Pulzar

Árral szemben – kerekasztal eszmecsere a Night Frecuency csapat ifjoncaival

Zsenge kora ellenére meglepően érett gondolkodású mindegyik Night Frequency tag. Ez részben az alapító, Cyrus érdeme, de nyilvánvalóan „akárki” nem kerülhetett be. A kezdetekről, a kilátásokról és a jelenlegi helyzetről is érdekes állaspontok domborodtak ki a beszélgetés során. Egy minden tekintetben példaértékű együttműködés az övék. A hozzáállásuk pedig sok esetben egyenesen megható. Kellemes olvasgatást és okulást kívánunk az alábbi interjúhoz!

 Ki hogyan keveredett bele a DJ-zés világába?

 
Insignificant Noize: A nővérem által bizonyíthattam először egy helyi szórakozóhely DJ-pultja mögött, innen indult ez a történet. Természetesen már jóval előtte foglalkoztam a témával, csak akkor még nem volt lehetőségem közönség előtt játszani. Onnan kezdve viszont már tényleg nem volt visszaút. A zeneszeretet, a pozitív visszajelzések és a fejlődés iránti vágy nem hagyott nyugodni.
 
Spicy: A fénytechnika jóvoltából, mivel a végzettségem eredetileg ezzel kapcsolatos. Ez által kértek fel klubok fénytechnikai berendezéseinek beszerelésére, és így ismerkedhettem meg közelebbről a kézzelfoghatóbb dolgokkal, azaz a CD- és bakelitlejátszókkal, amik már nagyon régen a pultok köré vonzottak...
 
Comic Strip: Tulajdonképpen mindig is bennem volt a vágy, az érzés, a rajongás, hogy valamikor majd ezzel foglalkozzak. Mivel a környezetemben senki sem művelte eme szakmát, sokáig autodidakta módon képeztem magam, keresgéltem, utánanézegettem dolgoknak, amíg valamiféle fogalmam lett arról, hogyan nyúljak életem első potméteréhez. Nem siettettem a dolgokat, hagytam magamban kiforrni az érzéseket, és vártam a pillanatra, hogy mikor tör a felszínre magától.
 
CoolMan: Leginkább a kíváncsiságom és a bennem szunnyadó művészlélek volt az, ami erre az útra vezetett. Végül is egy lehetőség által kerültem ebbe a világba, ahol tökéletesen érzem magam. Sokat tanulok a legfiatalabbként, és jó érezni azt is, hogy bármennyire is nehéz most ez a szakma, jó kezekben vagyok.
Mik voltak azok az első indíttatások, motivációk, ami végülis e mellett a szép és nehéz, s manapság  mégis oly kevéssé becsült hivatás mellett tartott titeket?
 
 Insignificant Noize: Elsősorban a zeneszeretet, másodsorban pedig ez egy jó eszköz az önkifejezésre, ami pedig  emellett tart, azok a pozitív visszajelzések és a fejlődés iránti vágy.
 
 Spicy: Jó kérdés... (nevet) Igazából a hip hop világábol indultam el, az underground tech house, minimal, techno,  progi csak később ragadott magával. Tulajdonképpen az önkifejezés lehetőségét keresem. Ez a csodálatos szakmában megtaláltam a módját a kiteljesedésemnek. Bármennyire is nehéz most, én adni akarok a közönségnek. Ebben a tekintetben nem kérdés, hogy kitartok a zenész szakma mellett, és megmaradok az igényes, kifinomult hangzásvilágnál... Ez éltet. Ennek élek...
 
Comic Strip: Én személy szerint a művészi énemen keresztül próbáltam alapvetően közelíteni a szakmához, kikerülve a mai helyzetben fennálló trendeket, és saját magam megismerésével az igazi zenészek közé próbáltam bejutni. Kíváncsi voltam, hogy az én zenei egyéniségem milyen méreteket tudna elérni. Tudatos ember lévén mindig arra törekszem, hogy valami egyedit, maradandót adhassak minden körülmények között.
 
CoolMan: Legfőbbképpen a zene iránti szeretetem és az ismerőseim, barátaim, akik szeretik a zenei világom. Csapatszinten pedig a kiteljesedés lehetősége.
 
Hogy ismerkedtetek meg Cyrusszal?
 
CoolMan: A csapat egyik tagja és nagyon jó barátom, Insignificant Noize által kerültünk szakmai kapcsolatba, majd később barátok lettünk.
 
Insignificant Noize: Szinte mindannyian egy közös ismerősünk által ismertük meg Bécit (Cyrust – a szerk.), kivéve ugye a CoolManünket (mert, mint már mondta, ő az én ajánlásommal került közénk).
 
Spicy: Az én kedves barátom, munkatársam, Insignificant Noize, illetve egy Bettike nevezetű lánynak köszönhettem, hogy Béci meghallgatta a dolgaimat, és bemutattak egymásnak minket... Tehát a zenei referenciáimnak köszönhetem azt is, hogy Night Freq tag lehetek. Barátok csak később lettünk, viszont annak örülök, hogy a szakmai és a baráti viszonyt külön választja. Szakmailag arra összpontosít, hogy nekem fiatalként kevesebb legyen a hibafaktorom, barátként pedig 1-1 sör mellett bármiről tudunk beszélni.
 
Comic Strip: Igazából a véletlen hozott össze bennünket. A páromon keresztül jött a megismerkedés. Kicsit vicces volt, amikor kiderült, hogy a párom nővére Béci gyerekkori barátja. Béci vette föl velem a kapcsolatot, alapjában véve úgy, hogy eljuttattak hozzá név (és a tudtom) nélkül egy általam készített mixet. Eztán került sor a személyes találkozásra, ahol elsőre megtaláltuk a közös „hangnemet” (nevet) , és innentől kezdve minden adott volt a közös munkához.
 
Mennyire jellemző a csapatban az alá- fölérendeltség? Ki hogy érzi magát (milyen benyomásai, érzései, tapasztalatai vannak) a Night Frequency team tagjaként?
 
CoolMan: Én mint legfiatalabb tag, nem érzek alá-fölé rendeltséget, hiszen egyformán beszéljük meg a gondjainkat, bajainkat, akár szakmai dolgokról, akár magánéletről van szó. Nálunk az, hogy ki hol helyezkedik el, nincs központban, mert mindenki egyformán figyel a másikra, és Cyrustól megtanultuk, hogy a zene alá kell alázattal helyezni magunkat, nem egymás fölé vagy alá. A zene és az egymás iránti tisztelet jellemez minket, így is kell működnünk, tiszteletben tartva mindent és mindenkit, aki ebben a szakmában letett valamit az asztalra, hiszen egyénileg és csapatként is ez a dolgunk: adni valami egyedit a közönségnek. Ez volt az első lecke, amikor ide kerültem.
 
Insignificant Noize: Cyrus apánk igyekszik, hogy a csapatban ne lehessen szó ilyesmiről, illetve mindenki teljesjogú tag, így közösen beszélünk át mindent és mindenkinek ugyanakkora beleszólása van a dolgokba. Hiába mindenki teljesen más személyiség, a súrlódások nem jellemzőek közöttünk, sőt pont emiatt mindenki hozzátesz valamit a csapathoz.
 
Comic Strip: Valóban nincs alá-, fölérendeltség. Mindenki hozzáteszi a maga kis plusz dolgait a csapat előrelépéséhez. Mindenben segítjük egymást, bár, mivel még fiatalok vagyunk a szakmában, a dolgok oroszlánrésze Cyrusra hárul. Természetesen folyamatosan tanulunk, ezáltal rengeteg dolog - bizonyos értelemben - könnyebbé válik az idő előrehaladtával. Nagy a nyomás a szakma helyzete miatt, de igyekszünk ezeket egységessé tenni a csapaton belül. Persze vannak dolgok, amiket nem egyformán érzünk, gondolunk, élünk meg, de odafigyelünk egymásra. Viszont a szakmai dolgokat és a barátságot mindig külön kezeljük. Úgy gondolom, egy kicsit mindenki otthon érezheti magát a Night Frequency csapatban.
 
Spicy: Én sem érzem azt, hogy itt vagy ott lennék. Szóval nyújtom, amit tudok, de ezt főleg zeneírás terén teszem. Próbálom megállni a helyem, és új utakat törni...
 
A rádiós műsor vasárnaponként van a Prime Fm-en. Mennyire okoz nehézséget, hogy mikor ki legyen adásban egy ilyen „kényes” időpontban?
 
CoolMan: Régebben, amikor még csak Budapesten volt stúdió, nekem elég nehézkes volt, ráadásul suliba is jártam, de most már így, hogy Békésen, Gion Andrisnál is van egy Prime Fm stúdió, és a nyári szünet is elkezdődött, már nem okoz nagy nehézséget. Örülünk a lehetőségnek. 
 
Insignificant Noize: Nekem a vasárnap nem tartozik a kényes időpontok közé. Az pedig, hogy ki mikor következzen, próbáljuk a lehető legoptimálisabban megoldani, úgy, hogy mindenkinek a lehető legkönnyebb legyen.
 
Spicy: Megmondom a frankót, idáig csak azért volt nehézség, mert mi az ország másik végében élünk. A távolság és az utazás az, ami gondot okozott. Hála Istennek, barátaink, a Frisky Sound Team Békésen csinált egy helyi stúdiót, így egyszerűbb lett a zenélés.
 
Comic Strip: Igazából ezt egy nagy lehetőségnek tekintjük. Abszolút nem okoz gondot, hogy ki mikor mutassa meg magát a műsor keretein belül. Hála Istennek, sok pozitív impulzus ér minket általa a hallgatottság szempontjából és zeneileg, szakmailag is. Büszkék vagyunk arra, hogy folyamatosan bővül a Night Frequency közönsége, így én személy szerint nem gondolom, hogy a vasárnap este 6-tól 8-ig kényes időpont lenne. Hiszen a jó zenének mindegy, milyen időpontban szól. Ami az utazás részét illeti, békéscsabaiak vagyunk, tehát a menetidő nem kevés, de köztudott, hogy Cyrusnak köszönhetően szoros szakmai és baráti kapcsolatot ápolunk a Frisky Sound teammel, így a nemrég Gion Andrisnál kialakított „Prime Fm stúdióban” is tudunk most már zenélni, ami jelentős könnyítés e tekintetben. Köszi, Andris! Természetesen a műsorban időnként bemutatunk zeneileg hozzánk tartozó zenészeket is, amivel a zenei palettánk határait szeretnénk kitolni a közönség minél magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében. A lényeg, hogy egyedi és UNDERGROUND legyen.
 
A zeneírás iránti késztetés mikor és hogyan alakult ki nálatok?
 
Insignificant Noize: Voltak már korábban is szárnypróbálgatásaim ezen a téren, de engem igazából a DJ-zés kötött le leginkább. Mióta közösen dolgozunk, azóta fektetek több energiát saját trackek és remixek írására. Ennek eredményeként magaménak tudhatok már több remixversenyes helyezést is.
 
Spicy: nálam 2010 nyarán... Akkor volt egy számomra fontos esemény, ami miatt rászántam magam a zeneírásra, hogy kiadjam mindazt, ami bennem van. Igazábol a nagy áttörés 2011 márciusában volt, amikor is megjelent első közös zenénk Cyrus papival (nagy nevetés), a Last Change for you című track a CARICA RECORDS gondozásában.
 
Comic Strip: Szerintem a művészi beállítottságból adódóan minden zenészben ott kell, hogy legyen ez a késztetés. Kizártnak tartom, hogy aki az elektronikában él, ne játszott volna el a gondolattal, hogy ő mondjuk milyen zenét írna. Természetesen ez együtt jár önmagunk fejlesztésével, keresésével, amíg eljutunk arra a szintre tudásban, hogy nekiüljünk életünk első trackjének. Amikor a csapatba kerültem szinte kötelező volt, hogy ezt a képességemet is fejlesszem.
 
CoolMan: Nálam ezt is a kíváncsiság és az ismeretség „számlájára” lehet írni. Mindenkitől tanulok és próbálok teljesíteni minden porondon ebben a szakmában. Próbálgatom magam, és szerencsére minden segítséget megkapok a csapattól.
 
Hogy látjátok jelenleg a hazai és a nemzetközi szcénát mint újoncok?
 
Insignificant Noize: Sajnos minden nap szembesülök azzal a ténnyel, hogy ez a „szakma” már nem kifejezetten a zeneszeretetről szól. Nézzük csak a magyar  celebek nagy részét, akik ebben a dologban látnak potenciát és ebben a szcénában próbálnak érvényesülni. Viszont ennek a szöges ellentéte is érvényesülni látszik, csak sokkal alacsonyabb százalékban fordul elő. 
 
Spicy: A hazai szcéna kissé meg van ölve, úgy gondolom... Az underground most is jelen van, bár nem igazán éli fénykorát. Már csak abból kiindulva is, hogy a bulik nem olyanok, mint rég, de ez lehet amiatt is, hogy generációk cserélődtek le. A másik meg az, hogy túl sok lett a lakossági zene, és az folyik a csapból is… 
 
Comic Strip: Úgy gondolom, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi szcéna agymosáson megy keresztül XY-oknak köszönhetően. Megtartva emberi hozzáállásomat és céljaimat tudom, hova tartok és mi az, amit szeretnék elérni zenészként. Nyilván mindenkinek megvan a rálátása a mostani helyzetre, így nem szeretnék fiatalként „nagy dolgokat” mondani. Számomra a lényeg az, hogy klisék nélkül önmagam adjam. Ezen hozzáállásommal próbálok pozitív példa lenni, ami lehet, hogy a rögösebb, de ezt az igaz utat választottam.
 
CoolMan: Természetesen van véleményem, de pont a fiatalságomból adódóan nem lenne bölcs dolog erről nyilatkoznom, azt hiszem...
 
Mit gondoltok a saját kilátásaitokról?
 
 
Insignificant Noize: Nem kifejezetten szoktam a kilátásaimról elmélkedni. Úgy gondolom, megdolgoztam azért, amit eddig elértem, és főleg rajtam múlik a jövőm is. Természetesen rengeteg tényező befolyásolja még az életet, de hiszem, hogy végső soron mindenki a saját sorsának a kovácsa.
 
Spicy: Nem egyszerű a helyzet. Mint már említettem, úgy érzem, megölték ezt a szép szakmát. Legfőképp a celebekre gondolok, akik divatot akarnak ebből teremteni, és már bárkiből  Dj lehet, aki „jól mutat” a pult mögött…..chhhh  Pedig ez az egész nem erről szól, hanem teljesen másról… Már csak ha zeneírásról legyen is szó, ez egy összetett dolog,  mondhatnám, művészi. Mi kitartunk a végsőkig, küzdünk, ameddig tehetjük…
 
Comic Strip: Rendíthetetlenül hiszek a csapatunkban, az előző kérdésedre úgy adtam választ, hogy nincs okunk kilátástalanságról beszélni. Alázat, tisztelet, ugyanakkor a magunkba vetett hit az, ami hosszú időre megadja az alapot, hogy szórakoztassunk. Számomra ez azt is jelenti, hogy addig, amíg ezen értékek vezérelnek bennünket, nincs okunk az aggódásra. Lehet, hogy kétszer annyira nehéz most a helyzetünk a felhígulásnak és a „divatnak” köszönhetően, de hiszünk benne, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét. Szerencsére jó példa is van előttünk.
 
CoolMan: Lassan alakulgatunk a fellépések szempontjából, de a mai világban nehezen megy. Viszont minden erőnkkel azon vagyunk, hogy különlegest adjunk a közönségnek, és ez sikerül is. Jók a visszajelzéseink, innen is köszönjük a Night Frequency fanoknak!
 
Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
 
CoolMan: A Night Freqency kiadó megjelenéseinek előkészületeire összpontosítunk. Minőséget szeretnénk publikálni, és az én feladatom a csapatban most erről szól. Zeneírás és a fellépéseken a 120%, amit Cyrus vár tőlünk nap, mint nap.
 
Insignificant Noize: Szeretnék egy olyan közönséget toborozni magamnak, akik az egyéniségem, ötleteim, megvalósításaim miatt szeretik azt, amit csinálok, legyen szó saját trackekről vagy akár egy fellépésről.
 
Spicy: Tervek, azok vannak bőven. Pl. egy saját album…(mosolyog) ... A jó hangulatú partik és azok különlegessé tétele. Mindezt nem szokványos módon próbálva, hanem mondjuk live act formában, hangszerekkel fűszerezve, mint akár egy együtes, és ezt még tovább fokozva akár egyéni megoldásokkal.
 
Comic Strip: Egyénileg és csapat szinten is arra törekszünk, hogy egyedit alkossunk. A zenék írása és a DJ-zés területén is előremutatónak kell lennünk. A jövőben e két dolog mellett mindenki készül a live act produkciókra mint Night Frequency (konkrétan, mint egy öt fős zenekar), illetve – ahogy Spicy is mondta -, hogy ugyanezt egyénileg is színpadra tudjuk vinni. Így próbálunk különlegességet vinni az általunk imádott elektronikus világba.
 
Milyen aktuális, fontos történések kötik le mostanság az időtöket, figyelmeteket?
 
CoolMan: Megjelenések, fellépések szervezése, már amennyi ebben a közegben rám vonatkozik, hiszen (már megint hangsúlyozom) fiatalként a tanulás és a dolgok ellesése a „kötelező” rám nézve. Természetesen mindent beleadok és hozzáteszem a magam erényeit, ha szabad így fogalmaznom.
 
Spicy: Igazából az előző válaszomban ez is benne van. Az alkotás, a tanulás, a helytállás a fellépéseken, ami maximálisan kitölti az időnket és figyelmünket.
 
Megjelenések? Fellépések?
 
CoolMan: A Night Frequency debütáló trackek elkészítése részemről, és persze a nyári szezon open air bulijaira való maximális felkészülés most a jellemző mint warm up DJ. Tudom, hogy közhelyes egy kicsit, de végig szeretném járni a ranglétrát, hiszen csakis így tudok a legjobban fejlődni és kiteljesedni. A visszajelzések azt bizonyítják, jó úton járok. Van időm, hiszen fiatal vagyok. (nevet) Ráadásul igazi értékeket képviselhetek a „mentorom” által, úgy, hogy végig önmagam lehetek.
 
Insignificant Noize: Nem túl rég végeztem egy remixmunkával Ernest C.-nek, ez fog hamarosan megjelenni, illetve közben dolgozgatok saját trackeken is, illetve a csapaton belül most mindenki a kiadónk debütáló megjelenéseire összpontosít. Sok meglepetés lesz tőlünk, az már biztos.
 
Spicy: Egyelőre dolgozom a zenéinken, de ami késik nem múlik. Fellépések terén őszig telítve vagyunk, és már most a klubszezonra készülünk szeptemberig. Ugyanakkor elindult a nyár nagy partisorozata, a Frisky Sound által szervezett Szanafeszt is, amiből a Night Frequency Crew is kiveszi a részét rendesen…
 
Comic Strip: Ahogy már a srácok is említették, a Night Frequency Crew gőzerővel készül önálló trackekkel. Rengeteg energiát fektet bele mindenki a Cyrus által vezényelt két lemezkiadóba (NF rec./ DBF rec.). A Szanafest bulik mellett azért a saját Night Frequency rendezvényünkre is nagy hangsúlyt fektetünk majd, de most elsősorban eleget teszünk más klubok felkéréseinek mindamellett, hogy a rádióműsorba is próbálunk egyéni dolgokat belevinni. Számunkra most ez a közeljövő… 
 

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó