Hogyan kerültél az Electronic Seasons Festival csapatába?
Bármennyire hihetetlen, meghívóval! Köztudott, hogy egy ilyen állásért „komoly könyöklés megy”, engem mégis felkértek, hogy legyek ennek a rendezvénysorozatnak a brand managere. Persze, első körbe néztem a tagra, hogy „ez nem százas”. Én akkor egy energiaitalt gyártó és forgalmazó cégnél voltam vezető beosztásban, tehát volt mit a tejbe aprítani. Nem gondoltam volna, hogy kábé 1 hónap múlva már ott ülök az első Törzsi Gyűlésen, rajtam kívül még 5 nem kisarcú emberrel, és azon tanakodunk, hogy akkor most merre az arra.
Köztudott rólad, hogy előnyben részesíted az elektronikus zenei rendezvények managelését. Miért?
Mindenevőnek tartom magam, persze, nálam is van, ami simán leveri a biztosítékot, de mindig is ez az irányzat „jött be” nekem. Valahogy mindig tetszett az ilyen rendezvények hangulata, és azok az arcok, akik itt nyomulnak. Ennek is tudható be, hogy jelenleg az általam futtatott rendezvények közül 4 ebbe a kategóriába tartozik.
Mennyi beleszólásod van az egyes projektekbe?
Amennyit akarok... Na jó, persze ez csak vicc! Minden projektemnél én mondom ki az áment azokra a dolgokra, amiket rám bíztak. Igaz, előfordult olyan is, hogy más próbálta meg, de ezeket a vadhajtásokat hamar lecsapkodtam, természetesen csak képletesen.
És az ESF esetében ez az irányítás hogyan történik?
Az ESF esetében teljesen tiszták a feladatok és azok felelősei. Itt, ha elbarmolsz valamit, azt nem tudod átrakni másra, és ráadásul a csapat többi tagja úgy szétsavaz, hogy az felér egy agymosással.
Mennyire nehéz egy támogatót beépíteni egy rendezvénybe?
Az elmúlt pár év tapasztalata az, hogy egyre nehezebb. Itt van az a bazi nagy válság, ami már lassan a multikat is megfingatja. Így nagyon nehéz a cégektől támogatást kérni. És az, hogy esetleg előre fizessenek valamit, szinte kuriózum számba megy. Persze, a több éve futó „nagyok” mindig odaférnek. Nekünk, újaknak meg kis túlzással marad az otthoni malacpersely…
Milyen árakkal, akciókkal számolhatnak, akik eljönnek?
Az árak teljesen normálisak, már - már a régi utasellátó árait idézik. A belépő ára is már a közröhej kategóriát súrolja, de így az is el tud jönni és rendesen be is tud b....ni , akinek nem lapulnak vaskos bankókötegek a zsebébe.
Miért érdemes az ESF-en részt venni? – és most a személyes véleményedre lennék inkább kíváncsi…
Hogy miért? Mert ennyi pénzért sehol sem kapsz ennyi mindent és főleg nem ilyen minőségben. Egyszerűen megéri!
Az őszi ESF miben különbözik majd egy hagyományos fesztiváltól?
Hagyományos nem lesz, az hótzriher...! Nemrég aláírtunk egy szerződést az Intercontinental Rally Challange-dzsel (IRC). Kis hazánkban rendeznek először ilyen futamot, aminek az ESF lett a hivatalos parti szervezője.
Ráadásul a bulik – ja, mert azt elfelejtettem mondani, hogy péntektől vasárnapig 3 különböző stílusú buliban veretünk - az IRC futam szervizparkja közepén kapott helyet. Tehát egy brutál line up , fullos csajok, dögös verdák , részeg skandinávok és a benzingőz már most garantált...
http://www.seasons.hu/nyar/bemutatkozas.html
https://www.facebook.com/event.php?eid=207475489285395
szöveg: MMagdiVAMP