Pulzar

CikkInterjú

Szapi – Szapi Jr. interjú

Létrehozva 2009. március 11.
Stílus House, Breakbeat, Breakbeat, House
    0.00

Szapi – Szapi Jr. interjú

Az ifjú tehetséggel Szapi-val és a még ifjabb Szapi Jr-ral beszélgettünk. Kiderül, hogy nem csak ketten a house megszállottai a családból, de vajon ki még? Kiderül..

 

Nagyon ritka, hogy egy testvérpár együtt lépjen fel, nálatok ez mégis fennáll. Ennyire összhangban vagytok?

Először is üdv az olvasóknak.

Igen elég nagy az összhang, de érthető is, mert amikor én (Szapi Jr.) kezdtem a zenéléssel foglalkozni, azokkal a zenékkel gyakoroltam, amit a tesómék akkoriban játszottak. Az a stílus nekem is tetszett, az ízlésünk pedig azóta is megegyezik.

 

Ha jól tudom már a bölcsőtöket is egy lemezlovas ringatta?

Igen ez már egy sokszor elhangzott kérdés. Jól tudod, bár tudomásunk szerint bölcsőnk nem

volt, de a babakocsinkat lemezlovas tologatta. :) Édes apánk lemezlovas még a családban.

 

Nyaranta megízlelhettük már párszor a Midnight Star partyk hangulatát, és a rossz idő beköszöntével a mendei Club Prince-ben leltek menedékre. Idén is így lesz?

Idén is így lesz. Nemrégiben kaptunk egy megtisztelő ajánlatot, hogy tavasszal és ősszel, amikor

az időjárás kizárja a szabadtéri megmozdulásokat, a Club Prince-ben rendezzük ezeket a bulikat.

Ennek örülünk is, mert a hely hangzásvilága közel áll a Midnight Star bulikéhoz.

 

Álltatok már hárman a pultban aputokkal?

Hárman még nem, de ketten igen. Én (Szapi) évente 1-2 alkalommal, beleszaladok egy funky buliba

besegíteni a faternak, mert nem könnyű egyedül 6-7 órát végigzenélni. Tőlem ez amúgy sem áll

távol, mert a kezdetek kezdetén ilyen stílusú bulikon zenéltem közönségnek.

 

Gondolom ő már retrót játszik, mennyire értékeli a mai hangzást?

Retrózik, de legalább annyira szereti a house zenét, mint mi. Az évek alatt sok ilyen buliban

megfordult már, hol hangosítás miatt, hol csak csekkolni mit produkálunk.

 

 

Az, hogy a house ismét szárnyal, mennyire állja meg a helyét szerintetek?

Szerintünk teljesen. A house már 15 éve szárnyal, ilyen-olyan "fűszerezéssel". Manapság már a

Rádiókban is szinte csak house zene szól. Volt ugyan egy pár év, amikor elég nagy kavalkád

volt a stílusoknál, a house kicsit ellaposodott és háttérbe szorult, de nem tűnt el és nem is

fog.

 

Ha három lemezlovast magatok mellé lehetne kívánni egy álom line up-ba kik lennének azok?

Nehéz lenne három nevet kiemelni, mert rengeteg jó dj van a világon, de talán Dennis Ferrer,

Johnny Fiasco és Nick Curly lennének azok, akikkel a legszívesebben játszanánk együtt egy

buliban.

 

A márciusi forradalom éjszakáján ismét a Club Prince-be látogattok a Midnight Star projekttel. Mi az est apropója?

December 6-án, Mikulás napon volt az első Midnight Star party a klubban, ami igen jól sikerült.

A mostani buli apropója a tavasz kezdete, ahol vendég dj-ként pörget majd Randall, aki több

éven keresztül a Prince rezidense volt.

 

 

Helgert László ( Hell )

Archív partyajánlók

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    [Interjú] Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    [Interjú] November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    [Interjú] A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    [Interjú] Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    [Interjú] Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    [Interjú] A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    [Interjú] Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    [Interjú] Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    [Interjú] A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    [Interjú] A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

Ajánlott videók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó