Pulzar

CikkFesztivál hír

A SZIN-re jön a Clean Bandit

Létrehozva 2018. december 18.
Stílus Minimal Techno, Electro, Progressive Goa, Full-on, Goa
    0.00

A SZIN-re jön a Clean Bandit

Itthon ezúttal csak a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) találkozhatunk 2019-ben a nemrég új lemezzel előrukkoló brit elektropop sajátos stílusú zenekarával, a Clean Bandit-tel. A SZIN első bejelentésében szerepel továbbá három hazai zenekar, illetve előadó. A Follow the Flow és az Anna and the Barbies idén nem voltak Szegeden, Rúzsa Magdi pedig még sosem lépett fel a Tisza-parti fesztiválon. SZIN – 2019. augusztus 28-31 között, az ország legszerethetőbb városában, Szegeden.

Bejelentette első fellépőit a Szegedi Ifjúsági Napok. Eszerint a Tisza-parton lép fel jövőre az új lemezes Clean Bandit. A zenekar folyamatosan feszegeti a modern pop határait az elektronikus, dancehall, klasszikus, R&B és pop műfajok változatos keverékével. A nagy áttörést 2014-ben a Grammy nyertes 'Rather Be' jelentette, Jess Glynne-nel kooperálva. 2016-ban jelent meg a 10 millió eladott példányt produkáló 'Rockabye' single Sean Paul és Anne-Marie közreműködésével. A dal több mint 40 ország sikerlistájának élmezőnyébe hajította a bandát és 9 héten keresztül foglaltak helyet az Egyesült Királyság listáinak élén. Ugyanígy nagy ívet futott be a 'Symphony' vagy például a 'I Miss You', Julia Michaels-szel. 2018. november végén jelent meg Clean Bandit új lemeze a 'What is Love?', ami az elmúlt 3 év munkásságának gyümölcseit szedte egy kosárba és indított egy izgalmas fejezetet a zenekar életében.

Rather Be https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=m-M1AtrxztU

Rockabye https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=papuvlVeZg8

Három hazai produkció is nyilvánossá vált a SZIN-en.  Először lép fel a szegedi fesztiválon az arénákat púposra töltő Rúzsa Magdi. Idén nem láthattuk a fesztiválon, de jövőre érkezik a SZIN-re "friss hangzásával és a jelenkorra tűpontosan reflektáló üzeneteivel" a Follow the Flow és a koncertjein hatalmas energiákat felszabadító Anna and the Barbies.

Az ország legzsebbarátabb fesztiváljára már csak 500 darab Early Bird bérlet kapható, amíg el nem fogy, 17.990 forintért.

www.szin.org

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Primer Music Festival 2025

    [Fesztivál hír] A Primer Music Festival idén megújulva tér vissza, ugyanis idén szeptemberben az ikonikus Athéni Olimpiai Sportközpont (OAKA) ad otthont Görögország legnagyobb elektronikus zenei eseményének. A bejelentett fellépőgárda pedig minden eddiginél erősebb – világsztárok, ikonikus nevek és hazai kedvencek egyaránt szerepelnek a programban.
  • Rekordot hozó szombat és közösségi élmény – 120 ezer felett ismét a Campus Fesztivál

    [Fesztivál hír] A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.
  • VERKNIPT CROATIA 2025

    [Fesztivál hír] A Verknipt Holiday Festival második felvonása felejthetetlen élményt nyújtott a horvátországi Zrće Beach-en.
  • Teljes a B MY LAKE programja

    [Fesztivál hír] A Velencei-tó Északi strandján 2025. július 24. és 26. között újra önálló fesztiválként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE. A fesztivál három zenei színpadán közel 70 DJ lép fel. Először mutatja be legendás show-ját Magyarországon TALE OF US tag MRAK, és többek között Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Jan Blomqvist, Lilly Palmer, DJ Rush, Alignment, Fideles, Space 92, Azyr, Colyn b2b Innellea, Funk Tribu, Bad Doombox, a Collabs 3000 is színpadra lép.
  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    [Fesztivál hír] Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    [Fesztivál hír] Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
  • Electric Love 2025

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival Európa egyik legismertebb elektronikus zenei fesztiválja, amely minden nyáron a nem is olyan távoli osztrák Salzburgringen kerül megrendezésre.
  • Dance Valley 2025

    [Fesztivál hír] Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    [Fesztivál hír] Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    [Fesztivál hír] A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó