Pulzar

Belépő
MindenkinekIngyenes

Partyajánló

Ablak a Dubra @ Instant, Budapest

Fellépők
Dátum 2010. február 3.
Helyszín Instant, Budapest, Nagymező - Ó utca sarok
Stílus House, Minimal
Ablak a DubraFebruár első szerdai vendége Andre a szörös csapatból A house szerelmeseinek a megjelenés a mindenképp ajánlott!Instant, Budapest, Nagymező - Ó utca sarok

Ablak a Dubra @ Instant, Budapest

Február első szerdai vendége Andre a szörös csapatból
A house szerelmeseinek a megjelenés a mindenképp ajánlott!

 Már tizenévesen is nagyon érdekelte a zene, állandóan a zenei chartokat
leste és egyre inkább elbűvölte az elektronikus hangzásvilág. A Depeche Mode
zenei világa volt számára a legmeghatározóbb ebben az idoszakban és ez a
"szerelem" volt az, amely 1995-ben arra késztette, hogy komolyabban kezdjen
zeneírással foglalkozni. Autodidakta módon kezdett hozzá elképzelései
megvalósításához, folyamatosan kereste az információkat a témával
kapcsolatban. Végül egy Atari számítógép és két szinti segítségével
születtek meg az első dallamok, persze ekkor még csak hobby szinten. Kicsit
később, két barátjával közös munkába fogtak, s leginkább "new wave" stílusú
zenék kerültek ki az alkalmi stúdióból. Hamarosan a zeneírás mellett a
lemezjátszók kerültek érdeklődése középpontjába. Új korszak kezdődött.

1999-ben véglegesen letette a voksát az elektronikus zene mellett, megvette
az első DJ felszerelését és szorgalmasan gyűjtötte a bakelitlemezeket. A
gyakorlás időszaka volt ez, melyben rengeteg segítséget kapott egy
barátjától. Nem sokkal később, 2000-ben megismerkedett DJ Ufi-val, aki az
akkor már igen népszerű techno-t játszotta, és mint újdonsült rajongója ő is
ezt az irányzatot kezdte el követni. Zenei ízlésvilága folyamatosan
változott és 2001-ben Beta-val való találkozása meghatározó fordulatot
hozott. Érdeklődése egyértelműen a brit house (progressive) felé fordult,
majd 2003-ban, Gasper hatására a house (chicago, detroit ) lett a kedvenc,
innentől már leginkább ez az irányzat volt számára a követendő. Élményekkel
teli időszak volt ez, hiszen Betával, A.B.Solute néven, valamint Gasperrel,
illetve Duellel is rengeteg helyen fellépett. Kisebb és nagyobb klubbokban
(Flört, Citadella Garden, Süss Fel Nap, Jailhouse, Merlin, Kultiplex)
egyaránt megfordult, játszott a Budapest Parádén a 'Coca Club'
állókamionján, majd 2004-ben a The Debut-ön is. Közben két évig,
csütörtökönként, nyáresti rezidense volt Betával a Bonsai Pubnak. 2005.
elején azonban ismét a zeneírás kezdte el jobban foglalkoztatni és egyre
több időt fordított erre. Természetesen a lemezpörgetést sem adta fel
teljesen, de ideje és energiája túlnyomó részét alkotással töltötte.

Mára már teljesen beleásta magát a zenekészítésbe, ennek gyümölcseként
néhány megjelenést is hozott a 2006-os év, Nightowl és Spacekid (Andre aka
Spacekid) művésznevek alatt. Többek között a patináns német tech-house
kiadó, az Exun gondozgatja bakelites megjelenését, mely az eladási listák
élén landolt, rögtön az első héten.
Folyamatosan próbál más és más hangzású trackeket alkotni, létrehozni.
Hangzásvilágát leginkább a house és a tech house jellemzi, munkáit hazai és
nemzetközi lemezlovasok egyaránt szeretettel pörgetik.
A 2006-ban megalakult Hairy Records tagjaként szinte az összes rendezvényen
(Der Dritte Raum, Magda, Minilogue, Peace Division, stb.) fellépésén
erősítette a Hairy csapatát, és ezek mellett sok kisebb bulin is tiszteletét
teszi és ezt az egyensúlyt a jövőben is szeretné megtartani.

Diszkógráfia:

Nightowl - Quantum Tunnel     /Freee magazin, melléklet  2004/
Snake Sedric & Andro - She Is My Destiny (Spacekid Remix)
/Fiberlineaudio  2005/
Spacekid - Reflux     /Fiberlineaudio  2005/
Spacekid - My True Feelings     /Fiberlineaudio  2005/
Dj Linus pres. Dee.p - Spacekid_Receptor     /Exun Records  2006/
Best Of Exun Vol2. - Spacekid_Receptor     /Exun Records 2007/
Nonverbal Community_Side 2 Side (Andre aka Spcekid Remix)     /NoTalking
Digital 2008/
Various Artists - 10 Storeys Down - Andre aka Spacekid_Nautylus
/Fairlads Digital 2008/
Tive_Panic (Andre aka Spacekid Remix)     /Fairlads Digital 2009/
Andre aka Spacekid - Insight EP     /Fairlads Digital 2009/
Skitish_People Re-Creation (Andre alias Spacekid Remix)     /Fairlads
Digital 2009/


Cím:
Instant - 1065 Budapest, Nagymező utca 38.
Belépő: Hello!

info: info@hairy.hu

Ajánlott lemezek

  • Anthony Pappa visszatér - Moments 2

    Anthony Pappa karrierjének története nagyon tartalmas, olyan nevekkel való együttműködését követően, mint a Global Underground, Renaissance, DMC vagy éppen az EQ, csak egy maroknyi példa karrierjéből.

Régebbi partyk ebből klubból

Kapcsolódó cikkek

  • Hairy művészek az Exiten!

    [sajtóközlemény] A legendás Exit szervezői a Converse Exit Music Live színpadán ifjú tehetségek számára biztosítanak fellépési lehetőséget, és az idei évben először, lemezlovasok számára is kitárták kapuikat. Idén összesen 25 fiatal zenekar és 7 DJ kap lehetőséget arra, hogy megmutathassa magát a közönségnek
  • Hairy - segítség az árvízkárosultaknak!

    [sajtóközlemény] Az elmúlt hetekben mindannyian szomorúan hallgattuk és figyeltük az országban zajló természeti katasztrófát, mely rengeteg ember életében okoz nehézségeket.
  • Butane Inetrjú

    [Interjú] Rövid Interjú a Hairy-s fellépés kapcsán
  • Andre @ Long Track

    [Friss] A Marvin által szerkesztett, heti rendszerességgel jelentkező Long Track című mix műsor vendége volt a közelmúlban Andre.

Ajánlott rádiók a partyhoz

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó