Ötödik alkalommal is napközben zúz a Cinematiné
Az underground szcénák egyik legalapvetőbb igénye mindig is az újítás és a szokatlan húzások alkalmazása volt. A Cinema Hall és a The Debut közös kezdeményezése, a Cinematiné pedig még ezekben a körökben is igen merész lépésnek bizonyult, de pontosan ezért lett négy buli alatt legendás. Az esemény lényege az, hogy szakítanak az esti bulizás több évtizedes konvencióival, és inkább kora délután kezdenek bele, így akinek másnap dolga lenne, az is teljes mértékben ki tudja magát bulizni.
A Cinematiné ezúttal is a Cafe del Rio falain belül szabadul el június 13-án immár ötödik alkalommal. A felhozatalt ismét nagyon összetett, bármelyik hagyományos esti buli megirigyelné a külföldi és magyar DJ-k krémjét, akiket sikerült összeboronálni egy napfényes délutáni utazásra. A legnagyobb headliner a kultikus német figura, vagyis Robert Dietz, aki a frankfurti éjszakai életben nőtt fel, és olyan zenészek inspirálták munkáját, mint Sven Väth, vagy Ricardo Villalobos. Munkásságának egyik élmondata, hogy a House az egy érzés, ezért zeneszerzés közben sosem erőlködik, hagyja, hogy vigye magával a ritmus. Debütálása óta sikert sikerre halmoz, rendszeresen fellép olyan ibizai klubokban, mint a Space vagy a Pacha, de a legnagyobb elektronikus zenei fesztiválokon is megfordult már.
A nemzetközi színvonalat az egyik legforróbb román duó, a Livio & Roby erősíti még, akik már tíz éve nyomulnak a techno és house világában. Sajátos stílusukat a szürke román nagyvárosok és a helyi népzenei hagyományok keveréke táplálja, ettől lesz olyan színes és utánozhatatlan minden, amihez hozzáérnek. Loco Dice segítségével váltak igazán ismertté, aki leszerződtette őket, azóta pedig egész Európában keresik őket, idén nyáron például görög fesztiváloktól kezdve máltai bulikig mindenfelé fellépnek majd az öreg kontinensen, szóval egyértelműen kihagyhatatlan lehetőség a Cinematiné keretében fényes nappal elcsípni őket.
Az este meglepetésvendége pedig nem kisebb személy, mint a francia sztárcsapat, az Apollonia oszlopos tagja, vagyis Dyed Soundorom lesz, aki a legmenőbb külföldi klubok, fesztiválok és az ibizai éjszaka után egy napsütötte house szettel készül a rajongóknak. Természetesen ezúttal sem maradnak ki a jóból a hazai előadók sem, hiszen ötödik alkalommal is a The Debut és a Badgirls csapata mutatja majd meg, hogy milyen is az a magyar virtus, a napfényes house ütemek tökéletes megszólalásáról pedig ezúttal is a Cinema Hall csapatától megszokott Martin Audio fog gondoskodni.
A jegyek 3000 forintba kerülnek és meg lehet vásárolni az interneten, vagy akár személyesen a Magenta Showroom üzletében az Andrássy úton is, a helyszínen pedig 3500-ba kerül majd a bejutás.
A buli június 13-án lesz megtartva az új helyszínre költözött Cafe del Rio-ban a Kopaszi gátnál délután kettőkor és várhatóan tizenegyig tart majd a móka, de akinek mindez nem lett volna elég és a hagyományos esti órákban is szeretné folytatni, annak sem kell messzire mennie, hiszen a Track Terrace tartja majd a hivatalos aftert a Debüt-ös arcokkal. Ide Cinematiné karszalaggal a bejutás 1000 forintba kerül, aminek a fele le is iható, karszalag nélkül pedig 2000.
Line up:
DYED SOUNDOROM
ROBERT DIETZ
LIVIO & ROBY
+ The Debut & Badgirls Dj’s!
Helyszín / venue -> Cafe del Rio, Budapest
Start: 13h End: 23h
© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó