Pulzar

Cikksajtóközlemény

Electronic Beats Festival Budapest 2014

Létrehozva 2014. szeptember 12.
Stílus Deep House, House, Progressive House, Tech-house
    0.00

Electronic Beats Festival Budapest 2014

Nagy örömünkre szolgál a hír, miszerint James Holden is csatlakozott az idei Electronic Beats lineup-hoz. James tavaly megjelent új albumát saját maga által épített és programozott szintetizátorokra épülő koncertjével fogja bemutatni.

James Holden az elektronikus zenei szcéna egyik kultikus alakja, hihetetlen tehetségéhez nem fér kétség. A legendás Border Community igazgatójaként az elmúlt években szárnya alá vett már pszichedelikus rock albumot, dallamos elektronikus korongokat, sőt erősebb techno megjelenéseket is. Kiadójánál olyan művészek kezdték pályafutásukat, mint az Extrawelt, Ricardo Tobar, Luke Abbott vagy Nathan Fake. James megdöbbentő virtuozitással gyúrja kerek egésszé kedvenc műfajait és hozza létre saját, egyedi hangzását. A“The Inheritors” című, tavalyi lemeze többek között skót népzenei hagyományokból és angol komolyzenéből is táplálkozik. A törzsi rituálékat megidéző, mégis jövőbe tekintő koncerttel James hosszú évek után visszatér Budapestre október utolsó napján.

Electronic Beats

Az Electronic Beats a Telekom nemzetközi zenei programja, melyhez Európa-szerte élő rendezvények, egy negyedévente megjelenő, díjnyertes nyomtatott magazin, az elektronikus zene világába betekintést engedő EB.TV online videók sorozata és a naponta frissülő www.electronicbeats.net weboldal tartozik. Ez utóbbi portálon az élő eseményeket dokumentáló, zenészeket és alkotásaikat bemutató, továbbá más exkluzív tartalmat kínáló videók, valamint a számtalan mixet felvonultató EB Radio mellett minden megtalálható, ami az aktuális európai klubzenékhez, eseményekhez, művészetekhez és kulturális élethez kapcsolódik..

 

Kapcsolodó linkek

 

Electronic Beats honlap

www.electronicbeats.net

 

Facebook esemény

www.facebook.com/​events/​1536202046611933

 

Az Electronic Beats bemutatta: James Holden és Ellen Allien Budapesten:

youtu.be/​I9vXOWeTPKI

 

James Holden “The Inheritors” koncert a Moulin Rouge-ban:

youtu.be/​3eIpVIimAJA

 

EB Appok

 

EB.TV: bit.ly/EBTV_iOS

EB News: bit.ly/EBNews_Windows

EB Radio: bit.ly/EBRadio_iOS, bit.ly/EBRadio_Android

 

Jegyvásárlás

Jegyek már kaphatóak országszerte a Ticketportal jegyirodákban

és a Központ kávézóban. (1075 Budapest, Madách Imre út 5.)

Jegyek elővételben: 3500 HUF október 1-ig

Jegyek helyszínen: 4500 HUF október 1. után

 

Jegy infovonal:

+36 1 302 29 42

+36 30 533 99 33

 

Jegyvásárlás online:

www.ticketportal.hu

 

Figyelem! A helyszín befogadóképessége limitált, melyet a szervezők szigorúan betartanak a kellemes szórakozás érdekében, ezért a jegyek korlátozott számban állnak rendelkezésre!

 

Helyszín

Millenáris Teátrum

(1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.)

Kapunyitás: 20:00

Archív partyajánlók

  • [2013-12-27] Hi!Fly pres. Keinemusik Label Night
    @ Cinema Hall, Budapest

    A márciusi HI!FLY partin bemutatott őrült back2back-jük után nem volt kérdés, hogy &ME és ADAM PORT hamarosan visszatér hozzánk. Azon a varázslatos estén egyik ámulatból a másikba estünk, és azt találgattuk, képesek-e folyamatosan egymásra licitálni a következő zenével? Képesek voltak… Egymás követték a saját, tesztelés alatt álló trackek, a csak hónapok múlva megjelenő promok, és a srácok néha nem szégyelltek egészen a ’80-as évek elejéig visszakanyarodni. Minden szám bombaként robbant a parketten, a közönség tombolása pedig órákon át folyamatosnak hatott. Az utóbbi időszakban a KEINEMUSIK tagjai valami teljesen egyedit mutattak, és üde színfoltból a szcéna meghatározó istállójává tették a kiadót. Nem véletlen, hogy a HI!FLY karácsonyi partiján újra a CINEMA HALL dj pultjába állnak.
  • [2013-07-05] HI!FLY pres. KAROTTE / ChaChaCha
     

    Peter Cornely, azaz Karotte július 5-én immár negyedik alkalommal érkezik Budapestre a Hi!Fly meghívására 2010 januárja óta.
  • [2012-08-25] I Fly Deep w/ DOSEM
    @ ChaChaCha Cabrio, Budapest

    Az őrület folytatódik: augusztus utolsó szombatján a Hi!Fly és az Ilovedeep Produkció harmadjára is összefog, elfoglalja a margitszigeti ChaChaChát és elhozza Nektek Dosem-et!
  • [2011-05-07] The Debut & Hi!Fly with Robert Dietz
     

    A frankfurti születésû Robert Dietz elsõ budapesti fellépése a Debut és Hi!Fly csapatainak premier kollaborációja is egyben. Régóta érett ez az együttmûködés, hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy a nagy múlttal rendelkezõ rutinos csapat és a feltörekvõ, de létjogosultságát máris több esetben ékesen bizonyító alakulat igencsak egy húron pendül manapság.
  • [2010-11-12] Karotte Budapest
    @ Merlin Club

  • [2010-02-06] Hi!Fly
    @ Műcsarnok

    A sportból kölcsönvett alapvetés szerint két hatalmas derbi között mindig jólesik egy edzőmeccs, március első szombatja pedig épp egy ilyen lehetőséget kínál.
  • [2008-04-30] Parov Stelar & Band...
    @ A38, Budapest

Még több sajtóközlemény

  • Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens csemegék

    [sajtóközlemény] A Sziget idei zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd' 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába. Köztük napjaink egyik legmenőbb rappere, Kendrick Lamar, az egyik legsikeresebb deep house/tropical house producer, Kygo, a folkosabb irányból az alteresebb rock felé forduló sztárzenekar, a Mumford & Sons, a szókimondó rock-fenegyerek, Liam Gallagher és még sokan mások. "Sziget – Love Revolution" augusztus 8-15 között.
  • Viszlát Kasino, ismét költözik a Cinema Hall

    [sajtóközlemény] Több éves működést követően bezárja kapuit a belváros legpompásabb klubja, a Kasino, mely egyben a Cinema Hall klub érájának is helyet adott az elmúlt években.
  • Zeneipari érdekszövetség alakult

    [sajtóközlemény] November 30-án az alapító okirat aláírásával életre kelt a zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló és azok érdekeit a döntéshozók felé képviselő Music Hungary Szövetség.
  • Ibizával támad a Debut őszi szezonja

    [sajtóközlemény] Az idén 16. éves fennállását ünneplő The Debut csapat Ibizát hozza el Budapestre a klubszezon minden egyes bulijára!
  • Indul az 5. MOL Nagyon Balaton!

    [sajtóközlemény] Nagyfesztiválokat, különleges programokat, világsztárok egész sorát és több száz hazai előadót, valamint jobbnál-jobb gasztronómiai élményeket ígér idén nyárra a MOL Nagyon Balaton. A gondozásukban megjelent és országszerte fellelhető Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány ugyancsak a legizgalmasabb balatoni eseményeket és a legjobb helyeket mutatja be, az online térben és a közmédia csatornáin pedig egyaránt kiemelt szerephez jut a Balaton. Idén először négy, balatoni esemény egy-egy gigantikus köztéri Balaton- felirattal gazdagodik, a MOL Nagyon Balaton "Check-In" játék fődíjaként pedig autót is nyerhetnek azok, akik több eseményt is meglátogatnak a tó körül. Májustól-októberig idén már ötödik alkalommal, 30 helyszínen egymilliónál is több vendéget várnak a MOL Nagyon Balaton eseményeire.
  • Világsztárok a Balaton körül

    [sajtóközlemény] Alig néhány napja zárult a Thievery Corporation közel teltházas koncertjével a VeszprémFest. Napokon belül pedig újabb „nagy nevek" érkeznek a Balaton legjobb fesztiváljaira, a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként.
  • A GELKA VÁLOGATTA A LEGÚJABB CAFÉ DEL MAR LEMEZT

    [sajtóközlemény] Hatalmas lépés a Gelka életében: José Padilla nyomdokába lépve ők válogatták a legújabb Café Del Mar - Chillhouse 9 lemezt.
  • Indul a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

    [sajtóközlemény] December 1-jén délután a hazai zenei élet krémje árulja a STRAND Fesztiválra a jegyeket a budapesti Erzsébet téren. Persze ekkor már országosan is indul kedvezményes jegyterjesztés a nyárzáró fesztiválra. STRAND – Nagyon Zene Fesztivál augusztus 24-27. között.
  • Megújulás előtt a Corvintető!

    [sajtóközlemény] Komoly munkálatok folynak a Blaha Lujza téren, december 12-én ráncfelvarrás után vehetünk részt a kultikus szórakozóhely „újranyitásán”.
  • Negyvenezer látogató a Budapest Music Expón

    [sajtóközlemény] Vasárnap este véget ért a tizedik Budapest Music Expo kiállítás. A rendezvényt mintegy 40 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. Az eseményt szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) kiosztotta az Öröm a Zene Díjakat. Elismerésben részesült többek közt Both Miklós és Gotthard Mihály gitáros.
  • REBOOT interjú

    [Interjú] Frank Heinrich, azaz Reboot a jelenkor egyik legfelkapottabb előadóművésze, Luciano Cadenza családjának brilliáns ékköve. Egy hektikus 2009-es évvel a háta mögött nyilatkozik múltjáról, jelenéről és jövőbeni terveiről debütáló budapesti fellépése előtt, mely május 15-én kerül megrendezésre az A38 hajón, a Hi!Fly és Lick The Click! csapatok prezentálásában.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó