Pulzar

CikkFriss

Erősen nyitja a szezont a VOLT Music Bar

Létrehozva 2016. szeptember 23.
    0.00

Erősen nyitja a szezont a VOLT Music Bar

Szeptember 22-én indul a Switch DJ sorozat, 23-án a Deep In The City széria debüt programja várja a nagyérdeműt, 24-én pedig Karányi house-sorozata kezdődik. Legyen szó house-ról, downtempóról, technóról vagy drum and bass-ről, az elektronikus zene elkötelezett hívei szinte minden hétvégén találnak maguknak olyan bulit, aminek aztán csak a reggel vet véget.

Most, hogy a meteorológiai nyárnak is vége, Budapest elektronikus fellegvára, a VOLT Music Bar is újra megnyitja kapuit és rendesen belehúz a klubszezonba. A főváros egyik legtrendibb helyéről van szó, de ez nem is meglepő, hiszen kiváló elhelyezkedés, modern felszerelés, hangulatos környezet,és a legkúlabb zenék jellemzik.

Tematikus partysorozatokban persze ezúttal sem lesz hiány. A nyári pihenő után például visszatér Karányi és több mint négyéve sikerrel működő house-sorozata, a Girly. A Switch DJ-i műfajokon átívelő kalandozásra invitálnak, ahol a legmenőbb arcok mellett a legfrissebb tehetségek mutatkoznak be, így pár hónap múlva elmondhatod, hogy te már rég tudtad, mi lesz a legújabb trend. Az underground house rejtelmeibe is alámerülhetünk a szintén rendszeresen jelentkező Deep In The City bulikban, de számos régi-új sorozattal találkozhatunk még.

Októberben is hasonló lendülettel pörögnek tovább a partyk, hónap végén elveszhetünk az Invisible Light éjszakáiban Gabor Krafttal, belevethetjük magunkat a Made Inn ütemeinek lüktetésébe, de útjára indul az In House sorozat is Danny L (Muzzaik) és Lauer vezényletével.

A folyamatosan érkező újabb eseményekért kövessétek a VOLT Music Bar facebookját:

https://www.facebook.com/VOLTBarBudapest

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.
  • Új dimenziót nyit a Budapest Park: decemberben saját fesztivállal jelentkezik!

    A főváros egyik kedvenc szabadtéri szórakozóhelye mostantól nem csak nyáron kínál felejthetetlen élményeket, kiváló koncerteket és igazi “parkos” hangulatot.
  • Ilyen volt az idei Telekomosok Fesztiválja

    CSALÁDI SPORTNAP, KONCERT ÉS CSILLAGLES – ILYEN VOLT AZ IDEI TELEKOMOSOK FESZTIVÁLJA A Magyar Telekom 2024-ben második alkalommal rendezte meg a Telekomosok Fesztiválját, egy olyan különleges programsorozatot, amely az ország különböző helyszínein juttatja egy napos, teljeskörű fesztiválélményhez az ügyfeleit és azok barátait, ezáltal még emlékezetesebbé téve a nyarukat. Az egyes eseményekre összesen 40 000 jegyet aktiváltak díjmentesen a Telekom alkalmazásban, a Magenta Moments menüponton belül, ami 46 százalékkal több a tavalyi évhez képest.
  • INOTA Focus: RADIANCE

    A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.
  • A nyárvégi INOTA Focus ismét lebilincselő fényművészettel teríti be az erőművet

    A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.
  • Nemzetközi sztárok a hétvégén a Budapest Parkban

    Még az évad felénél sem járunk, de folyamatosan váltják egymást a Budapest Park színpadán a legnagyobb hazai és nemzetközi sztárok. Most hétvégén ráadásul két este is a külföldi fellépőké a főszerep: pénteken Ibiza királya, Carl Cox érkezik egy egyedülálló hibrid szettel, majd az éjszaka folyamán újabb és újabb nemzetközi sztár DJ-k váltják egymást a lemezjátszók mögött. Vasárnap pedig egy világkörüli utazásra invitál az eklektikus Thievery Corporation.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó