A zenekar vegyíti a drum'n'bass, a hip-hop, a triphop, a rock és a jazz stíluselemeit, sőt, áttételesen még kelta népzenei motívumokat is felhasználnak.
Indulásuk helyszíne Bristol, ahonnan a kilencvenes években az elektronikus zene olyan új és meghatározó egyéniségei és csapatai nőttek ki, mint a Massive Attack, Tricky és nem utolsósorban a Portishead, melynek zenei agya, Geoff Barrow igen nagy hatással volt az egyik Kosheen-tagra, Darren Decode-ra.
A Kosheen megszületése 1998-ra tehető, amikor az énekesnő és szövegíró Sian Evans megismerkedett Darren Decode-dal és Markee Substance-szel, akik dance fellépéseket vállaltak kisebb bristoli szórakozóhelyeken. Egy közös munka kapcsán felismerték, hogy Sian különleges hangját remekül kiemeli a Darren és Markee által játszott elektronikus hangzás és viszont. Így megalakult a Kosheen és első slágerük a Hide U hihetetlenül nagyot tarolt 2001 közepén. Nagy Britanniában elnyerték a legjobb Drum & Bass Kislemez díját és a BBC1 éjjel-nappal a számaikat játszotta. Dance produkcióként egyedülálló módon koncertturnéra indultak a Resist című debütáló albumuk apropóján. 144 koncert, 33 országban, több mint egymilliós közönség előtt. Többek között 2001-ben Szerbiában 20 000 lelkes rajongó várta őket. Egy évre rá itthon, a Sziget nagy színpadán, majd 2003-ban a Volt Fesztiválon léptek fel óriási sikerrel.
Második albumuk, a 2003-as Kokopelli zeneileg sötétebb és apokaliptikusabb lett, Sian szövegei sokkal személyesebbek. A nagy fesztiválszínpadok élő fellépései után a Kosheen most az A38 Hajón ad úgynevezett power and amplified koncertet (teljes fellálásban érkező zenekar élő énekhanggal és elektronikusan kevert alapokkal).
© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó