Pulzar

Force Mass Motion

Force Mass Motion visszatérő vendég lesz a Hypnosis zsúrokon, mivel az első, előző téli szereplése igazán lehengerlőre sikeredett. FMM '89-ben ugrott a zeneiparba, miközben javában repülőmérnöknek tanult.

Ezalatt kevés szabadidejét zeneírással múlatta, hétvégéin pedig gyakran játszott Európa-szerte: így jutott '92-ben Berlinbe a harmadik Maydayre vagy a 30 ezres nézőszámú svájci Energy Rave-re. Munkái mind nagy kiadókon, mind kisebbeken is helyet kaptak: köztük a Hooj Choons, Future Groove, Manifesto, Acetate és a Kingsize. A korai évek acid house és trance termése után ma leginkább breakbeat és prog-tech house hangulatú zenék kerülnek ki a keze alól. Dylan Rhymes-szal 2002-től ügyködik együtt: Hold Back és Vanquish felvételeik komoly visszhangot keltettek az egész breaks közösségben, nagyban segítve a később techfunk néven hírhedetté vált hagzás felszínre törését. Hamarosan a Critical Mass kiadóhoz szegődve felvették a Silencer álnevet, és 2003 derekán Signals címmel csúcsra vittek egy egész szerzői albumot. Emlékezzünk csak a hatalmas Rollin' and Controllin-ra, amitől még a dj-k is pogóztak a pultokban! Azóta Mike inkább szóló munkáira koncentrál, stílusa továbbra is egyszerre organikus és technoid, mindez energikus, gördülékeny breaks ritmikára helyezve. Ezévben bekerült a Meat Katie-féle vehemens Lot49 kiadó köreibe (pl. Why Me?, Out of It), az elmúlt nyár pedig galvanizálós, bootlegelős mizérival és egy vokalizálós slágerrel (I Need You) telt, az év pedig egy Koma+Bones remixszel zárul majd.


Archív partyajánlók

  • [2005-12-30] Day 364 party
    @ Citadella, Budapest

    Kellemes elektronikus tobzódásban telik december 30-a a Citadellán, ahol Day364 címmel előszilveszterre szövetkezik Budapest három szervezőgárdája (Rewind, Bomb The Jazz, Hypnosis), hogy 3 teremben kedvenc stílusaik 3 vezéralakjával lephessék meg a nagyérdeműt.

Ajánlott lemezek

  • Fabriclive 21.

    Meat Katie, a breakbeat egyik legelismertebb figurája miközben új albumát készíti, szakított egy kis idõt, hogy elkészítse a nagyszerû Fabriclive sorozat 21.-ik részét, melyen bemutatja többek közöt Lee Coombs, Atomic Hooligan, vagy épp a legutóbb nálunk járt, Force Mass Motion legújabb szerzeményeit.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó