A ,,kin” szó jelentése kettős; családtagot, rokont vagy a törzs egyik tagját is hívhatjuk így. A Sobekin egy olyan havi gyűlés, amikor a törzs tagjai kapcsolódhatnak egymással és megoszthatják közös szenvedélyük a szofisztikált house hangzás iránt. Egy ilyen fontos esemény nem lehet teljes egy távoli rokon látogatása nélkül, akinek közelsége fontos számunkra.
Aki az előző öt Trance Classics bulimon jelen volt, az pontosan tudja, hogy mire számítson a sorozat 6. részén. Nagy örömmel és annál több szeretettel várunk titeket július 30-án is!
Július 1-jén egy nagyszerű producert és kiváló DJ-t köszönthetünk Zero T személyében, aki számos patinás kiadónál jelentetett már meg nagyszerű zenéket. Jelenleg a The North Quarter kötelékében Kilburn című albumával turnézik. Eddig minden budapesti szettje tűzforró volt, most sem lesz másképp.
Idén sem maradhat a Kolorado tisztességes nyíltszívű techno hangzás nélkül. A Technokunst a kezdetektől tettestárs ebben és ez évben is délutántól reggelig tartó minőségi programmal készülünk, ahol Marcus Henriksson 5 órás délutáni szettje és Ben Sims éjszakai pirítása lesz a fesztivál kiemelkedő felhozatala. Találkozunk a hegyekben Július 2-án!
Napról napra több a pókháló a plafonon.. a király királynőre talált, aki közös földalatti fészkünk őrzője lett és utódai közül ketten Captain Knuckles és Daniel Meister, a hibrid pók ivadékok hálójukkal beszőtték dj pultot.
Hamarosan ismét kihajózhatunk a Duna vízére a Cruisin fedélzetén. A következő alkalom azonban még különlegesebb lesz, mint a többi. Európa leghosszabb folyója ugyanis nem csak földrajzilag, hanem kulturálisan is össze fog kötni két országot.
A májusban elmaradt buli után, kárpótlásul a Bristoli Sofa Sound portugál tehetsége mellé, elhozzuk nektek a Shogun Audio exkluzív bajkeverőit is, akik nemrégiben még Gerra & Stone névre hallgattak!
Techno fenevad, Somewhen sosem fogja vissza magát. A lengyel gyökerekkel rendelkező, de Berlin Neukölln negyedében felnőtt producer a techno új generációjához tartozik ugyan, de zenéiben mégis sikerült posztmodern kontextusba helyeznie a stílus lelkét. Hiphop alapokkal kezdte, de már a 2014-es debütáló EP-jén, a “9”-en megtalálta egyedi hangzását: sötét, hipnotikus basszusok, úszó szintetizátor hangokkal keverve, mely transzba rakja a hallgatót. Ez a kiadvány még a saját, SANA kiadójánál jött ki, de nem sokkal később a Berghain klub saját labelje, az Ostgut Ton is jelentette meg zenéit, mostanában pedig barátja és kollégája, Kobosil R - Label Groupja adott helyet megjelenéseinek. Agresszív szettjei az évek alatt torokszorító szintre keményedtek, most sem kell kevesebbre számítani tőle, mint verejtékes menetelésre.
Július 15-én kiköltözünk az aulából és a Dürer Kert szabadtéri stage-én varázsolunk egy kis nyári Deepfields hangulatot. Az esemény már 20-órától látogatható, de hajnalba fog átnyúlni. Vendégünk ezúttal Zvezda Beta lesz!
Július 16-án a Melodic Attitude égisze alatt létrehozzuk az első daytime bulit, amelynek egy impozáns helyszín ad otthont a Balaton aranypartján, a Thanhoffer Villa.