„Congratulations” a brooklyni hipster bandák egyikének, az MGMT-nek a második albumához.
A 2007-es év Octacular Spectacular könnyen fülbemászó dalai után a csapat most a legendás psych-rock Spacemen 3 tagjával, Pete „Sonic Boom” producerrel állt össze. A Congratulations nevezetű albumot úgy emlegetik a tagok, „mint egy 9 külön utazásból álló, de hangzásilag és tematikailag koherens alkotás”. Tehát? Az új album inkább a trekkeket összefogó egység lesz most, mintsem a kislemezeken szereplő dalok együttese, mint korábban például a „Time To Pretend”, a „Kids”, vagy az „Electric Feel” esetében. A produkció a ’60-as évek pszichedelikus rockja, a ’70-es évek szinpadias nagyszabású kompozíciói nyelvezetét ötvözi, olyan hangulatot idézve, mint az egykori Ray Davies, Syd Barrett, Ziggy Stardust, vagy Marc Bolan. A korong egy új stílust közvetít, ami az elsöprő hírnév, és az elvárások ellen beszél.
Az első szám, az „It’s Working” csemballó, space-szintik és pattogó-basszus szerelése a ’60-as évek tágas érzetét adja. A „Song For Dan Treacy” tribute muzsika erőteljes pop, és úgy hangzik, mintha egy rejtett szám lenne Ash ’77-es albumáról. A „Someone’s Missing” Andrew Van Wyngarden visszangosított kamraszoba-pop énekével indul, aztán egy Motown-féle glam-rock dalba megy át. A lemez legerőteljesebb száma, a korábban már kiszivárgott „Flash Delirium”, friss hangzásával, és Bowie-stlílusú és Flaming Lips-féle pszichedélia keverékével, a végén trash-metálba fordulva.
A „Siberian Breaks” gyönyörűen nyit, mint egy King Of Convenience nóta, de hamar átfordul egy epic és proggy összetett, műfajokat ötvöző zenekari témába. Az album második tribute száma, a „Brian Eno”, garage-progresszívként szól, ha egyáltalán létezik olyan. A korongot egésszé téve, a címadó zene, a „Congratulations” egy lassú és nyugtató darab, ami még a békés nyári estéken is jól fog működni. A szám önmaguk iróniájaként tapssal végződik.
Az egész produkció egy teljes űrutazás, mely talán többszöri meghallgatást igényel a megkedvelésig.