A STRICTLY! és a MASSIVE RESONANCE bemutat egy új partysorozatot, ami PHONETICA elnevezéssel ezennel útjára indul. Céljaink között szerepel a mindenféle zenei igény kielégítése éppúgy, mint az igényes szórakoztatás. Helyszínkén azt a klubbot választottuk, ami már otthont adott hasonló sikeres rendezvényeknek, így ennek az érdekes, de mindenképp előremutató produkciónak is megfelelő hátteret biztosíthat.
A Microforms ötödik szülinapja az egyre népszerűbb osztrák duó, CAMO & KROOKED szettjétől lesz zajos!
Az új éve első bulija minden értelemben első, ugyanis vendégünk először lép fel a hűség városában, és először köszönthetünk egy hölgyet a pultban.
Több mint négy hónapos szünet után ismét Microforms, hogy a szeptemberi bulival elkezdjék újabb szezonukat, mely remélhetően olyan sokszínű lesz, mint az előzőek. Ráadásul tripla ünneppel nyitják az évadot, hiszen 2005-ben az első őszi hónapban született meg a Microforms, ráadásul október elején van mindkettőjük szülinapja."
2001. Februárjában indult útjának Sopron legkedveltebb és egyben legsikeresebb parti sorozata, a Secret Fusion. Az első partiknak a legendás Fless Club adott otthont, majd bezárása után a Hangár Music Garden mellett döntött a két szervező, Junkie & Hawky.
"008 első tavaszi hónapját David Pearson öt állomásos magyarországi turnéjának utolsó, soproni vendégszereplésével ünnepeljük."
Majdnem két hónap után Február 23 –án a tradícióhoz szokva egy farsangi bulival jelentkezik a Secret Fusion. A Secret Fusion Carneval névvel jelzett bulin igazi zenei csemegére számíthatunk, hiszen a warm up szerepét az egyre népszerűbb Zee tölti be, aki érzékkel teli House és feszes Tech-House szettjeivel az ország egyik feltörekvő tehetségének számít. A kiváló keceli közönséget már megfertőzte és a 2006 -os Secret Fusion Open Air rendezvényen a soproni közönségben is mély benyomást hagyott.
Január 26-án egy a soproni partyk megszokott hangzásvilágától merőben eltérő zenei koncepciójú rendezvény jön létre a Hangár falai között, Soundz Live elnevezéssel.
Fellépők: CLS & WAX(PL), Benzon & L.A.S.
Fellépők: LONGMAN, SAFAIR, MC PHREEK, Benzon & L.A.S.
A December 8. –i Secret Fusion Santa Claus special igazi zenei csemegének ígérkezik. Az est sztárvendégei mind különleges zenei ízléssel rendelkeznek és a három fellépőből kettőt jól ismer a SF közönsége. Crazy Sonic & Fauna a legendás Flex Club rezidens dj-i és egyben programfelelősei is. Nekik köszönhető, ha Michael Mayer, Ricardo Villalobos vagy Dj Hell keddenként szétszedi a bécsi klub falait. Idén a Secret Fusion Farsangon már hallhattuk őket és talán sokan emlékszünk még a buli eufórikus hangulatára. Biztosak lehetünk, hogy ezúttal is emlékezetes zenékkel fognak minket megajándékozni.
A szeptemberi második Microforms születésnap után ismét ünnepelnivaló van: Elérkezett ugyanis huszadik buli, és e jeles alkalomra újfent külhoni DJ-t invitáltak Sopronba.
Októberi buli két fő meghívottja nem először vizitál Microforms partin: Matt-u tavaly tavasszal járt itt Jadéval, Andor pedig anno a harmadik rendezvényen képviselte a Mindscape formációt.
A nyári zsongás után itt az ideje, hogy ismét kedvenc klubjaink falai között ropjuk végig a szürke őszi hétvégéket.
A nyári zsongás után itt az ideje, hogy ismét kedvenc klubjaink falai között ropjuk végig a szürke őszi hétvégéket. Az egyik legérdekesebbnek ígérkező party Október 13 -án kerül megrendezésre a soproni Hangár Music Garden -ben ahól a Junkie & Hawky Dj páros egyre népszerűbb Secret Fusion klubestjének keretében a Német Areal Records tulajdonosa és producere Basteroid mutatja be Szeptemberben megjelent ”Upsets Ducks” című albumát.
DJ-k: Hot X, Igor Do'urden, Coyote, Junkie, Hawky
A Microforms másfél éves történetének legkeményebb zenei felhozatalú bulija elé nézünk.
DJ-k: Muffler aka Konsta(FIN), Fegz
2001 elején Junkie és Hawky úgy döntött, hogy saját rendezvény sorozatot indít Secret Fusion néven. Manapság a soproni térség legsikeresebb klubestjévé nőtte ki magát és igazi különlegességnek számít az éjszakai életben.
DJ-k: DIS, FOCUS, Benzon & L.A.S.
A helyszín a soproni Hangár Music Garden, ahol a lányoknak egész este ingyenes, a fiúknak pedig 1000 HUF a belépő. A bulin Hot X, Igor Do'urden, Coyote és Stillhalter fogja pörgetni a jobbnál jobb techno, elektro és minimal bakeliteket.
DJ-k: Komix & Ethan, Benzon & L.A.S.
DJ-k: Concord Dawn, Chris.Su, Benzon & L.A.S. (Microforms)
DJ-k: BRATWA & LONGMAN (Tactile, Airbag, Timeless), Benzon & L.A.S. (Microforms)
Dj-k: MENTALIEN (3Elements), IMPACT (Töréspont Rádió), Benzon & L.A.S. (Microforms)
2005 . december 26 - án kerül megrendezésre a soproni Hangár Music Gardenben , a Deadcode Production és a Secret Fusion közös prezentálásában az ALL STARS parti karácsonyi különkiadása.
2005 . december 26 - án kerül megrendezésre a soproni Hangár Music Gardenben , a Deadcode Production és a Secret Fusion közös prezentálásában az ALL STARS parti karácsonyi különkiadása.