soundsystemmel, ahol egy szuper koncertet adtatok. A hangzásod könnyen felismerhető a 2020 zenéiben is. Hogyan történik nálatok a munkamegosztás?

Remekül éreztük magunkat, először jártunk nálatok, imádtuk mindannyian. A 2020 Soundsystem inkább egy komplett zenekar, igazi hangszerekkel a színpadon. Én basszusgitáron játszom és énekelek benne. Az eddig megjelent 2 albumunkról nagyon sok zenét én írtam, szóval nem véletlen, hogy rám ismerhettek a dalokban. (mosolyog) A zenéken együtt és külön-külön is dolgozunk. Az utolsó album felét például otthon, Argentínában írtam, a srácok meg Angliában hozzáadták a másik felét, a maradék anyagot pedig együtt vettük fel a stúdióban.

Van egy harmadik projekted is, ami Silver City néven fut elég régóta. Melyik volt előbb: a Silver City vagy a 2020? Mi a különbség közöttük?

A Silver City a korábbi. Tulajdonképpen a 2020 Vison Recordsnál jelentettük meg első zenéinket, ez után ajánlotta fel Ralph Lawson, hogy kezdjünk bele egy közös projektbe Danny Warddal kiegészülve. Ebből lett a 2020 Soundsystem. A Silver City hangzása sokkal emocionálisabb, több benne a diszkó és a melódia. A 2020 jóval koszosabb, punkosabb hangzás.

A basszusgitárodon kívül milyen analóg hangszereket használsz még?

Akkusztikus gitárt is használok a zenéinkben, és szinte kizárólag analóg szintiket. Juno 106, Korg MS2000, valamint nemrég szereztem be egy Yamaha CS5-öt is. Ezen kívül használok hangokat egy Oberheim OB8-ból, de a Jupiter 8 és a Prophet 5 is sokszor előkerül.

Elmesélnéd, hogyan telik egy hétköznapod Buenos Airesben?

Nem kelek túl korán. Reggelizem, csekkolom a méljeimet, majd elkezdek zenélni az otthoni stúdiómban. Julian (Julian Sanza – a szerk.) néha átjön délután 5 körül, és csinálunk pár közös Silver City anyagot. Este 8 körül tartok egy kis szünetet, elmegyek focizni vagy teniszezni, vacsorázni és késő este még dolgozom kb. 2-ig. Szeretek éjszaka alkotni.

Mit tekintesz a legnagyobb dolognak, amit eddig elértél, s milyen céljaid vannak még?

Azt hiszem, a legnagyobb sikerem az a sok utazás, amit a zenének köszönhetek, a fantasztikus helyek, ahová eljuthattam a világban. Rövidtávú célom egy indie-szerű album kiadása, amit nemrég fejeztem be. Ez egy új hangzás tőlem, rövidebb dalokról van szó. Dolgozom egy Fernando albumon is, ami a Bearfunkon fog megjelenni. Készült még néhány szólólemezem is különböző kiadók részére. Decemberben-januárban új 2020 zenéket fogok felvenni. 

Nem sokan tudják, hogy olasz vagy. Hogyan kerültél mégis Argentínába?

Igen, igen, igen! (nevet) A nagypapám révén vagyok olasz, de sosem éltem Olaszországban. Aregntínában születtem és nevelkedtem. A családom egy része Olaszországban él. Néha meglátogatom őket. Imádom az országot és a kultúrájukat, no meg az olasz konyhát.

Asado (argentin grill), vagy pizza?

Asadót, légyszi! (nevet)

Év albuma?

Eddig a The Horrorstól a Skying

Üzenet a rajongóknak az október 7-i bulira?

Remélem, sokan eljöttök, és bulizunk egy jót együtt! Készüljetek fel egy különleges hangzásra, a szettjeim nem túl lineárisak, remélem szeretni fogjátok!

Archív partyajánlók

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    [Interjú] Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    [Interjú] November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    [Interjú] A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    [Interjú] Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    [Interjú] Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    [Interjú] A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    [Interjú] Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    [Interjú] Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    [Interjú] A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    [Interjú] A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

Ajánlott videók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó