Pulzar

CikkFesztivál hír

Yonderboi csak 3 fesztiválon!

Létrehozva 2012. május 30.
Stílus Dubstep
    0.00

Yonderboi csak 3 fesztiválon!

VOLT, SOUND, Sziget!

Mindössze három fesztiválon, a VOLTon, a Heineken Balaton Soundon és a jubileumi Szigeten lesz idén nyáron látható és hallható az “Év hazai elektromos zenei produkciója” díjjal nemrég kitüntetett Yonderboi. A világon a legismertebb és legkedveltebb hazai elektronikus zenei előadó nem tervezett fellépést az idei évben, a Yonderboi In-House néven futó háromállomásos turné kizárólag a fesztiválszervezők rábeszélésének köszönhető.

A Splendid Isolation turné utolsó hivatalos koncertje 2007 őszén volt egy holland fesztiválon, és azóta, néhány exkluzív DJ fellépéstől eltekintve, nem volt színpadon, így igazi szenzációnak számít, hogy öt év után ismét színpadon láthatjuk Yonderboi-t, aki Passive Control címmel nemrég jelentette meg harmadik albumát.
 
Mint köztudott, a nemrég Fonogram-díjjal jutalmazott művész igencsak megválogatja azokat a helyeket – legyen szó Magyarországról vagy külföldről -, ahol fellépést vállal. 2012-ben kizárólag három fesztiválon, elsőként a soproni VOLT Fesztiválon, majd a zamárdi Heineken Balaton Soundon, végül a jubileumi Szigeten lép színpadra, természetesen mindenhol főidőben. “Fontos megjegyezni, hogy a szervezők kitartó megkereséseinek és jó rábeszélő készségének nagyban köszönhető, hogy egyáltalán lesz most színpadi produkcióm.” – ad némi háttérinformációt Younderboi.
 
  “Már javában tartanak az előkészületek, jó ideje ez van a fontossági listám élén.”- folytatja a művész.  “Rengeteg dolgot kell még addig megcsinálni: jó pár dalt tervezek átalakítani és a show vizuális részét is ki kell még dolgozni ezalatt az idő alatt.” – avat be az előkészületekbe Yonderboi, aki azt is elárulta, hogy olyan műsorral készül, amely az eddigi munkásságát átfogja, de egyben kicsit új oldalról közelíti meg azt. “Ezúttal a tánczene irányába viszem el a dolgot, most ez izgat a legjobban. Persze nem kell igazi “ereszd el a hajam” partira gondolni, de magamhoz képest táncos műsor lesz várható. Ezért is lett a turné fedőneve Yonderboi In-House.”
 Nagy Dániel exkluzív Yonderboi interjúja a fesztiválok weboldalán olvasható.
 
  

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Dance Valley 2025

    Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.
  • CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

    A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe.
  • Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

    Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is.
  • Júliusban Velencén indul újra a B MY LAKE Fesztivál

    2025-ben újra önálló eseményként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE! A MOL Nagyon Balaton programsorozat keretében 2013-ban életre hívott underground elektronikus zenei fesztivál az elmúlt 11 évben több Balaton-parti helyszínen sikerrel vonzott alkalmanként több tízezer elektronikus zenei rajongót és turistát, a műfaj világsztár művészeit felvonultatva. 2025-ben a Velencei-tó partján, az Északi Strandon indul újra a B MY LAKE. Az esemény július 24-25-26-án, három napon át várja a fesztiválozókat, a város vezetői és a fesztivál szervezői hosszabb távon terveznek ezzel a helyszínnel, bízva abban, hogy ez az attrakció a tó körüli turizmus egyik zászlóshajója lehet.
  • VERKNIPT ARENA 2025

    A VERKNIPT ARENA 2025-ben visszatér, és a világon elsőként állít fel 360 fokos színpadot, mely forradalmi újítás a hard techno világában, és a legjobb DJ-k b2b szettjeinek ad majd helyet.
  • DGTL Amsterdam: megérkezett a full line-up

    2025. április 18-20. az új, immáron 13. fesztiválszezon kezdetét jelenti a DGTL életében.
  • VERKNIPT HORVÁTORSZÁG

    Az eredeti Hard Techno Holiday most még nagyobb lendülettel érkezik: több mint 50 előadó, 8 helyszín, 10 klub esemény, 6 medencés buli és 4 felejthetetlen hajó-rave várja a fesztiválozókat 5 napon át.
  • A Campus jövőre is nagy bulit ígér– itt vannak az első nevek!

    Az idei fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó