Morgan Zarate zenéjére a mai napig a legtalálóbb kifejezés egykori, mára klasszikussá vált zenekara, a Spacek második lemezének címe: „Vintage Hi-Fi”. A kétezres évek elején kisebb soul-reneszánszot indított el a Spacek furcsa, füstös, elektronikával bőségesen átitatott, sötét hangulatú „future soulja”. A trió feloszlásával Morgan Zarate évekig tévéreklámokban és különböző mainstream soul- és r'n'b-produkciókban tékozolta produceri tehetségét, míg aztán tavaly összefutott Kode9-nal, a Hyperdub kiadó fejével, az új brit elektronika egyik prófétájával. A találkozásból barátság, a barátságból lemezszerződés lett, és Zarate valósággal újjászületett: szép ívű fejest ugrott a londoni undergroundba, és az idén júniusra ígért album első száma, a Hookid minden lehetséges elektronikus lista sztárja lett. Az egykori szép, nemes, „évjáratos”, csattogós soul-alapok nyomokban megmaradtak ugyan, de immár jó adag grime-mal, absztrakt hiphoppal, dubsteppel és természetesen a Zaratéra jellemző perfekcionista jövőhangzással kiegészülve.
Valódi újrakezdés az egykori Morgan Spacek Hyperdubos karrierje, a brit zenei közbeszédet alapvetően meghatározó Fact magazin például „új tehetségként” mutatta be idén februárban, ami azért meglehetősen furcsa jelző egy jó tizenöt éve a pályán lévő producer-rókára. Annyi bizonyos, hogy Morgan Zarate zenei világa és küszöbön álló új lemeze az egyik legizgalmasabb és leginkább előremutató dolog, ami manapság Londonban történik.
www.myspace.com/morganzarate
www.hyperdub.net
Sokat merített a soul-hagyományból a Kínából elszármazott, de már Nagy-Britanniában született Eric Lau is, egyáltalán nem véletlen, hogy 2008-as első lemeze, a New Territories a progresszív funk-soul első vonalas kiadójánál, az Ubiquitynél jelent meg. Ha Zarate zenéje „future soul”, akkor Laué igazi, gyönyörű retró: helyenként már-már kísértetiesen idézi az általa is sokat hivatkozott mester, Roy Ayers vibrafonos-fuvolás, iskolateremtő soul-hangzását. Mindehhez azért társul némi kortárs hiphop, belassult downtempo, elszállós űrhangzás, dzsesszfunk és a végtelen kísérletezés. Lau aránylag későn kezdett el zenélni, talán ennek is köszönhető az az elkötelezettség és gyermeki öröm, amivel az újabb és újabb hangzásokat, effekteket ötvözi a hetvenes évek-beli nagy soul-korszak elfeledett hangmintáival.
www.ericlaumusic.com
http://soundcloud.com/eric-lau
Cadik, azaz Séfel Pál jó ideje a haza elektronikus színtér egyik leginnovatívabb kísérletezője, akinek tekintélyt parancsoló karrierje az Anima Sound Systemtől kezdve a legfrissebb kortárs zenei irányzatokig ível. A megfontoltan haladó, de annál kidologozottabb, briliánssá csiszolt anyagokkal előálló Membran projektből kinőtt Travel Agency produkció és lemez bemutatójára tavaly került sor az A38 Hajón. Ennek kapcsán állt össze az a háromtagú live act formáció, melynek másik két tagja nem más, mint a Másfélből vagy a Kamuból ismert basszusgitáros-billentyűs (nem mellesleg színész-zeneszerző-mindenes) Sabák Péter, azaz D. Stu, illetve a hazai hiphop egyik alapító atyja, a lemezjátszó-virtuóz DJ Mango. Vannak itt aktuális és kortárs elektronikus műfajok, a menetelős hiphoptól a wonkyn át a gyomorszorító basszusokkal megtámogatott dubstepig, de lényeg Cadik és társai zenei sokoldalúsága: igazi „travel agency”, nagyszabású társasutazás napjaink elektronikájának minden lehetséges zegzugában. A live act kulcseleme a Kiégő Izzók aprólékosan felépített, magávalragadó vizuálja, ami szerves része a produkciónak.
http://www.myspace.com/cadikofmembran
A Space Is Called sorozat következő estjei az A38 Hajón:
Africa HiTech - Mark Pritchard & Steve Spacek (UK), Shigeto (J)
2011. június 16., csütörtök 23h
Robot Koch (D) live, Herrmutt Lobby (B) live
2011. július 23., szombat 22h
Fulgeance (F) live, 1000names (BG) live
2011. augusztus 27., szombat 23h
A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Részletes program, bőséges információk, interjúk, fotók, galériák, belehallgatás, fórum és jegyvásárlás a www.a38.hu oldalon. A fellépésre jegy vásárolható személyesen az A38 Hajón, az összes elérhető jegyirodában, bankkártyával az A38 Hajó honlapján, illetve az ismert online jegyirodákban.
Kapunyitás a programok meghirdetett kezdése előtt egy órával. A koncertteremben tilos a dohányzás, dohányzó vendégeink az A38 Hajó orrteraszán gyújthatnak rá.
© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó