Nem is olyan rég lehettünk szem és fültanui a Blog music clubban, hogy egy este folyamán megfér egymás mellett a drum and bass és a goa.
A szeptember minden évben magával hozza a nyár végét, sajnos ez idén is bekövetkezett. Azonban búcsúztatnunk is kell a nyarat, melyre tökéletes választás a Soundline - Summer Closing party.
2006-ban útjára indult egy bulisorozat New Kids on The Bass néven, mely még a Kashmir Undergroundban kezdte a pályafutását, ezt követően pedig a K2-ben folytatta,de sajnos a club bezárása után vége szakadt az NKoTB-nek. Most viszont egy estére újra összeáll a régi csapat, hogy megünnepeljék az első party 5. évfordulóját,melyen mindenkinek kötelező a részvétel!
Június 4-én tizedszerre kerül megrendezésre a Soundline Project című partysorozat,melyet a jubileumi alkalomból egy különleges helyen tartanak, a Harbor állóhajón.
Január végén megrendezésre kerül az év első SoundLine Project bulija, ahol ismét több zenei stílusban impozáns hazai lineup várja a szórakozni vágyókat...
Aki 2010. június 11-én a Diesel club-ba látogat, hamisítatlan neurofunk drumandbass-t hallhat 2 teremben, nem kevesebb mint 14 lemezlovas prezentálásában.
A Club K2 bezárása nem húzza magával a Style Wars-t, májustól ugyanis új helyszínnel folytatódik a többfajta elektronikus zenei irányzatot felvonultató buli sorozat. Ezúttal a Drum & Bass-é és a Dupstep-é lesz a főszerep, nem máshol mint a Club Dieselben.
A Need 4 Speed sorozat egyik legjobban sikerült tavalyi bulijának vendége Cooh volt, akit idén ismét vendégül látnak a szervezők. A helyszín a Club K2, a dátum pedig május 15.
Fellépők: L.A.S., Nephilim, Android, Khaist, Rekorb, Igg, Damien
Ritka pillanatok egyike lesz a március 20-ai est a Club K2-ben, ugyanis az egyik teremben drum&bass, a másikban hardstyle fog szólni.
Az utolsó Need 4 Speed buli a Club K2-ben!!! Hát igen, ez is eljött… De szomorkodásra nincs ok, nem szűnik meg a sorozat, csak elköltözik. Hogy hová az egyenlőre titok, de ne is ezzel foglalkozzunk, hanem, hogy a helybúcsúztató rendezvény ugyanolyan színvonalas lesz mint az eddigiek, ha nem színvonalasabb!
A tavalyi sikerre való TECHintettel ismét látogatását teszi nálunk a szekta! Múlt évben kétszer is, idén először köszönthetjük Budapesten az angol The Sect-et. Nem kell tehát senkinek bemutatni őket, de azért tekintsük át, hogy honnan indultak a fiúk, és hol tartanak most!
Ahogy már megszokhatta mindenki a Need 4 Speed csapata minden hónapban egy külföldi vendéggel rukkol elő, ez a tendencia most sem változik, a májusi buli vendége Masheen az Egyesült Királyságból.
Propaganda, Proket, Current Value… Nem egyszer kapkodtuk a fejünket az utóbbi időben a Need 4 Speed bulikon. A születésnapi C4C és VC után sem lesz pihenés, hiszen áprilisban Cooh érkezik Sophiából.
A februári Need 4 Speed vendége nem más lesz mint Rusher németországból, aki már hosszú évek óta visszatérő vendég hazánkban, de természetesen évről-évre meglepetést okoz nekünk, és mindenbizonnyal ezúttal is így lesz!
Az új év sem kezdődhet drum & bass őrület nélkül, erről pedig a Need 4 Speed csapata gondoskodik, akiknek 2007-ben számos színvonalas bulit köszönhettünk. 2008-as év első vendége a német Current Value lesz.
A tavalyi Need 4 Speed karácsony után, idén sem kell +180 bpm nélkül ünnepelnünk. Erről pedig nem más fog gondoskodni, mint Proket, aki a rideg Oroszországból érkezik hozzánk - december 26-én, a Club K2-ben -, hogy megmozgassa a magyar közönséget.