Pulzar

Pulzaros

lackó

Regisztráció időpontja 2010. december 23.
Szeretnél többet megtudni róla? lépj be!

lackó

Biográfiák

  • James Cole

    A szakma körében sokan csak úgy emlegetik, hogy a “Tanár Úr” - eredeti foglalkozására nézve ugyanis tanár. A szegedi egyetemen végzett történelem-szociológia szakon ez utóbbi kapcsán – mint kutatási tárgy – mélyült el a technokultúrában. Ilyen módon került a Check Magazinhoz, ahol 2001-2002 között szerkesztő volt.
  • Beta

    Beta (Csillag Béla) ’75 októberében látta meg a napvilágot, majd a zene egész gyerekkorát végig kísérte, ugyanis édesapja nagy bakelitgyűjtő hírében állt. A ’92-es DMC Hungary bajnokságon látottak, hallottak hatására ’93 januárjában két barátjával (Cuki és Nuon) megalapították a MCG Studiot.
  • Pat Duff

  • Shabaam

  • Naga

    Polgári nevén Fejér Balázs. A nyolcvanas évek végén került szorosabb kapcsolatba a zenével, Iván Lendül nevű zenekarával a Nap-Nap fesztiválon mutatkozott be. Egyik alapítója volt a Tilos Rádiónak, és a Törökfürdő magazin techno oldalait szerkesztette.

Zenei stílusok

  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Szervező

  • Hairy

  • Badgirls

    A James Cole és Pat Duff alapította csapathoz 2004-ben csatlakozott Shabaam, így vált eggyé a keceli 3 rezidens triója a Badgirlssel.

Kapcsolódó cikkek

  • Lee Burridge és Luigi Madonna a medencében

    [Beszámoló] A dél-alföldi kisváros, Kecel, ismételten egy izgalmas eseménynek nyújtott helyszínt. A Club Korona ezúttal a veterán ikont Lee Burridge-et és az olasz Luigi Madonna-t látta vendégül a lemezjátszók mögött.
  • Hairy művészek az Exiten!

    [sajtóközlemény] A legendás Exit szervezői a Converse Exit Music Live színpadán ifjú tehetségek számára biztosítanak fellépési lehetőséget, és az idei évben először, lemezlovasok számára is kitárták kapuikat. Idén összesen 25 fiatal zenekar és 7 DJ kap lehetőséget arra, hogy megmutathassa magát a közönségnek
  • Hairy - segítség az árvízkárosultaknak!

    [sajtóközlemény] Az elmúlt hetekben mindannyian szomorúan hallgattuk és figyeltük az országban zajló természeti katasztrófát, mely rengeteg ember életében okoz nehézségeket.
  • Welcome to Masomenos

    [Biográfia] A Masomenos duo-t Joan Costes és Adrien de Maublanc alkotja.
  • Butane Inetrjú

    [Interjú] Rövid Interjú a Hairy-s fellépés kapcsán
  • Andre @ Long Track

    [Friss] A Marvin által szerkesztett, heti rendszerességgel jelentkező Long Track című mix műsor vendége volt a közelmúlban Andre.
  • A BADGIRLS VISSZATÉR KECELRE!

    [Friss] Mint az köztudott a Koronában 2002-óta rendszeresen partikat szervező Badgirls csapata, akik 2003-óta a klub hivatalos rezidensi és programszervezői, illetve promóteri szerepkörét is ellátták, az újranyitástól eltelt rövid 3 hónapos szünet után újra visszatérnek a klubba!

Archív partyajánlók

Ajánlott rádiók

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó