Pulzar

Cikksajtóközlemény

Újra itt a Talentométer

Létrehozva 2015. szeptember 14.
    0.00

Újra itt a Talentométer

Újra itt a Talentométer, a Szerencsejáték Zrt. tehetségkutatója.
Zenei, koncertfotós és kreatív játéktervező tehetségkutató szeptembertől decemberig az A38 Hajón.

Idén ötödik alkalommal rendezi meg az A38 Hajó a Talentométert, a Szerencsejáték Zrt. könnyűzenei tehetségkutatóját. A hatalmas sikerű élőzenei tehetségkutatóra (eddig évente több mint ötszáz zenekar jelentkezett, és a legutóbbi évben már százezres nagyságrendű volt a közönségszavazatok száma) idén ősszel kerül sor, a fellépőknek, zenekarok szeptember 30­ig jelentkezhetnek a www.talentometer.hu honlapon. Ugyaneddig a közönség is szavazhat ­ minden műfajban a legtöbb szavazatott kapott produkció automatikusan továbbjut a középdöntőkbe! A könnyűzenei tehetségkutató idén is koncertfotós pályázattal, illetve ­ 2015­ben először ­ kreatív játéktervező pályázattal egészül ki.

Talentométer könnyűzenei tehetségkutató

Impozáns listával büszkélkedhet a Talentométer könnyűzenei tehetségkutató, amit idén ötödszörre rendez meg a Szerencsejáték Zrt. a budapesti A38 Hajón. Az elmúlt négy évben több mint kétezer (!) zenekar és előadó nevezett, több mint száz zenekar jutott el a hajón tartott elődöntő­koncertekig, és több tucatnyian 1 részesültek a díjakban. A Talentométer mára már hagyomány, a magyarországi könnyűzene felfrissülésének fontos eleme.

Valószínűleg idén sem lesz ez máshogy. A nevezés nemrég indult a talentometer.hu honlapon, és szeptember 30­ig tart öt műfajban. Az öt kategóriában a szakmai komoly képviselői gondoskodnak arról zsűritagként, hogy a legjobb produkciók megkapják az őket megillető figyelmet. Pop/rock: a Supernem énekese, Papp Szabolcs; hiphop/reggae: az Irie Maffia és a Zuboly rappere, Busa Pista; metál: az Ektomorf frontembere, Farkas Zoltán; világzene/népzene: a Deti Picasso és a Wattican Punk Ballet énekesnője, Gaya Arutyunyan; jazz: a Kéknyúl és ezernyi más zenekar billentyűse, Premecz Mátyás.

A nevezett előadók és zenekarok közül ők, illetve a szakma más képviselői választják ki azokat, akik­amik továbbjutnak az élő elődöntőkbe. Műfajonként kilenc produkció ­ ennyit enged tovább a szigorú, de igazságos zsűri, ami alacsonynak tűnő szám, de így is negyvenöt továbbjutóról van szó. Melléjük kerülnek azok, akiket a közönség juttat tovább ­ a talentometer.hu­n ugyanis közönségszavazás is van. Minden műfajban a legtöbb szavazatot kapott produkció automatikusan továbbjut a középdöntőkbe. A zsűri és a közönség tehát ötven fellépőt enged tovább ­ ők ötvenen mutatkozhatnak be október­novemberben hétről hétre az A38 Hajón, hogy aztán a legjobb tíz december 13­án csaphasson össze egy monumentális koncerten, és kiderüljön, hogy kik nyerik az értékes díjakat.

Mert persze az egész tehetségkutatónak a lényege az értékes, és nem utolsósorban hasznos díjak sokasága. A szervezők igyekeztek olyasmiket kitalálni – és az elmúlt évek őket igazolták –, amikre valóban szüksége van egy pályakezdő produkciónak. Lemezfelvétel és stúdióidő, nyári fesztiválfellépések, koncertklip és nem utolsósorban a Petőfi Rádió és Televízió különdíjai: egy teljes Akusztik, és egy teljes Eleven adás. Hat remek hétvége az A38 Hajón, és persze előtte a nevezés, ami szeptember 30­án ér véget.

A tehetségkutatóról Tulik Ágnes, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője elmondta, hogy a cég számára nagyon fontos, hogy "nem hagyományos" csatornákon keresztül szólítson meg új közönséget, emellett megmutassa elkötelezettségét a magyar ifjúsági kultúra támogatására.

Talentométer koncertfotó­pályázat

A tavalyi tehetségkutatóhoz hasonlóan idén is koncertfotó­pályázattal egészül ki a könnyűzenei tehetségkutató. November 2­ig lehet feltölteni a fotókat ­ melyeknél szinte csak az a megkötés, hogy élőzenei, koncertprodukciókat vagy ­szituációkat ábrázoljanak ­ a fotopalyazat.talentometer.hu​oldalon. A zsűri ­ tagjai között Somay Márkkal, az A38 Hajó hivatalos fotósával ­ a feltöltött fotókból választja ki a 25 legjobb képet, amiket december 13­án egy kiállításon mutatunk be az A38 Hajó kiállítótermében. Ekkor és itt derül ki, hogy a kiállítók közül kik nyerték az értékes díjakat. Természetesen ­ a könnyűzenei tehetségkutatóhoz 2 hasonlóan ­ itt is lesz közönségszavazás, a közönség november 2­ig szavazhat az általa legjobbnak tartott képekre a fotopalyazat.talentomter.hu honlapon.

Talentométer kreatív játéktervező pályázat

Idén először kreatív játéktervező pályázatra is sor kerül. Ez utóbbi, melynek Mérő László a zsűrielnöke, design­, kézműves­, egyedi tervezésű asztali, logikai vagy társasjátékokat várnak, illetve egy másik kategóriában mobiltelefonra vagy tabletre készült játék­alkalmazásokat. A részletes kiírás a kreativjatek.talentometer.hu oldalon olvasható. Az első körben játékleírásokkal, koncepciótervekkel lehet jelentkezni november 2­ig, a zsűri ezekből választja ki a kategóriánként 5­5 játéktervet, ami 50 ezer forintos prototípus­hozzájárulásban részesül. A prototípusokat december 13­án mutatjuk be az A38 Hajón, és ekkor derül ki az is, hogy kik és mely játéktervek nyerik a díjakat.

A Talentométert a Petőfi TV és Petőfi Rádió is támogatja, decemberig rendszeresen beszámolva a tehetségkutató eseményeiről, illetve tagokat küld a zsűribe, valamint műsorokkal, fellépésekkel díjazza a legjobbakat.

talentometer.hu/​

Még több sajtóközlemény

  • Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens csemegék

    [sajtóközlemény] A Sziget idei zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd' 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába. Köztük napjaink egyik legmenőbb rappere, Kendrick Lamar, az egyik legsikeresebb deep house/tropical house producer, Kygo, a folkosabb irányból az alteresebb rock felé forduló sztárzenekar, a Mumford & Sons, a szókimondó rock-fenegyerek, Liam Gallagher és még sokan mások. "Sziget – Love Revolution" augusztus 8-15 között.
  • Viszlát Kasino, ismét költözik a Cinema Hall

    [sajtóközlemény] Több éves működést követően bezárja kapuit a belváros legpompásabb klubja, a Kasino, mely egyben a Cinema Hall klub érájának is helyet adott az elmúlt években.
  • Zeneipari érdekszövetség alakult

    [sajtóközlemény] November 30-án az alapító okirat aláírásával életre kelt a zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló és azok érdekeit a döntéshozók felé képviselő Music Hungary Szövetség.
  • Ibizával támad a Debut őszi szezonja

    [sajtóközlemény] Az idén 16. éves fennállását ünneplő The Debut csapat Ibizát hozza el Budapestre a klubszezon minden egyes bulijára!
  • Indul az 5. MOL Nagyon Balaton!

    [sajtóközlemény] Nagyfesztiválokat, különleges programokat, világsztárok egész sorát és több száz hazai előadót, valamint jobbnál-jobb gasztronómiai élményeket ígér idén nyárra a MOL Nagyon Balaton. A gondozásukban megjelent és országszerte fellelhető Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány ugyancsak a legizgalmasabb balatoni eseményeket és a legjobb helyeket mutatja be, az online térben és a közmédia csatornáin pedig egyaránt kiemelt szerephez jut a Balaton. Idén először négy, balatoni esemény egy-egy gigantikus köztéri Balaton- felirattal gazdagodik, a MOL Nagyon Balaton "Check-In" játék fődíjaként pedig autót is nyerhetnek azok, akik több eseményt is meglátogatnak a tó körül. Májustól-októberig idén már ötödik alkalommal, 30 helyszínen egymilliónál is több vendéget várnak a MOL Nagyon Balaton eseményeire.
  • Világsztárok a Balaton körül

    [sajtóközlemény] Alig néhány napja zárult a Thievery Corporation közel teltházas koncertjével a VeszprémFest. Napokon belül pedig újabb „nagy nevek" érkeznek a Balaton legjobb fesztiváljaira, a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként.
  • A GELKA VÁLOGATTA A LEGÚJABB CAFÉ DEL MAR LEMEZT

    [sajtóközlemény] Hatalmas lépés a Gelka életében: José Padilla nyomdokába lépve ők válogatták a legújabb Café Del Mar - Chillhouse 9 lemezt.
  • Indul a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

    [sajtóközlemény] December 1-jén délután a hazai zenei élet krémje árulja a STRAND Fesztiválra a jegyeket a budapesti Erzsébet téren. Persze ekkor már országosan is indul kedvezményes jegyterjesztés a nyárzáró fesztiválra. STRAND – Nagyon Zene Fesztivál augusztus 24-27. között.
  • Megújulás előtt a Corvintető!

    [sajtóközlemény] Komoly munkálatok folynak a Blaha Lujza téren, december 12-én ráncfelvarrás után vehetünk részt a kultikus szórakozóhely „újranyitásán”.
  • Negyvenezer látogató a Budapest Music Expón

    [sajtóközlemény] Vasárnap este véget ért a tizedik Budapest Music Expo kiállítás. A rendezvényt mintegy 40 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. Az eseményt szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) kiosztotta az Öröm a Zene Díjakat. Elismerésben részesült többek közt Both Miklós és Gotthard Mihály gitáros.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó