Pulzar

CikkFesztivál hír

Hat perc Sziget (videó)

Létrehozva 2018. november 23.
Stílus Electro, Dub, Drum and Bass, Reggae, Dub
    0.00

Hat perc Sziget (videó)

Elkészült a Sziget aftermovie-ja a szeretet forradalma, azaz a Love Revolution jegyében. Közben a szervezők már a jövő évi fesztiválélményt készítik elő, és meghirdették az Art of Freedom pályázatot, illetve Ed Sheeran után további fellépők bejelentését ígérik november 27-ére.

A "szeretet forradalma" egy nagy közös ünnep, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni, hogy erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban, hogy egy élhető Földet hagyjunk utódainkra, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés. Ez áll a Sziget Love Revolution kiáltványában, és ezt a nagy közös ünnepet adja vissza a 2018-as Sziget most napvilágot látott aftermovie-ja, amit itt láthatunk: https://youtu.be/D8YJxdSBayc

Az aftermovie bemutatását követően a szervezők azonnal rá is fordulnak a 2019-es Sziget programismertetésére. „A korábban közzétett Ed Sheeran koncert mellé - november 27-én - egy több mint 20 fellépőből álló listát jelentünk be, amin bőven lesznek világsztárok a legkülönbözőbb műfajokból, mellettük pedig izgalmas, friss és feltörekvő nevek is helyet kaptak" – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

Art of Freedom

„Tervezz olyan feltűnő, elgondolkodtató, kiemelkedő, lenyűgöző, mulattató, megkerülhetetlen alkotást - szobrot, installációt, dekorációs elemet vagy funkcionális objektet - amely pozitív üzenetével és vizuális erejével hirdeti a Szeretet Forradalmát és tovább színesíti a Sziget Island of Freedom változatos világát!" – áll a Sziget Art of Freedom felhívásában. A Sziget immár 6. éve hirdeti meg az Art of Freedom művészeti pályázatát, mellyel kifejezett célja, hogy támogassa a magyar és külföldi tárgyalkotó művészek tevékenységét, és teret adjon a fesztiváljain az alkotások bemutatásának. A Sziget célja, hogy az alkotások által még izgalmasabbá és lenyűgözőbbé tegye a fesztiválélményt. Célkitűzésük, hogy olyan látványos, inspiráló alkotások valósuljanak meg, amik teret és hangot adnak olyan eszméknek és ügyeknek, amik előbbre viszik a világot, jobb hellyé teszik a Földet, azaz összhangban vannak a Sziget „Love Revolution" koncepciójával.

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Primer Music Festival 2025

    [Fesztivál hír] A Primer Music Festival idén megújulva tér vissza, ugyanis idén szeptemberben az ikonikus Athéni Olimpiai Sportközpont (OAKA) ad otthont Görögország legnagyobb elektronikus zenei eseményének. A bejelentett fellépőgárda pedig minden eddiginél erősebb – világsztárok, ikonikus nevek és hazai kedvencek egyaránt szerepelnek a programban.
  • Rekordot hozó szombat és közösségi élmény – 120 ezer felett ismét a Campus Fesztivál

    [Fesztivál hír] A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.
  • VERKNIPT CROATIA 2025

    [Fesztivál hír] A Verknipt Holiday Festival második felvonása felejthetetlen élményt nyújtott a horvátországi Zrće Beach-en.
  • Teljes a B MY LAKE programja

    [Fesztivál hír] A Velencei-tó Északi strandján 2025. július 24. és 26. között újra önálló fesztiválként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE. A fesztivál három zenei színpadán közel 70 DJ lép fel. Először mutatja be legendás show-ját Magyarországon TALE OF US tag MRAK, és többek között Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Jan Blomqvist, Lilly Palmer, DJ Rush, Alignment, Fideles, Space 92, Azyr, Colyn b2b Innellea, Funk Tribu, Bad Doombox, a Collabs 3000 is színpadra lép.
  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    [Fesztivál hír] Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    [Fesztivál hír] Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
  • Electric Love 2025

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival Európa egyik legismertebb elektronikus zenei fesztiválja, amely minden nyáron a nem is olyan távoli osztrák Salzburgringen kerül megrendezésre.
  • Dance Valley 2025

    [Fesztivál hír] Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    [Fesztivál hír] Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    [Fesztivál hír] A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó