Pulzar

Balakrishnan

A serdülő kor szellemét jellemezi a változás a zenei irányok is ekkor kezdtek hatni rá, a kezdeti rave és techno fellángolásokat gyorsan túllépve kezte megtalálni a helyes irányt ami a house irányába vezetett.

Kellő segítséget ehhez az első megvásárolt Free magazin 1997 június (Tommyboy-jal a címlapján), az első cd-k E-play Generation (Kühl, Sylvie, Smile:), Grega...), Schulz - Mixbox korongja és Danny Tenaglia NewYork Yenkies sapkája :) no meg az első keceli buli 1999-ben.

1998 szilveszterén kapja az első lehetőséget a szentkirályon a CultureClub-ban. Az itt még csak funky és sláger zenékkel foglalatoskodó fiatal, kéthavi rendszerességgel rendez bulikat.

2000 nyarán megismerkedik a nagykőrösi illetőségű Smith-szel és barátjával Perlaky-val, akikkel rendszeresen együtt dolgozik. Itt ragadja meg az alkalmat arra, hogy áttérjen a hőn szeretett house ritmikához. Megvásárolja 2db mkII-esét és Numark keverőjét, majd belelovall a lemezvásárlásba. 2003-ra már jelentős bakelitkészlettel rendelkezik, de lehetőségek hiányában megválik tőlük, majd lemezjátszójától is. Ez után két évnyi szünet!

2005-ben egy véletlen folytán kicsúszik a száján az a szó, hogy 'Jóképű Klub'. Nem is kellett ennél több ennek a baráti körnek. Barátösszefogó céllal elindult egy gondolat, majd egy mozdulattal átváltozott egy hangulatos partysorozattá.

"Azóta a Klub céljai gyökeresen nem változtak, inkább erősödtek. Szeretnénk olyan tehetségeket bemutatni akik a magyar vonalban nemigen kapnak fényt. Gondolok itt azokra a producerekre is akik külföldön híresebbek mint itthon. Nagy tisztelet Fortebában, From P60-nak" :)

2006-ra rezidenciára lelnek, a Club69 Exclusive névre keresztelt régi X-es helyen (sokmindent tudna mesélni a közelmúlt bulijairól) ahol havi egyszer rendezhet saját partykat. Ekkor már Áky tevékeny csapattaggá válva ketten viszik a rezidenciát. Vendégük volt már azóta a Klubnak Mannel, Lank, Gabriel A Dawn, Steve Arana, Peric, Da-Niel, Amethyst, Del Sol, Yvel&Tristan, Skiz...

2006 decemberében az először hozza Magyarországra Eelke Kleijn holland producert. Őt már a régi/új Bling Bling-ben mutathatta be a nagyközönségnek Snake Sedrick-kel az oldalán.
2007 januárjától e helyen folytatja menetét a Jóképű Klubbal.
2007 áprilisában Chris Scott, 2007 augusztusában Marcus James warm up-ja.

Tervei között szerepel külföldi nevek bemutatása és a magyar partyszervezőkkel tartott kapcsolat további ápolása.

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • E-zenei mentor az ESF élén – interjú Lőrincz Sándorral

    [Interjú] Az Electronic Seasons Festival nyári kiadása már itt van a nyakunkon, mi pedig most rendhagyó módon nem a sztárvendégeket, hanem az ESF brand menedzserét kaptuk el pár kérdés erejéig, mivel azt hallottuk róla, hogy „nagyon komoly forma”. És már ezzel is kicsit hangolódhatunk az interjúalany laza, szlengben gazdag kifejezésmódjához… Ezzel pedig beengedjük egy kicsit a kulisszák mögé az ESF közönségét…

  • Tavaszi zsongás a Moti Brothersnél

    [rádió műsor] Már 4 éve, hogy a Pure.fm-re tette át székhelyét a Moti Brothers. A Hungarian Harmonies rádió show-t szombatonként este 8-10 között élvezheti a nagyérdemű a deep -house lounge chanelen.
  • Jóképű Klub Interjú

    [Interjú] A Kecskeméti illetőségű Jóképű Klub csapatával az az Balakrishnann-al és Áky-val készítettük soron következő interjúnkat. A srácok munkássága egyre ismertebb illetve rendezvényeik egyre jobban pörögnek.

Biográfiák

  • Tiga

    Tiga Sontag a kanadai Montreal szülötte. Pályafutása a ’90es évek elején indult, amikor néhány barátjával összepattintottak egy kisebb partisorozatot, s az akkorra már közönyössé dögönyözött diszkó-kultúra hulláján átlépve egy teljesen újfajta, érzékeket borzoló éjszakai bulizási stílust honosított meg a montreali éjszakai életben: néhány lengén öltözött lánnya és őrült indiánnak öltözött szereplővel.

Zenei stílusok

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó