Dave Clarke: Első Damned lemezemet azért vettem mert a hangzásuk alapján úgy véltem igen gonoszak lehetnek. A Machine Gun Etiquette lemezükhöz még ma is gyakran visszatérek. Szeretem a hozzáállásukat, tetszik a szabadsága, és művészi szinten úgy érzem az én zeném is inkább az alternatív, semmint a dance zenei műfajba tartozik. A techno és az electro egy alternatíva, ami éppenséggel a dance zene perifériájára esik.
Clarke-nak jól kiérdemelt hírneve van, miszerint ő a világ techno és electro DJ-jeinek egyik legjobbja. Mégis, mindig is kívülálló volt, az 1980-as évekbeli viharos gyerekkorától kezdve, egészen a jelenkori média botrányaiig.
Dave Clarke: az iskola, amibe jártam, egy az egyben arról szólt, hogy könyvelővé, ügyvéddé, vagy katonává fésüljék az embert. Ezt az emberi lélek megtörésének tekintettem, és egyfolytában lázadoztam ellen. Ösztönösen éreztem, hogy ez rossz és értelmetlen számomra. Mindig is nagyon, nagyon rossz voltam a hatóság iránti tiszteletkifejtésben.
Clarke Brighton-ban született és nevelkedett, és egészen fiatal korától sorozatosan kirúgták az iskolából. Mindig vissza is vették ugyan, de őszinte bevallása szerint határozottan rendbontó fiú volt, múlékony figyelmi képességekkel. A lázadozása indította el az úton, melyen ma is jár, keresztezve azt a szülei hobbijával.
Dave Clarke: Anyám lemezeivel és apám technikájával kezdtem el játszadozni. Anyámnak sok régi disco lemeze volt, olyanok, mint a Roy Ayers, Lonnie Liston Smith és a Crusaders, apám pedig nagyon oda volt a technikai újdonságokért. Disco fények voltak a nappaliban, lemezjátszók, szalagos magnók, hangtorzítók. Elég nyilvánvaló hogy honnan jött nekem ez az egész.
Dave, teenager-kori lázadó hullámában kölcsönvette apja felszereléseit, a disco fényekkel együtt, és a padlásra vonult el, ahol mindent aluminium fóliával borított le és sci-fi bunkert épített . Kazettákat készített a haverjainak és minden elektronikát darabjaira szedett hogy megnézze hogy működnek. A Visage, korai hip hop, Pigbag és punk zenék diétáján tengődött.
Clarke-nak az iskolai tanácsadók a software mérnöki pályát javasolták, ám szülei épp ekkor elváltak, otthoni élete elviselhetetlenné vált, így 16 évesen el is szökött. Parkolókban aludt, amíg egy barátja szerzett neki egy átmeneti lakhelyet. Kisegítő munkát vállalt egy cipőboltban. A dolog ami életben és az úton tartotta a zene iránti szeretete volt. A soul-tól a Psychedelic Furs-ig, a Devo-tól a Chicago house sound-ig, Clarke mindent mohón benyelt és állandó fellépője volt a brightoni Toppers klubnak. A bulisorozat, amelyen játszott, annyira sikeressé vált hogy a fiatal John Digweedet is aggasztotta, akinek a klubestéi azonos napokra estek. Hamarosan ezek a fellépések egész jó megélhetést biztosítottak Clarke-nak.