Pulzar

CikkFesztivál hír

Melegíts a Soundra!

Létrehozva 2013. július 8.
Stílus Trance, Dance, House
    0.00

Melegíts a Soundra!

Különleges ajándékkal lepjük meg bérlettel és kempingjeggyel rendelkező fezstiválozóinkat: a 0. napon többek között Lotfi Begi, Roberto, és a német Moguai gondoskodnak arról, hogy megfelelően felkészüljetek a négy napos fesztiválozásra.

 Az idei MasterCard Balaton Sound július 11-én reggel 8 órakor nyitja meg kapuit, ám azok, akik a fesztiválkempingbe váltottak jegyet, már az azt megelőző napon, július 10-én elfoglalhatják főhadiszállásunkat Zamárdiban.


S hogy ne teljen unalmasan az este, Edo DenovaLotfi Begi és Roberto keverik a ritmusokat, majd hajnali egytől a német Moguai tesz róla, hogy már a nulladik nap is emlékezetesen végződjön. Végül a FlameMakers-szel várhatjuk meg a napfelkeltét, és már kezdődik is a fesztivál.

A Sound teljes területe természetesen még nem lesz nyitva, külön napijegyet nem tudtok vásárolni a 0. napra: a warm-up partin kizárólag a bérlettel és kempingjeggyel rendelkező vendégeink vehetnek részt.

Másnap, július 11-én reggel 8 órától pedig megnyitjuk a 2013-as MasterCard Balaton Sound-ot a nagyközönség számára is.

Line-up az OTP Bank Színpadon:

  • 19.00-21.00    Edo Denova
  • 21.00-23.00    Lotfi Begi
  • 23.00-01.00    Roberto
  • 01.00-03.00    MOGUAI
  • 03.00-05.00    FlameMakers

 
 

Még több fesztivál hír

  • Dance Valley 2025

    Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.
  • CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

    A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe.
  • Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

    Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is.
  • Júliusban Velencén indul újra a B MY LAKE Fesztivál

    2025-ben újra önálló eseményként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE! A MOL Nagyon Balaton programsorozat keretében 2013-ban életre hívott underground elektronikus zenei fesztivál az elmúlt 11 évben több Balaton-parti helyszínen sikerrel vonzott alkalmanként több tízezer elektronikus zenei rajongót és turistát, a műfaj világsztár művészeit felvonultatva. 2025-ben a Velencei-tó partján, az Északi Strandon indul újra a B MY LAKE. Az esemény július 24-25-26-án, három napon át várja a fesztiválozókat, a város vezetői és a fesztivál szervezői hosszabb távon terveznek ezzel a helyszínnel, bízva abban, hogy ez az attrakció a tó körüli turizmus egyik zászlóshajója lehet.
  • VERKNIPT ARENA 2025

    A VERKNIPT ARENA 2025-ben visszatér, és a világon elsőként állít fel 360 fokos színpadot, mely forradalmi újítás a hard techno világában, és a legjobb DJ-k b2b szettjeinek ad majd helyet.
  • DGTL Amsterdam: megérkezett a full line-up

    2025. április 18-20. az új, immáron 13. fesztiválszezon kezdetét jelenti a DGTL életében.
  • VERKNIPT HORVÁTORSZÁG

    Az eredeti Hard Techno Holiday most még nagyobb lendülettel érkezik: több mint 50 előadó, 8 helyszín, 10 klub esemény, 6 medencés buli és 4 felejthetetlen hajó-rave várja a fesztiválozókat 5 napon át.
  • A Campus jövőre is nagy bulit ígér– itt vannak az első nevek!

    Az idei fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó