Pulzar

Galactic Boogie – interjú a házigazda Add2Basket-tel

Add2Basket már jóideje „kirepült” az anyaország ölelő karjaiből, és gépmadarak szárnyán messzi földekre eljutott Honolulutól Dél-Amerikán át Kanadáig. Kis hazánk egyik legnagyobb kalandora az utóbbi időben ismét egyre többet mutatkozik a magyar fővárosban. Tegyük hozzá: hálistennek! Ennek apropója immár április óta nyílt titok…

Ha jól tudom, továbbra is csendben járod a világod, és itthon keveset hallatsz magadról, most mégis sikerült „szóvégre” fogni. Mi ennek az oka?

Ez így igaz, áprilisban elindítottunk Holic-kal egy Nu Disco estet Budapesten, ami meglepően jól sikerült és mindenképpen szeretnénk megismételni az első felvonás sikerét. Voltak már próbálkozások korábban, de úgy tűnik, mostanra érett meg a város arra, hogy befogadjon egy itthon még gyerekcipőben járó zenei stílust. Ezidáig megfelelő klubot sem sikerült találnunk, ami ennyire összahangban lenne a zenével, amit ezeken az estéken játszunk, és az U26 erre tökéletesnek bizonyult.

Szerinted miért van az, hogy itthon még csak egy igen kis rétegnek sikerült megismernie és megszeretnie a nu disco stílust?

Az FM rádiók még mindig nagyon kevés ilyen zenét játszanak, pedig 2011-ben simán beférne már a játszási listákba. Kevésbé bátrak talán, vagy egyszerűen hozzájuk nem jutott el még az újhullám, amit azért elég nehezen tudok elképzelni. Mindenesetre egy heti egyórás műsor az aktuális nu disco kedvencekkel szerintem kezdetnek már nagy áttörés lehetne. Meglátjuk, mit tehetünk az ügyben. (mosolyog)

A house DJ-k közül az első voltál itthon, aki nu discót (is) kezdett játszani, de közben a legtöbb buliban house-t, tech house-t játszol. Mért van ez?

Igen, ez egy elég skizofrén állapot, külföldön a legtöbb helyen és itthon, a Debutön is house-t játszom. Jelenleg a zenék többsége, amit írok, szintén house, és ezt ugyanannyira szeretem, de a nu disco mindig is valahol a szívem csücske volt, a mai napig csekkolom a friss megjelenéseket, ezért is veszem ki aktívan a részem ebben az egész történetben.

Címszavakban elmondanád, hogy mire számíthat az, aki ellátogat a május 27-i bulitokra?

Mosolygós, seggrázós nu disco zenékre! Egy nagyon jó társaság kezd összekovácsolódni a “The Hungarian Nu Disco Club” (http://www.facebook.com/pages/The-Hungarian-Nu-Disco-Club/121884027844219) tagjaiból. A célunk az, hogy egy megszokott csapat legyen az estéink állandó magja, hogy ez a családias hangulat megmaradjon, és persze fokozatosan bővüljön. Rengeteg külföldi nu disco bulit a “Social Club” jelzővel is ellátnak, amiben tényleg benne van, hogy itt nemcsak egy egyszeri alkalomról van szó, hanem az ismerős arcok, a hasonló zenei érdeklődésűek rendeszeresen összejönnek és akár névről is ismerik egymást, új barátságok köttetnek. Erről szól a Galactic Boogie is. (mosolyog)

Facebook esemény: http://www.facebook.com/event.php?eid=153377018063606

Archív partyajánlók

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó