Pulzar

CikkFesztivál hír

Sziget Fesztiválköztársaság – jobb, mint otthon

Létrehozva 2013. augusztus 2.
Stílus Electro, Full-on, Progressive Goa, Goa, Dance
    0.00

Sziget Fesztiválköztársaság – jobb, mint otthon

A Sziget Fesztiválköztársaság minőségi szolgáltatásai közt idén már a kisgyermekes családok fogadására felkészült kemping is várja a fesztiválozó szülőket és csemetéiket. Sziget egy másik területén Ability kemping is felépül majd. Lesz továbbá Karaván kemping, VIP kemping és Sziget Home – egyedi építésű, magyar designerek által tervezett faházakkal illetve telepített lakókocsikkal. Friss hír, hogy a Sziget csatlakozott a nemzetközi Love Your Tent mozgalomhoz.

 A Sziget idén húsz éves s az elmúlt időben felnőtt és családot alapított egy nemzedék, mely korábban lelkes látogatója volt a fesztiválnak. Az idén kikiáltott Fesztiválköztársaság javarészt rájuk is gondolt, amikor létrehozta a fesztivál területén „családi” kempinget, mely szolgáltatások sorával áll az érdeklődők rendelkezésére. A családok részére – mintegy 50-60 család fogadására felkészült – elkülönített kempingben napi 24 órában, több nyelven beszélő animátorok állnak szolgálatba s várják a gyerekeket, míg a szülőknek koncertekre támad kedve. A 10 év alatti csemetéket játszóház várja és lesz „szundi motel”, ahol délutáni és esti pihenésre vonulhatnak vissza a legkisebbek. A kempingben lesz pelenkázó és etető is, ahol nyugodtabb körülmények között lehet szoptatni illetve lehetőség van a bébi ételek melegítésére. Természetesen a területhez tartoznak – folyamatosan takarított - tusolók és wc-k is.

 

Új szolgáltatás idén az a Sziget Home a fesztiválköztársaság lakónegyede, ahol akár faházakat vagy lakókocsikat bérelhetnek az „emigránsok”. A Hello Wood designerei által tervezett faházak egyenként 4 személy számára nyújtanak szálláslehetőséget, míg a lakókocsikban 3-3 ember elszállásolása lehetséges.

A Szigeten természetesen működik a már korábban is nagyon népszerű Karaván Kemping, ahol a lakókocsival érkezők vásárolhatnak maguknak helyet.

 

És továbbra is van VIP kemping, egy őrzött terület, ahol egy helyen található csomag-, és értékmegőrző, WIFI, büfé, fedett társalgó, mindez állandó őrzéssel, takarítással és információval. A VIP Kemping a Szigeten lévő strand-medence szomszédságában épül fel, tehát az itt kempingezők strandolással, vagy akár medenceparti koktélozással is elüthetik az időt A medencét csak a VIP Kemping lakói használhatják.

 

A szervezők gondoltak a mozgásukban korlátozott fesztivál-látogatók igényeire is, ezért az Ability Park, azaz a fogyatékos emberek élethelyzeteit szórakoztató és játékos formában bemutató interaktív élménypark. közelében felállítanak akadálymentes Ability kempinget is, speciális zuhanyzókkal és wc-kel.

 

 

Love Your Tent Sátorgyűjtő Pontok

A Love Your Tent-kampány az Egyesült Királyságból indult, ahol egy-egy fesztivál után több tonnányi sátrat és szemetet szedtek össze a szervezők. 2013-ra a sátrak gyűjtése és újrahasznosításának szándéka nemzetközi kezdeményezéssé nőtte ki magát, amelyhez a környezettudatos és szemléletformáló ötletek mellé szívesen álló Sziget is csatlakozott. „Ha fontos számodra a környezet, ha tudni szeretnéd, mi történik a használt sátrakkal, akkor csatlakozz a Love Your Tent kampányhoz azzal, hogy a fesztivál végén bontsd le a sátradat és vidd haza, fesztiválozz, kirándulj vele újra vagy add le a kijelölt sátorgyűjtő pontokon és mi megtaláljuk a módját az újrahasznosításának. Love Your Tent!” – áll a Sziget szervezőinek felhívásában.

 

A szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban a sziget.hu oldalon lehet bővebb információkat szerezni.

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    [Fesztivál hír] Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    [Fesztivál hír] A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    [Fesztivál hír] A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    [Fesztivál hír] Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    [Fesztivál hír] Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    [Fesztivál hír] A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    [Fesztivál hír] Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    [Fesztivál hír] A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    [Fesztivál hír] Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó