Pulzar

CikkFesztivál hír

SZIN: ötvenöt év, ötvenöt új név

Létrehozva 2023. június 12.
Stílus House, Progressive House
    0.00

SZIN: ötvenöt év, ötvenöt új név

A legnagyobb nyárzáró fesztivál egyben a hazai fesztiváltörténelem úttörője is. A Szegedi Ifjúsági Napok idén 55 éves, most a szervezők 55 friss nevet dobtak a köztudatba, a korábban bejelentett nemzetközi sztárok mellé, mint Alok, Lukas Graham, Timmy Trumpet vagy Rita Ora. És alakulóban van egy virtuális csapat is, amit a SZIN és a zoojamNFT közössége hoz majd létre. Lássuk most azonban az új névsort és merüljünk el egy picit a SZIN történetében is, ami idén már Coca-Cola SZIN fesztiválként várja a látogatóit, augusztus 23-26 között!

A SZIN története 55 évvel ezelőtt 1968-ban indult. Pontosabban már 1964-ben volt egy halvány előfutára, ekkor ugyanis Szegedi Ifjúsági Karnevál néven szerveztek a Tisza-parti városban egy egynapos bulit, javarészt akkor még szegedi fellépőkkel. '68-ban azonban az akkori állampárt ifjúsági szervezete, a ma már csak a történelemkönyvekből ismert KISZ felkarolta az eseményt és elindult a Szegedi Ifjúsági Napok, egy többnapos fesztivál, melyre többezer fiatal érkezett szerte az országból. Persze a kor „beat" zenéjének felkarolása mögött ott volt az érdek, hogy a marxista-leninista ideológiát csöpögtessék a fiatalság fejében és általában résmentesen működött a „Három T irányelv" is, mely támogatott, tűrt és tiltott kategóriába sorolta a művészeket, így a zenészeket is. Szegeden azonban nagyot nyitottak a szelepen és a fellépők között feltűnt néhány, akár tiltott zenekar is. Ez a szabadság és az önfeledt fesztiválérzés varázsa hamar futótűzként terjedt a fiatalok között és felszálló pályára állt a Szegedi Ifjúsági Napok, a hazai fesztiválok előfutáraként, nem mellesleg a Woodstock-ot is egy évvel megelőzve. Egy részvevő így emlékszik vissza a kezdeti időkre: "A fesztiválra érkező fiatalok ezen a néhány napon elengedhették magukat, önfeledten szórakozhattak, mindenféle retorzió nélkül. Az akkori államhatalom nem véletlenül hagyta ezt, hiszen az év többi napján nem néztek jó szemmel azokra a fiatalokra, akik hosszú hajjal, trapéznadrágban jártak és nyugati zenéket hallgattak." A rendszerváltás azonban elsodorta a KISZ-t, vele együtt az ifjúsági rendezvényeket is. A SZIN-t az egykori szegedi Rock Klub vezetője karolta fel és próbálta életben tartani különböző helyszíneken, mintegy 10 évig, de támogatás hiányában a szervezők a végén már képtelenek voltak megrendezni az eseményt. 2002-ben azonban a városvezetés mentőövet dobott a SZIN-nek, és felélesztette a fesztivált, még Gerendai Károlyt is felkérve tanácsadónak, aki már majd' 10 éve szervezte társaival az azóta is rendkívül népszerű Szigetet. A SZIN helyszíne a partfürdő lett és fejlődési pályája innen megállíthatatlan volt. A hazai zenekarok már számoltak a szegedi bulival, előre helyet hagyva annak a nyári koncertnaptárjukban. Majd lassan felfedezték a nemzetközi fellépők is a Szegedi Ifjúsági Napokat, amely 2009-ben egy nemzetközi díjat is bezsebelt – a legnagyobb európai fesztiválként elismert Glastonbury-vel együtt – környezettudatos fejlesztéseiért megkapta, azóta is egyedüli magyarként, a Greener Festival Awardot.

A gazdag hazai palettán, az idén átkeresztelt Coca-Cola SZIN fesztivál pedig már egy megkerülhetetlen esemény, a legnagyobb nyárzáró buli, nemzetközi sztárokkal és a hazai zenei élvonallal és feltörekvő tehetségekkel. Közülük most 55 nevet hoztak nyilvánosságra. Nézzük, kik is azok!

30y, A Király Halott, Analog Balaton, Aurevoir., aZorka, Bëlga, Blahalouisiana, Bohemian Betyars, Bruno x Spacc, Budapest Bár, Carbon Techno Night, az USA-ból érkező Layton Giordani, Nonameleft, Robin Futaki, Dain Farrel, Carl, Cloud 9+, Csaknekedkislány, Elefánt, Esti Kornél, Fatal Error, Firkin, Fish!, Fiúk, Ganxsta Zolee és a Kartel, Góbé, Herself, Hiperkarma, Hűvös, Ivan & the Parazol, Kacaj, Kiss Kevin, Kkevin, Konyha, Kultúrkör, Lennard btb, Joerjunior, Lil Frakk x 6363, Lman Prala, Lusciana, Magna Cum Laude, Mayday a faluból, Mehringer, Metallicum, Metzker & Friends, Metzker Viktória x Yamina x Koósz Milán, Mihályfi Luca, Mirror Glimpse, Mó Mantis, New Level Empire, Ocho Macho, OTL - ekhoe x Gyuris, Paddy and the Rats, Pandora Projekt, Parno Graszt, Pogány Induló x Ótvar Pestis, Regán Lili, Sólyom Berni, Supernem, The Biebers, WellDan

És új névként alakul egy virtuális banda is, aminek tagjai részesei lehetnek egy NFT közösségnek, annak számos előnyeit élvezve.

Minden további információ a fesztivál weboldalán érhető el: szin.org/

 

Még több fesztivál hír

  • VERKNIPT ARENA 2025

    A VERKNIPT ARENA 2025-ben visszatér, és a világon elsőként állít fel 360 fokos színpadot, mely forradalmi újítás a hard techno világában, és a legjobb DJ-k b2b szettjeinek ad majd helyet.
  • DGTL Amsterdam: megérkezett a full line-up

    2025. április 18-20. az új, immáron 13. fesztiválszezon kezdetét jelenti a DGTL életében.
  • VERKNIPT HORVÁTORSZÁG

    Az eredeti Hard Techno Holiday most még nagyobb lendülettel érkezik: több mint 50 előadó, 8 helyszín, 10 klub esemény, 6 medencés buli és 4 felejthetetlen hajó-rave várja a fesztiválozókat 5 napon át.
  • A Campus jövőre is nagy bulit ígér– itt vannak az első nevek!

    Az idei fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér.
  • Shutdown Festival 2024 Aftermovie

    Nemrég jelent meg a Shutdown Festival 2024 aftermovie-je, amely a hard dance rajongóit szólítja, hogy újraéljék a felejthetetlen, napsütötte augusztusi napot Ausztria legnagyobb hard dance fesztiválján.
  • Megérkezett a Budapest Park WINTERFEST line-upja!

    A Budapest Park a tizenharmadik évadban is sok újdonsággal rukkolt elő. A nyári szezon zárásával is folytatja innovációit. Nemrég jelentették be, hogy december 20-án és 21-én első alkalommal rendeznek fesztivált Budapest Park WINTERFEST néven, az MVM Dome-ban. A jövő évi nyitás dátuma: április 24. Ettől az időponttól várják újból a látogatókat a szokott helyen, a Fábián Juli tér 1. szám alatt. Addig is dübörög tovább az augusztusban indított online rádió, a Park FM, amely most már saját applikációban is hallgatható.
  • Dance Valley 2024 aftermovie

    2024. augusztus 10-én került megrendezésre a Dance Valley fesztivál a hollandiai Spaarnwoude-ban, immáron 30. alkalommal.
  • AZIMUTH fesztivál 2024

    Az AZIMUTH zenei fesztivál idén negyedik alkalommal tér vissza a szaúd-arábiai Al-Ula-ba.
  • VARÁZSLATOS NÉGY NAP A DEBRECENI NAGYERDŐN

    "A Campus bátor, hogy egy kvázi mainstream popra épülő fesztiváltér nem eldugott sátrat, hanem valódi nagyszínpadot ad az érvényes alternatív elbeszéléseknek is." (Beck Zoli, 30Y)
  • Elindult a 16. Campus Fesztivál

    Lesz Rita Ora, Dimitri Vegas & Like Mike, Azahriah, Majka, Martin Solveig és a hazai pályás Tankcsapda, ezúttal háromféle változatban is.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó