Pulzar

Guy Gerber

.Guy Gerber Tel-Aviv-ban született és nőtt fel, gyerekkorában pedig leginkább a futball kötötte le idejét és energiáit.

Olyannyira, hogy tinédzserkorában Izrael legeredményesebb labdarúgó klubjában, a Maccabi Tel-Aviv-ban rúgta a bőrt igazolt játékosként, mi több, az ország utánpótlás válogatottjának is tagja volt. Akár egy sikeres futballista-karrier is állhatott tehát Guy előtt, azonban történt egy s más, ami mindent megváltoztatott.
 
16 éves korában kezdett el megismerkedni a zene világával olyan, főleg 80-as évekbeli alternatív rockbandák által, mint a Joy Division, a The Cure, vagy a Sonic Youth. Rájött, hogy a zene az, amiben igazán örömét leli és a futball labdát rövidesen gitárra cserélte. Zenei spektruma egyre szélesedett és a 80-as alterrock mellett a Beatles-től kezdve a Velvet Underground-on át a Kraftwerk-ig mindenbe belekóstolt. Hamar eljutott az elektronikus-zenékig; saját bevallása szerint Carl Craig, Laurent Garnier és Richie Hawtin voltak azok a művészek, akik a legnagyobb hatást gyakoroltak rá.
 
Berendezte saját kis stúdióját, majd a rengeteg korábban megszerzett zenei ismerettel és tapasztalattal felvértezve nekikezdett a producerkedésnek. Hivatalos debütálására 2002-ben került sor, amikor Desyn Masiello kiadójánál, az Alternative Route-nél megjelent első kislemeze, az "Electric Mistress". A Whoop és a nagy múltú Twisted America-nál megjelent újabb kiadványai után következett a nagy ugrás, a Bedrock-nál napvilágot látott "Stoppage Time". A varázslatos dallamú tech-house darab egy pillanat alatt világszerte klubhimnusz lett, Guy számára pedig meghozta az igazi nemzetközi áttörést. A felvétel nagy kedvence volt többek között Sven Väth-nek is, aki hallva a lemez izgalmas és újszerű hangzását, nem sokat hezitált azon, hogy meginvitálja Guy-t a Cocoon-családba. Első Cocoon-os megjelenése, a szintén izraeli Shlomi Aber-rel közösen komponált "Sea Of Sand" (2006) ugyancsak a klubok favoritja lett, majd a soron következő "This Is Balagan" (2006) valamint a "Belly Dancing" (2007) is tovább alapozta Guy egyre nagyobb hírnevét. 2007 tavaszán a Cocoon fedélzetén végre megjelent várva-várt első szerzői nagylemeze, a "Late Bloomers", mely az esztendő egyik legkiemelkedőbb albumának bizonyult.
 
Guy közben működésbe hozta független kiadóját, Tel-Aviv-i székhelyű a Supplement Facts-ot, ahol olyan további megjelenésekkel építette renoméját, mint a "Disorientation", vagy a legutóbbi gyöngyszem, a "Hate/Love". Produkcióival helyet követelt magának egy sor nagy presztizsű válogatáson, mint például a John Digweed "Transitions 2"-jén a Renaissance-nél, Nick Warren, vagy Dave Seaman Global Underground mixén, Sven Väth "10 Years Of Cocoon"-jén, vagy épp Mauro Picotto "Meganite" válogatásán.
 
Dj szettjei mellett élő műsorával is folyamatosan járja a planéta topklubjait és fesztiváljait; a Space Ibiza, a Fabric London, a berlini Berghain, az Amnesia Ibiza, a Cocoon Frankfurt, vagy a mannheimi Timewarp fesztivál közönsége egyaránt részese lehetett már Guy előadásainak.
 
 

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Armin jön Björk helyére

    [Fesztivál hír] A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren tölti be a Björk által hagyott űrt a Heineken Balaton Sound vasárnapi programjában. Jön továbbá a Balaton-partra a mainstream elektronikus zene kiválósága, Calvin Harris, a tracket jegyző nemzetközi hírű DJ-producer, Martin Solveig. Jön a formabontó techno anyagairól ismert Guy Gerber, a Grammy-díjas alternatív hip-hop banda, a De La Soul (USA) és egy igazi kozmopolita elektronikus zenei produkció, a Tale Of Us.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010 LINE UP

    [Friss] A 2010-es T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL line up-ja órára lebontva.
  • A Sonar, Beach partyval ünnepel

    A Sonar tengerparti rendezvénye lassacskán formálódik, ahogy a két napos Take Off fesztiváljának részletei lelepleződnek.
  • Audioexit Records

    [Friss] Audioexit Records: "Egy innovatív netkiadó a ritmus– és kánontörő repetitív zenék dzsungeléből"

Ajánlott lemezek

Biográfiák

  • Laurent Garnier

    Franciaország elsõ számú DJ-je. Egyformán szeretik a világ minden táján, Angliában “egyszerûen” Szent Laurent-nak hívják.
  • Belocca

Zenei stílusok

  • Darkambient

  • Indie

  • Blues

  • Darkwave

  • Ethno

  • Nu Disco

  • Twostep

  • Reggae

  • Pop

  • Nu Rave

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Acid

    Valószínűleg a Roland cég maga sem gondolta, milyen korszakalkotó változás elindítója lesz a TB-303-as analóg bassliner 1982-es piacra dobásával. A készüléket egyedül gyakorló gitárosoknak, a TR-606-os dobgép mellett használandó mechanikus basszuskíséretként szánták, az “élő zenekar a nappaliban” hatás elérésére. A szerkezetnek eleinte nem volt komoly visszhangja; a gitárosoknak nem igazán jött be a készülék, vagy csak egyszerűen nem vettek tudomást róla. A Roland másfél év, azaz mindössze tízezer TB-303-as összeszerelése után leállította a gyártást.
  • Progressive Psy

  • Minimal Techno

  • Nu Beats

  • Rock

  • Killer

  • Industrial

  • Club

  • Garage

  • Darkpsy

  • Psytech

  • Tradicional Goa

  • Full-on

  • Funk

  • Speedgarage

  • Progressive Trance

  • Dub

    A dub egy létező szám változatának tekinthető, amely általában kihangsúlyozza a dobot és a basszust; a keletkező hangzás népszerű a jamaicai sound systemek tagjai körében.
  • Hardcore

  • Folk

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó