Pulzar

B.my.Lake 2014: Minden várakozást felülmúlt a legnagyobb nyárzáró elektronikus zenei fesztivál

Augusztus 22-én reggel 6 órakor hallgatott el a zene Balatonvilágoson a B.my.Lake Fesztiválon, melyet idén második alkalommal mutatott be a VOLT Produkció és a Deadcode Produkció a Nagyon Balaton programsorozat keretein belül. A Club Aliga Üdülőközpont területén szervezett fesztiválon közel 40,000 elektronikus zenéért rajongó fiatal vett részt.

Miután év elején a hollandiai Groningenben a B.my.Lake nyerte az “Európa Legjobb Új Fesztiváljának” járó díjat a legnívósabb megmérettetésen (European Festival Awards), s ezzel felkerült a nemzetközi fesztiváltérképre, óriási érdeklődés övezte már az előkészületi munkákat is.

A szervezők (VOLT Produkció & Deadcode Produkció) fokozatosan tették közzé az idei évi programot, amely egyértelműsítette, hogy 2014-ben még erősebb line uppal rukkolnak elő, s jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek a vizuális megjelenésre, dekorációra, színpadtechnikára, gasztro élvezetekre.

Az idén 4 naposra bővült B.my.Lake 7 színpadon, több mint 130 DJ-vel várta a techno, tech-house, minimal, electro, dnb, dubstep szerelmeseit 96 órában – megállás nélkül – és úgy tűnik, hogy minden hozzá fűzött “elvárásnak” eleget tett.

Az elektronikus zenei fesztivál közel 40,000 látogatót vonzott Balatonvilágosra, egyötödük külföldről érkezett a rendezvénynek otthont adó Club Aliga Üdülőközpont területére.

Nemcsak a műfajok legnagyobbjait vonultatta fel egy profi csapat jól szervezett munkájának köszönhetően, de bebizonyította, hogy Magyarországon igenis van létjogosultsága az ‘underground’ zenei fesztiválnak, amely egy olyan űrt tölt be, melyre rég áhítozott minden e-zene megszállott. 

 

Napok óta százával kapjuk a köszönő leveleket és az egyöntetűen pozitív visszajelzéseket a közösségi oldalainkra, s nagy örömmel konstatáljuk, hogy a közönségben a B.my.Lake mint ‘a nyár legjobb 4 napja’ marad meg. Jó érzéssel tölt el olyan sorokat olvasni, miszerint: aki idén ott volt, az biztosra ígéri magát a jövő évben is” – mondta el Fülöp Zoltán főszervező, a VOLT Produkció vezetője.

A legfontosabb eredmény az, hogy a B.my.Lake második évében rászolgált arra, hogy Európa Legjobb Fesztiváljai között tartsák számon, s nem kérdés, hogy ez egy sikersorozat kezdete” – mondta el Kiss Ákos, a Deadcode Produkció vezetője.

 

Nem indult zökkenőmentesen a Fesztivál: egy nappal a kapunyitás előtt Danny Tenaglia fülgyulladásra hivatkozva lemondta egész estés fellépését, komoly feladat  elé állítva ezzel a szervezőket. Egy hasonló népszerűségű DJ szerződtetése az utolsó utáni pillanatban nem egyszerű feladat. A szervezők azonban kevesebb mint 24 óra alatt a világ egyik legelismertebb DJ-jét állították a B.my.Lake nagyszínpadára: magángéppel érkezett augusztus 18-án Balatonvilágosra SASHA. Nem csalódtak azok, akik bizalmat szavaztak a nulladik napnak, s beváltották jegyüket, ugyanis Sasha az utóbbi évek legjobb (itthon játszott) szettjét produkálta a B-Stage-n a fesztivál nagyszínpadán.

Augusztus 19-től minden program az előre meghirdetett időben került megrendezésre – egyedül DJ W!LD gépe késett pár órát, de végül ő is fellépett Levon Vincent után a “my Stage”-n.

Sem az eső, sem a szél nem riasztotta el a B.my.Lake közönségét – 4 napon át jobbnál jobb szettekre telt meg fesztiválterület, Balatonvilágos történelmi múltú, vadregényes, zegzugos partszakaszán. Mindenki megtalálta a hozzá legközelebb álló zenei műfajt, aktív-és passzív kikapcsolódási lehetőséget.

 

A B.my.Lake nem csupán a zene ünnepe, hanem a Balaton ünnepe is. Büszkék vagyunk arra, hogy Európa számos országából látogattak el idén a fesztiválra, s hogy a ‘magyar tenger’ egyre nagyobb médianyilvánosságot kap.”  – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció másik vezetője, a Nagyon Balaton programsorozat alapítója.

 

“Legjobbakat” kiragadni lehetetlen. Minden előadó a maximumot hozta, bátran állíthatjuk, hogy maga a B.my.Lake Fesztivál a 96 órás szettjével (azaz a 130 DJ, ahogyan egymásnak adogatták a helyet a pultban) volt a nyár elektronikus zenei Mekkája:

AGORIA, ALAN FITZPATRICK, ÂME, ANDREY PUSHKAREV, BAREM, BEN KLOCK, BILL PATRICK, CALYX & TEEBEE, CYBERPUNKERS, DANIEL WILDE, DANNY AVILA,  DARIUS SYROSSIAN, DERRICK MAY, DINKY, DIRTYPHONICS, DIXON, DJ TENNIS, DJ W!LD, dOP, ELLEN ALLIEN, FIREBEATZ, GABOR KRAFT, GAISER, GREGOR TRESHER, GUI BORATTO , HEARTTHROB, HENRIK SCHWARZ, HOT SINCE 82, HOT X, JAN BLOMQVIST, JAY LUMEN, KOLLEKTIV TURMSTRASSE, LAURA JONES, LEVON VINCENT, LOADSTAR,  MAGDA, MAKJ, MARCEL DETTMANN, MARK REEVE, MATHEW JONSON, MATHIAS KADEN, MICHAEL MAYER, MODESTEP, MY FAVORITE ROBOT, NINA KRAVIZ, OLIVER SCHORIES, PAN-POT, PILLOWTALK, POLI, PROTOTYPES, REDSHAPE, SASHA CARASSI, SANFRANCISCOBEAT, SIAN, SICK INDIVIDUALS, SIS, SMOOTH, STEPHAN BODZIN, STIMMING, TALE OF US, THE ADVENT, THE MAGICIAN, TIEFSCHWARZ/ALI, TUBE&BERGER, UTO KAREM…és még nagyon sokan mások tették feledhetetlenné augusztus utolsó napjait.

 

Mára nem kérdés, hogy Európa Legjobb Új Fesztiválja a B.my.Lake!

Türelmetlenül várjuk a folytatást!

Archív partyajánlók

Szervező

  • Kollektíva

    Kollektiva dj- és partiszervező-csapat 2007 tavaszán robbant be a budapesti partiéletbe az első Kollektiva Nights-szal, melyen napjaink egyik legfelkapottabb remixere és BBC Radio One műsorvezetője Kissy Sell Out és a trenddiktáló londoni Durrr estek házigazdája, The Lovely Jonjo vendég-dj-ztek.

Még több sajtóközlemény

  • Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens csemegék

    [sajtóközlemény] A Sziget idei zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd' 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába. Köztük napjaink egyik legmenőbb rappere, Kendrick Lamar, az egyik legsikeresebb deep house/tropical house producer, Kygo, a folkosabb irányból az alteresebb rock felé forduló sztárzenekar, a Mumford & Sons, a szókimondó rock-fenegyerek, Liam Gallagher és még sokan mások. "Sziget – Love Revolution" augusztus 8-15 között.
  • Viszlát Kasino, ismét költözik a Cinema Hall

    [sajtóközlemény] Több éves működést követően bezárja kapuit a belváros legpompásabb klubja, a Kasino, mely egyben a Cinema Hall klub érájának is helyet adott az elmúlt években.
  • Zeneipari érdekszövetség alakult

    [sajtóközlemény] November 30-án az alapító okirat aláírásával életre kelt a zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló és azok érdekeit a döntéshozók felé képviselő Music Hungary Szövetség.
  • Ibizával támad a Debut őszi szezonja

    [sajtóközlemény] Az idén 16. éves fennállását ünneplő The Debut csapat Ibizát hozza el Budapestre a klubszezon minden egyes bulijára!
  • Indul az 5. MOL Nagyon Balaton!

    [sajtóközlemény] Nagyfesztiválokat, különleges programokat, világsztárok egész sorát és több száz hazai előadót, valamint jobbnál-jobb gasztronómiai élményeket ígér idén nyárra a MOL Nagyon Balaton. A gondozásukban megjelent és országszerte fellelhető Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány ugyancsak a legizgalmasabb balatoni eseményeket és a legjobb helyeket mutatja be, az online térben és a közmédia csatornáin pedig egyaránt kiemelt szerephez jut a Balaton. Idén először négy, balatoni esemény egy-egy gigantikus köztéri Balaton- felirattal gazdagodik, a MOL Nagyon Balaton "Check-In" játék fődíjaként pedig autót is nyerhetnek azok, akik több eseményt is meglátogatnak a tó körül. Májustól-októberig idén már ötödik alkalommal, 30 helyszínen egymilliónál is több vendéget várnak a MOL Nagyon Balaton eseményeire.
  • Világsztárok a Balaton körül

    [sajtóközlemény] Alig néhány napja zárult a Thievery Corporation közel teltházas koncertjével a VeszprémFest. Napokon belül pedig újabb „nagy nevek" érkeznek a Balaton legjobb fesztiváljaira, a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként.
  • A GELKA VÁLOGATTA A LEGÚJABB CAFÉ DEL MAR LEMEZT

    [sajtóközlemény] Hatalmas lépés a Gelka életében: José Padilla nyomdokába lépve ők válogatták a legújabb Café Del Mar - Chillhouse 9 lemezt.
  • Indul a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

    [sajtóközlemény] December 1-jén délután a hazai zenei élet krémje árulja a STRAND Fesztiválra a jegyeket a budapesti Erzsébet téren. Persze ekkor már országosan is indul kedvezményes jegyterjesztés a nyárzáró fesztiválra. STRAND – Nagyon Zene Fesztivál augusztus 24-27. között.
  • Megújulás előtt a Corvintető!

    [sajtóközlemény] Komoly munkálatok folynak a Blaha Lujza téren, december 12-én ráncfelvarrás után vehetünk részt a kultikus szórakozóhely „újranyitásán”.
  • Negyvenezer látogató a Budapest Music Expón

    [sajtóközlemény] Vasárnap este véget ért a tizedik Budapest Music Expo kiállítás. A rendezvényt mintegy 40 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. Az eseményt szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) kiosztotta az Öröm a Zene Díjakat. Elismerésben részesült többek közt Both Miklós és Gotthard Mihály gitáros.
  • Kollektiva-est a Balaton Soundon heves olaszokkal

    [Fesztivál hír] A Kollektiva idén egy teljes este házigazdája lesz a Balaton Soundon. Július 14-én, szombaton a különleges kialakítású Burn Studios Frame Array helyszínen a budapesti dj-csapat, valamint néhány hazai formáció társaságában fellép a magas fordulatszámú újhullámos klubzenék egyik ásza, az olasz Keith & Supabeatz páros.
  • A Nu-Disco Forradalom hajnala Magyarországon

    [Friss] A pökhendien elegáns és egyben dinamikus nu-disco darabok az utóbbi években egyre dominánsabb szerepet töltenek be a zenei térképen; a hangzás a nemzetközi térnyerést követően mára kibontakozóban van Magyarországon is.
  • TMX interjú

    [Interjú] A Kollektíva alapítójával TMX-el beszélgettünk, a napokban napvilágot látó Compact Disco remixe kapcsán, produceri munkáiról, a kezdetekről, a jelenről és a jövőbeni tervekről...

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó