Az elmúlt 2 évben sikeresen vizsgáztak a nappali eseményeink is és innen már az IKREK ÉJSZAKÁJÁT átitatja a fényesség is a csillagunk, a Nap ereje által. Ez egy nagyon fontos tényező lett számunkra is. Zeneileg is értelmet nyert az IKREK emberek kettős világa. Az elmúlt években kihoztuk a misztikus sötétből, az őrült forró éjszakából azt a lüktetést, amit az elektronikus zene adhat. Ez a feladat, zenélni a világosságban előadóként egy másik dj ént követel. Egy kalandos zenei kihívás és egy különleges élmény is egyben. Így idén sem maradhat el a nappali fényben való közös zenehallgatás, mielőtt elveszünk az éjszakában. Megint indul az IKREK BOAT! A nappali kalandokért az EURÓPA hajón fogunk vízre szállni, a szórakozás színvonaláért, a tökéletes élményért pedig a CRUISIN team felel abban a minőségben, amit már évek óta szolgáltatnak nektek. Információim szerint sok meglepetéssel és fejlesztéssel készül a legénység. Nagyon izgulok, hiszen ezek az események a születésnapjaim mérföldkövei is. A 40. közeledik és az összes eddigi Ikrek buli egy külön fejezet az emlékeim között. De ebben most valami különös bizsergést érzek. Régi és új szempárokkal fogok találkozni, ott lesznek sokan, akik végig jöttek velem az úton és nélkülük ma nem írnám ezeket a sorokat. És ott lesznek azok is, akik újonnan szavaztak nekünk bizalmat és csak nemrég csatlakoztatok hozzánk. Ott lesztek ti, a fáradhatatlan, zenére mindig éhes és általunk nagyon tisztelt és szeretett publikum, a közönség a TSALÁD! A feladat nem kicsi, de újra alázattal meg fogjuk hálálni a bizalmatokat - titokban megsúgom, hogy a csapat összes tagjának már elindult a majré a gyomrában, annyira készülünk erre az eseményre. Végül, de nem utolsó sorban újra szeretném elmondani, hogy számomra ez a sorozat már régen nem feltétlenül csak az én szülinapi eseményem – lehet, hogy sokan még nem tudjátok - de GERI is ezekben a napokban tölti be a 34. életévét. Tehát ez egy dupla születésnapi zsúr lesz. Illetve ezúton szeretnék minden szülinaposnak gratulálni, azoknak, akik majd ismét velünk ünnepelnek, mint eddig minden évben! Nem nagyon szeretném ezt a dumát hosszúra ereszteni, hisz már olyan sokszor kifejtettem az álláspontomat arról, hogy mennyire hálás vagyok mindenért, amit kaptam tőletek az évek alatt. Röviden és tömören: izgulás van, nagyon várjuk, jó idő lesz, kiteszünk magunkért ígérem!
Ott tali! Köszönöm a figyelmet a társaim és barátaim nevében is!
#paTSi Szigeti Péter - Peter Makto
Line up
Peter Makto
Gregory S
Davko
Jutrice
Mark'off
SOLD OUT
https://www.facebook.com/events/2125586291010049/
© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó