Új év, új helyszín. A Preafterologia csapata a nemrég nyílt R&R Bar-t fogja birtokba venni február 2.-án, ahol minőségi, eklektikus elektronikus zenékkel és kedvező italárakkal várunk minden kedves érdeklődőt. A legfrissebb deep house, tech-house és progressive house zenékkel készülnek a fellépő DJ-k, minden adott tehát egy felejthetetlen bulihoz.
STABILizátorokat bekapcsolni, a következő szerdán ugyanis a táncoló talpak garantáltan elhagyják a talajt, a falakat pedig kidöngetik a beat-ek. Produceri színekben először itt teszi tiszteletét Vera Zeki aka David Mole és játszik pár kiadatlant, aminek a megjelenését majd lehet nagyon várni.
Februártól újra a fogat elé kötjük a lovakat és közéjük csapunk. Az évadot a Seed triumvirátusával köszöntjük, akik a gyeplőt nem kizárólagosan birtokolják majd, előfordulhat hogy négy vagy hat kézzel is tartják majd azt. Figyelem, nyomokban zeneszövetség alakulhat ki a pult mögött. A karmesterek szerepében a három szövetséges Pintér Delay Márton, Zvezda Beta és Roocha. Ami késik, az nem múlik, február első csütörtökén legyen tánc!
Szinte kimeríthetetlen azon fellépők listája, akik a technó szép oldalát hivatottak bemutatni és még eddig nem jártak hazánkban. Ezen a síkon mozogva mutatjuk be nektek a Falling Ethics kiadó megálmodóját. Az Észak-Spanyolország szülötte, a híres Mulero iskolán nevelkedett, másodgenerációs P.E.A.R.L.-t. Már fiatal korában megfertőzödött az elektronikus zene szeretetével, ami a Warp és a sheffieldi hangzás hatására mélyült el benne kitörölhetetlenül. 2007-ben jegyzi első kiadványát Agony Forces formációjával, mely egyből a legendás Tsunami gondozása és ezt követően a Semantica és a Detroit Underground is leigazolta művészei közé. 2012-ben költözött a technó fővárosába, Berlinbe, ahol végképp bekerült a nemzetközi vérkeringésbe. 2017-ben ünnepelte 10. vinyl megjelenését debütáló albumával. Látogatása különlegességét live act előadása adja, amit ritkán vállal klubokban, de sorozatunk és a klub legendás jóhíre nyomós érv volt e mellett.
7 éve várjuk Tomasz aka Atmos új albumát, de úgy tûnik, hogy most tényleg elkészül, és márciusban pezsgôt bont az Iboga Records. Bár nagyon várjuk, és a 2018-as Boom Festival Official alatt már sok új számmal meg is ismerkedtünk, van egy markáns tábor az Atmos rajongòk közt, akik inkább szeretnék a régi dalokat újra átélni, és ebben kérjük majd Tomasz segítségét. Dolgozunk egy 2 szettes estén: old vs. new !!!
Az elmúlt hónapokban a Truesounds Music fiatal tehetségeit és a management új tagjait mutattuk be nektek. 2019-ben is lesznek vendégek, de egy kicsit magasabb osztályból húzzuk meg az ütőkártyákat. Mivel minden egyes party, amit a TSM képvisel hangzáshű a kiadó életéhez és az artistok munkásságához, ezúttal is egy ízig-vérig dinamikus, dallamos és lendületes bulit ajánlunk.
FEBRUÁR 9-ÉN, SZOMBATON FARSANGOLJUNK EGYÜTT, LET'S CARNIVAL! ÜNNEPLÉSRE IS VAN OKUNK, HISZEN (MOST KAPASZKODJATOK) 6. SZÜLETÉSNAPJÁT ÜNNEPLI A DEEP CAFÉ PARTY SOROZAT!
Tulpa is a limited group of young, self-taught musicians, visual artists, poets and philosophers, who believe the synchronization of the collective creative mind. It is an infinitalized homage to contemporary music and visual poetry.
Ismét szétválasztjuk a szétválaszthatatlant, most Martin M lesz aki a világító Seed felirat fényében pörgeti majd a lemezeket. A Rokoko rezidens párosának híres/hírhedt vagánya DJ-ként nem sokszor hallható szólóban, produceri munkái viszont az otthon magányában készülnek. Track-jeit hallhattuk már Barac, Cezar, Guy from downstairs szettjeiben, izgatottan várjuk, hogy berobbantja-e kiadatlan példányait az Aetherben. Kísérői a Seed-mesterek Roocha és Zvezda Beta.