Pulzar

Cikksajtóközlemény

Megújulás előtt a Corvintető!

Létrehozva 2015. november 27.
Stílus Drum and Bass, Breakbeat
    0.00

Megújulás előtt a Corvintető!

Komoly munkálatok folynak a Blaha Lujza téren, december 12-én ráncfelvarrás után vehetünk részt a kultikus szórakozóhely „újranyitásán”.

Hosszú tervezés és előkészítés előzte a meg a Corvintető megújításának munkálatait. A múlt hónapban új vezetőség vette kézbe a klub irányítását, aminek köszönhetően egy merőben más koncepció mentén képzelik el a város központjában helyet kapott közösségi tér mindennapjait.

Átalakul a belső tér, egy élhetőbb, barátságosabb és mindenekelőtt szebb környezettel várja majd vendégeit, a december 12-től csak Corvin névre hallgató szórakozóhely. A tervek szerint szakítanak a most megszokott miliővel és a mai kor követelményeinek és igényeinek megfelelő enteriőrt hoznak létre.

A külcsín mellett a technikai paraméterek is frissülnek. Mind két teremben telepítésre kerül a hazai fejlesztésű Mogul Audio hangrendszer, több mint 46000 w összteljesítménnyel! Az elengedhetetlen viziualizáció is magasabb szintre lép az összehangolt led és projektortechnikának köszönhetően.  

A programok terén is erősít és színesít a Corvin! A klubestek és elektronikus zenei események is új lendületet kapnak, a koncepció középpontjában a magas minőségű zenei produkciók, itthon még újdonságnak számító külföldi artistok és előremutató hazai előadók állnak! Az elektronika mellett, helyett kapnak a koncertek, irodalmi estek, kiállítások, filmvetítések, kulturális és interaktív programok és talán újdonságnak számít, hogy klubkörnyezetbe kerülhet a klasszikus zene is.

December 12-én, egy maratoni, 24 órás buli keretében ünnepelhetjük a Corvin megújulását! Ezen a különleges nappalba nyúló éjszakán 30 válogatott szelektor diktálja a töretlen 4/4-ek lendületet biztosító áradatát…

Facebbok esemény: https:/​/​www.facebook.com/​events/​167054846977272/​

Facebook: https:/​/​www.facebook.com/​corvinteto

Web: www.corvinteto.hu

Archív partyajánlók

Még több sajtóközlemény

  • Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens csemegék

    [sajtóközlemény] A Sziget idei zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd' 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába. Köztük napjaink egyik legmenőbb rappere, Kendrick Lamar, az egyik legsikeresebb deep house/tropical house producer, Kygo, a folkosabb irányból az alteresebb rock felé forduló sztárzenekar, a Mumford & Sons, a szókimondó rock-fenegyerek, Liam Gallagher és még sokan mások. "Sziget – Love Revolution" augusztus 8-15 között.
  • Viszlát Kasino, ismét költözik a Cinema Hall

    [sajtóközlemény] Több éves működést követően bezárja kapuit a belváros legpompásabb klubja, a Kasino, mely egyben a Cinema Hall klub érájának is helyet adott az elmúlt években.
  • Zeneipari érdekszövetség alakult

    [sajtóközlemény] November 30-án az alapító okirat aláírásával életre kelt a zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló és azok érdekeit a döntéshozók felé képviselő Music Hungary Szövetség.
  • Ibizával támad a Debut őszi szezonja

    [sajtóközlemény] Az idén 16. éves fennállását ünneplő The Debut csapat Ibizát hozza el Budapestre a klubszezon minden egyes bulijára!
  • Indul az 5. MOL Nagyon Balaton!

    [sajtóközlemény] Nagyfesztiválokat, különleges programokat, világsztárok egész sorát és több száz hazai előadót, valamint jobbnál-jobb gasztronómiai élményeket ígér idén nyárra a MOL Nagyon Balaton. A gondozásukban megjelent és országszerte fellelhető Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány ugyancsak a legizgalmasabb balatoni eseményeket és a legjobb helyeket mutatja be, az online térben és a közmédia csatornáin pedig egyaránt kiemelt szerephez jut a Balaton. Idén először négy, balatoni esemény egy-egy gigantikus köztéri Balaton- felirattal gazdagodik, a MOL Nagyon Balaton "Check-In" játék fődíjaként pedig autót is nyerhetnek azok, akik több eseményt is meglátogatnak a tó körül. Májustól-októberig idén már ötödik alkalommal, 30 helyszínen egymilliónál is több vendéget várnak a MOL Nagyon Balaton eseményeire.
  • Világsztárok a Balaton körül

    [sajtóközlemény] Alig néhány napja zárult a Thievery Corporation közel teltházas koncertjével a VeszprémFest. Napokon belül pedig újabb „nagy nevek" érkeznek a Balaton legjobb fesztiváljaira, a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként.
  • A GELKA VÁLOGATTA A LEGÚJABB CAFÉ DEL MAR LEMEZT

    [sajtóközlemény] Hatalmas lépés a Gelka életében: José Padilla nyomdokába lépve ők válogatták a legújabb Café Del Mar - Chillhouse 9 lemezt.
  • Indul a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

    [sajtóközlemény] December 1-jén délután a hazai zenei élet krémje árulja a STRAND Fesztiválra a jegyeket a budapesti Erzsébet téren. Persze ekkor már országosan is indul kedvezményes jegyterjesztés a nyárzáró fesztiválra. STRAND – Nagyon Zene Fesztivál augusztus 24-27. között.
  • Negyvenezer látogató a Budapest Music Expón

    [sajtóközlemény] Vasárnap este véget ért a tizedik Budapest Music Expo kiállítás. A rendezvényt mintegy 40 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. Az eseményt szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) kiosztotta az Öröm a Zene Díjakat. Elismerésben részesült többek közt Both Miklós és Gotthard Mihály gitáros.
  • Téli álmot alszik a Park

    [sajtóközlemény] Nyolcvan intenzív koncertnap után lezárta az idényt a Budapest Park. Április végétől szeptember végéig 330 ezren szórakoztak a legnagyobb szabadtéri bulihelyen.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó