Pulzar

CikkFesztivál hír

Rita Ora és Alok is fellép az idei SZIN-en

Létrehozva 2023. március 7.
Stílus Electro, Dubstep
    0.00

Rita Ora és Alok is fellép az idei SZIN-en

Újabb világsztárokat jelentett be az idén 55. születésnapját ünneplő Szegedi Ifjúsági Napok. Eszerint, a korábban bejelentett Timmy Trumpet és Lukas Graham mellett Rita Ora és Alok is Szegeden zárja a fesztiválnyarat. A friss hír már sorol néhányat a hazai nagy kedvencek első neveiből is, akik augusztus 23-26 között lépnek fel Szegeden.

Idén január végén jött elő új, You Only Love Me című dalával Rita Ora. A friss dalt, amit egy hónap alatt már több mint 4 millió alkalommal néztek meg rajongói a legnagyobb videómegosztón, hamarosan egy új lemez is követi. A fergeteges hangulatú koncertjeiről ismert angol popsztár így valószínűleg már ebből is szemezget, először élőben a hazai közönségnek, a nyárzáró SZIN-en.

Alok igazi szupersztár: a világ legjobb lemezlovasait sorba állító DJ Mag listáján a rendkívül előkelő, 4. helyen szerepel, 70 millió közösségi médiakövetővel szintén a nemzetközi elektronikus zenei szcéna élbolyába tartozik, és ő a leghallgatottabb brazil művész a világon.
A SZIN már korábban két nemzetközi sztárt bejelentett: Timmy Trumpet szintén ott van a világ legjobb DJ-inek 10-es listáján illetve jön a Lukas Graham zenekar, legfrissebb albumuk már megérkezett, amit itthon először a SZIN-en hallhatunk élőben.
 
Megérkeztek az első hazai nevek is, ők sorban: Azahriah, Beton.Hofi, BSW, ByeAlex és a Slepp, Carson Coma, Curtis, Dzsúdló, Follow The Flow, Halott Pénz, Honeybeast, Krúbi, Majka, Manuel, Margaret Island, Necc party, Pogány Induló, Punnany Massif, Quimby, T.Danny, Tits Gang, Valmar és a Wellhello.
 
A legzsebbarátabb fesztiválra immár napijegyek is kaphatók. Az első körbe limitált példányszámú, kedvezményes jegyeket az első két napra, szerdára és csütörtökre 15.555 Ft/nap, péntekre és szombatra 17.555 Ft/nap áron lehet megvásárolni. Minden további info itt található: www.szin.org
 
Újabb nevek a fellépők között: https:/​/​youtu.be/​ie8w8CXItYc

Még több fesztivál hír

  • VERKNIPT ARENA 2025

    A VERKNIPT ARENA 2025-ben visszatér, és a világon elsőként állít fel 360 fokos színpadot, mely forradalmi újítás a hard techno világában, és a legjobb DJ-k b2b szettjeinek ad majd helyet.
  • DGTL Amsterdam: megérkezett a full line-up

    2025. április 18-20. az új, immáron 13. fesztiválszezon kezdetét jelenti a DGTL életében.
  • VERKNIPT HORVÁTORSZÁG

    Az eredeti Hard Techno Holiday most még nagyobb lendülettel érkezik: több mint 50 előadó, 8 helyszín, 10 klub esemény, 6 medencés buli és 4 felejthetetlen hajó-rave várja a fesztiválozókat 5 napon át.
  • A Campus jövőre is nagy bulit ígér– itt vannak az első nevek!

    Az idei fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér.
  • Shutdown Festival 2024 Aftermovie

    Nemrég jelent meg a Shutdown Festival 2024 aftermovie-je, amely a hard dance rajongóit szólítja, hogy újraéljék a felejthetetlen, napsütötte augusztusi napot Ausztria legnagyobb hard dance fesztiválján.
  • Megérkezett a Budapest Park WINTERFEST line-upja!

    A Budapest Park a tizenharmadik évadban is sok újdonsággal rukkolt elő. A nyári szezon zárásával is folytatja innovációit. Nemrég jelentették be, hogy december 20-án és 21-én első alkalommal rendeznek fesztivált Budapest Park WINTERFEST néven, az MVM Dome-ban. A jövő évi nyitás dátuma: április 24. Ettől az időponttól várják újból a látogatókat a szokott helyen, a Fábián Juli tér 1. szám alatt. Addig is dübörög tovább az augusztusban indított online rádió, a Park FM, amely most már saját applikációban is hallgatható.
  • Dance Valley 2024 aftermovie

    2024. augusztus 10-én került megrendezésre a Dance Valley fesztivál a hollandiai Spaarnwoude-ban, immáron 30. alkalommal.
  • AZIMUTH fesztivál 2024

    Az AZIMUTH zenei fesztivál idén negyedik alkalommal tér vissza a szaúd-arábiai Al-Ula-ba.
  • VARÁZSLATOS NÉGY NAP A DEBRECENI NAGYERDŐN

    "A Campus bátor, hogy egy kvázi mainstream popra épülő fesztiváltér nem eldugott sátrat, hanem valódi nagyszínpadot ad az érvényes alternatív elbeszéléseknek is." (Beck Zoli, 30Y)
  • Elindult a 16. Campus Fesztivál

    Lesz Rita Ora, Dimitri Vegas & Like Mike, Azahriah, Majka, Martin Solveig és a hazai pályás Tankcsapda, ezúttal háromféle változatban is.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó