Pulzar

CikkFriss

RiseFM - Teljes gőzzel

Létrehozva 2010. március 25.
Stílus House, House, Dance, Trance
    0.00

RiseFM - Teljes gőzzel

A RiseFM egyre nagyobb hírnévre tesz szert a nemzetközi zenei piacon

Nem sokkal Davis hazaérkezése után, újabb megkeresés érkezett a New York-i Pacha klubtól. Ez alkalommal Nikolát hívta meg a klub egy fellépés erejéig, közvetlenül a WMC (Winter Music Conference) előtt. A nagy múltú amerikai partiszervező cégtől, a No Sugar Added-től utolsó pillanatban érkezett a megtisztelő és visszautasíthatatlan ajánlat a RiseFM számára, így közös szervezésű parti várható a Sagamore Hotel-ben, amely egyben az egyik sajtóközpontja is a világ legjelentősebb zenei konferenciájának.
 
Nikola, a NiteForce DJ csapat tagja, március 19-én, pénteken lépett fel a New York-i Pacha klubban, ahol Davishez hasonlóan nagy sikert aratott a közönség köreiben. Fellépését meg is kellett hosszabbítania, mivel a bulizók nem voltak hajlandóak elhagyni a szórakozóhelyet ráadás nélkül. Jelenleg már Miamiban tartózkodik a NiteForce többi tagjával együtt, ahol lázas előkészületekben vesznek részt, hiszen március 23-án van a WMC hivatalos megnyitója.
 
A RiseFM rádiócsatorna hivatalosan is képviselteti magát a világ egyik legnagyobb és legfontosabb zenei fesztiválján, a WMC-n. Szinte utolsó pillanatban érkezett a felkérés a No Sugar Added amerikai partiszervező cégtől, hogy RiseFM-mel közös bulit szervezzenek a neves Sagamore The Art Hotel-ben, amely Miami déli partjának frekventált részén, South Beachen található. Az elegáns szállodában az esemény egész ideje alatt medence partikat szerveznek, ahol a fesztivál folyamán olyan világhírű előadók is fellépnek, mint például Sharam, Calvin Harris, Mark Knight, Chocolate Puma, Martin Solveig, Tom Novy és még sokan mások. A Pool Partyk háziasszonya pedig, az angyalok városában elhíresült Carmen Electra lesz.
 
Március 24-én, a RiseFM egész napos bulit rendez a résztvevők számára. Ezen a napon a RiseFM színeiben játszanak NiteForce DJ csapat tagjai is, illetve a rádiócsatorna által összeállított lineup (fellépők sorrendje) szerint, több nemzetközi művész is fellép, így pédául Jerry Ropero, Thomas Gold, D.O.N.S.,Terry B, Rae és a Syke’n Sugarstarr.
A Winter Music Conference Davis számára is tartogat külön fellépést, hiszen a NiteForce legfiatalabb tagja a New York-i Pacha színeiben is játszik majd a zenei fesztiválon.
 
A Winter Music Conference keretein belül, immár jubileumi, 25. alkalommal rendezik meg a zenei világ egyik legnagyobb éves seregszemléjét. A zeneipar vívmányait 5 napon keresztül felvonultató rendezvénysorozat volumenét a tavalyi év számadatai is hűen demonstrálják: 1910 művész és DJ; 62 ország 3.552 hivatalos delegáltja, illetve több mint 70.000 érdeklődő látogatta a közel 500 programot. A konferencia évről-évre bebizonyítja, hogy a zene, mint a világ legelérhetőbb művészeti formája képes áthidalni a gazdasági, földrajzi és társadalmi különbségeket.

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    [Friss] Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    [Friss] Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    [Friss] A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    [Friss] Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    [Friss] 2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    [Friss] Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    [Friss] “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    [Friss] A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    [Friss] Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó