[Interjú] Add2Basket már jóideje „kirepült” az anyaország ölelő karjaiből, és gépmadarak szárnyán messzi földekre eljutott Honolulutól Dél-Amerikán át Kanadáig. Kis hazánk egyik legnagyobb kalandora az utóbbi időben ismét egyre többet mutatkozik a magyar fővárosban. Tegyük hozzá: hálistennek! Ennek apropója immár április óta nyílt titok…
[Interjú] Súlyos egyéniség, könnyed humor, homályba vesző, sötét gyerekkori emlékek, mindez egyetlen villáminterjúban, amit az egyik „Betyárral”, Luke Fairrel készítettünk pár nappal a budapesti fellépése előtt…
Rúgd a homokot Te is pénteken a Coke Clubon!
[Friss] A sors furcsa fintora, hogy amíg idehaza javában pörögnek a nagy elektronikus zenei fesztiválok – Add2Basket nélkül –, a határainkon túl egyre-másra tűnik fel a hasonló, vagy még ezeknél is jelentősebb rendezvényeken a neve.
[Friss] A DEJA VU fogalom bizonyára mindenki számára ismert. Chriss & Poli – Deja Vu című új albuma azonban újdonság lehet sokak fülének.
[Friss] Pár hete a tangó hazájában, Argentínában vesztettük szem elől, persze csak képletesen. Gensi márciusban indult többhónapos külföldi körútra, kezdve mindjárt a Miami Winter Music Conference-szel, ahonnan egyből Dél-Amerikába repült. Ott összesen öt fellépés várta Brazíliában, és egy a csodás argentin fővárosban, Buenos Airesben. A történet most innen folytatódik…
[Friss] A mi Gensink immár negyedik alkalommal vágott neki Dél-Amerikának, de eddig egyszer sem volt ilyen hosszú ideig távol a hazájától. Több mint 2 teljes hónapig vagyunk kénytelenek nélkülözni kellemes house szettjeit. Helyette azonban sok-sok kellemes élményt oszt most meg veletek, képek és kis videók formájában!
[Friss] Add2Basket mindig gondoskodik róla, hogy ne maradjon a Földön senki igazi, jóféle house muzsikák nélkül a klubokban. Nem ritkán saját kezével teszi mindezt: az elmúlt hét végét például a csodás Dubai-ban töltötte - immár harmadik alkalommal – a 360 nevű szabadtéri (open air) klubban. Már a neve is sejteti, hogy nem egy szokványos szórakozóhelyről van szó, az ott készült fotó minden szónál jobban érzékelteti, miért is.
Nem egy, de nem is két fantasztikus külföldi szereplés, új zene, zsúfolt nyári naptár... Add2Basketről eddig is tudtuk, hogy messze nem egy otthonülő típus, ám az utóbbi időben lassan már kötetnyire rúg a vele és körülötte zajló események sora â ha csak egy-egy hónapot veszünk figyelembe, akkor is...
Március sem telt el nemzetközi események nélkül Gensi számára.
A kínaiak számára a Szilveszter nem december 31-én jön el, hanem rendszerint január végén, február elején, mindig változó dátummal. Persze nem azért mert Gensi decemberben nem ért volna rá, hanem mert a kínaiak nem napévben, hanem a hold járása szerint számítják az évkezdetet.
[Interjú] A Debut név mára összenőtt a minőségi house zenével. Évek óta magas fokon és megalkuvás nélkül terjesztik az igét.
Új dobásra készül a Sunday Session csapata, azaz Moonline, Shootie és Add2Basket, akik egy vadonat új clubsorozattal lepik meg a közönséget! Annyit elárultak, hogy Radio City-re keresztelték a projectet és a House zene rajongóinak szeretnének kedveskedni. Részletek hamarosan!
A hír igaz és a fenti egy mondatban összefoglalható:május 19-én pénteken lesz egy végső, mindent elsöprő záró buli és aztán vége. Nem nyit ki többet az óbudai klub. Most lehetne szaporítani a szót, felidézni a fájdalmasan szép, vagy épp őrülten édes emlékeket, de minek? Aligha van magyar proggie-betyár, aki ne tette volna tiszteletét az ország első számú progresszív klubjában, megannyi nemzetközi sztár nevével fémjelzett fantasztikus bulin.
Lineup: Ferry Corsten, Junior, Shane 54, Pöli, Surprise, Rusty