Pulzar

CikkFesztivál hír

Time Warp 2017

Létrehozva 2017. március 3.
Stílus Trance
    0.00

Time Warp 2017

Monumentális line up a 23. Time Warp-on, többek között Carl Cox, Marco Carola, Dixon, Richie Hawtin, Butch, The Martinez Brothers, Tale Of Us, Sonja Moonear és a Time Warp debütáns Adriatique, Jackmaster és Klaudia Gawlas részvételével.

A Time Warp már több mint két évtizede etalonnak számít a világ összes elektronikus zenei rendezvénye között. Minden évben találkozik 17000 partiarc és a szcéna színe java a világ minden tájáról, hogy részt vegyen a maratoni house és techno “szeánszon”. Mivel már két hónap sincs hátra a rendezvényig, így elérkezett az idő, hogy egy igazán nehézsúlyú line up kerüljön bejelentésre,  40 dj szettel  és live act produkcióval. Ebben az évben a Time Warp családtagok, Sven Väth, Richie Hawtin, Ricardo Villalobos és Carl Cox mellett helyet kapott a fellépők között négy “elsőbálozó” is, nevezetesen  Jackmaster, Adriatique, Klaudia Gawlas és Fabio Florido. Az early bird és az első körös jegyek már tavaly elfogytak, úgyhogy amennyiben nem akarsz lemaradni, csapj le a második körös jegyek egyikére, most mindössze 69 €-ért.

Az idei mannheimi  Time Warp egy technoban gazdag esemény lesz, ahol a Maimarkthalle csarnokainak megjelenése a művészi vizuális technológia segítségével folyamatosan változik, követi az aktuális zenei hangulatot. Idén is a fellépők között köszönthetjük a Keinemusic-os &ME-t , a Drumcode vezér Adam Beyer-t, jelen lesz a Time Warp újonc svájci duó az Adriatique. Fellép az eseményen a mannheimi illetőségű Bunte Bummler, a német scéna tartóoszlopa Butch, Ibiza vitathatatlan királya, Carl Cox és a CLR feje Chris Liebing.

A frankfurti vonalat a Chris Wood és Meat duó képviseli, és természetesen az RA nr. 1 dj-je Dixon is bemutatja különleges képességeit. Dubfire feszes ütemei mellett egy felejthetetlen Extrawelt élő show-ban is részük lehet a látogatóknak, míg az Enter Rezidens Fabio Florido először teszi tiszteletét, hogy megtáncoltassa az embereket.

A brit  vonalat a Glasgow-i szelektor és label tulajdonos Jackmaster és a Hot Creations vezér Jamie Jones képviseli. A világszerte megalkuvást nem tűrő dj szettjeiről ismert Joseph Capriati olasz temperamentumával robbantja fel a táncteret. Hallhatjuk még a nálunk is igen népszerű Karotte-t, a szintén most debütáló Klaudia Gawlas-t, valamint a már rutinos Time Warp fellépőnek számító Loco Dice, Maceo Plex, Marco Carola, Luciano négyest. Érkezik a mindig energetikus Mathias Kaden, a német techno nagyasszonya Monika Kruse, és a 8bit alapítója Nick Curly.

A hölgyek vonalát erősíti a nagy terem programjában az orosz Nina Kraviz, megmutatja technikai kiválóságát a Pan Pot, zenei utazásra invitál Ricardo Villalobos és természetesen itt lesz minden Time Warp legbiztosabb pontja Richie Hawtin is. Egy mélyebb, hipnotikus világba kalauzol a Dystopian Records feje Rødhad, jelen lesz az olasz Sam Paganini, és sokak kedvence Seth Troxler. Senkinek nem kegyelmez a Diynamic-os Solomun, idén is ellátogat a minimal királynő Sonja Moonear, és a helyi erők képviseletében Steffen Baumann, Seebase és  Steffen Deux, valamint a techno keresztapja Sven Väth. A 40-es lista végén, de nem utolsó sorban találjuk a Tale of Us és a The Martinez Brothers duóját, illetve mindenki kedvenc bandavezérét tINI-t. Ezek a fellépők és a verhetetlen audio-vizuális technika garanciát nyújtanak arra, hogy idén is egy felejthetetlen élményben legyen részünk! Ez az éjszaka egy önfeledt utazás lesz a Time Warp 6 egyedi hangulattal bíró termében.

Lineup:

&ME – Adam Beyer – Adriatique – Bunte Bummler – Butch – Carl Cox – Chris Liebing – Chris Wood & Meat – Dixon – Dubfire – Extrawelt live – Fabio Florido – Jackmaster – Jamie Jones – Joseph Capriati – Karotte – Klaudia Gawlas – Loco Dice – Luciano – Maceo Plex – Marco Carola – Mathias Kaden – Monika Kruse – Nick Curly – Nina Kraviz – Pan-Pot – Ricardo Villalobos – Richie Hawtin – Rødhåd – Sam Paganini – Seebase – Seth Troxler – Solomun – Sonja Moonear – Steffen Baumann – Steffen Deux – Sven Väth – Tale Of Us – The Martinez Brothers – tINI

 

Dubfire

“The best techno festival in the world. PERIOD”

 

Joseph Capriati

“For me Time Warp is the essence of the spirit of unity and cooperation of this musical world”

 

Seth Troxler

 “Time Warp is the rave of all raves. If you all want to go to a super rave, like a mega rave of all raves the rave today of all raves, super rave stars. The Time Warp. Let's do the Time Warp again.”

 

Chris Liebing

“It's actually a family reunion every year! You know exactly what you get yourself into and it makes it a great environment to test out the latest developments in technology, visuals and lighting.”

 

A Time Warp-ra szervezett különbusz már megtelt, de jegyeket még mindig tudtok venni  Lőrinci Lászlónál. Kapcsolat a 0630-180-3503 telefonszámon, illetve emailben: laszlo.lorinci@gmail.com
Bővebb infó: 
https://www.facebook.com/Time-Warp-Fans-Hungary-361722613842648/ és https://www.facebook.com/timewarpofficial/

 

Time Warp 2017 - Official Trailer


Archív partyajánlók

  • [2012-10-19] D-day present: Feltörekvők #2
    @ Orfeum Club (volt Royal Club), Budapest

    A műfajok a Drum and Bass, Dubstep, Electro, Trap és a Breakbeat. Hogy mindenki örüljön, elhívtuk nektek Stereo Killazt és Quantumot!
  • [2011-12-27] SHIFT#4
    @ Kashmir Underground, Budapest

    Leírás NightShift & Monster Energy proudly present: SHIFT#4 2011.12.27 @Kashmir Club (Budapest IX ker. Ferenc krt. 17) Eljött a következő SHIFT ideje... a decemberi minuszokban garantáltan felpezsdít mindenkit a mostani SHIFT, melynek fő témája az ú.n. 'stadionbész'. Ez annyit tesz, hogy a nagyteremben csakis a legpörgősebb sláger Drum and Bass trekkek szólnak majd, dallamos és pörgős Dubsteppel fűszerezve, a vége fele meg egy kis Neuro/Technoiddal megspékelve. A kisteremben a szokásos Electro/Dubstep/Moombahton/Grime fog dominálni, hogy mindenki részesüljön kedvéhez való zenében. ____________________________________________________________________________ Powered by Monster Energy! ____________________________________________________________________________ Kezdés / Start: 21:00 Zárás / End: 06:00 Belépő / Fee: 500 Huf ____________________________________________________________________________ Időrendi és bővebb info hamarosan! / Timetable and more info soon! ____________________________________________________________________________ Szokásunkhoz híven most is lesz nyereményjáték, így összesen 5db ingyen belépőt nyerhettek. A részleteket pár napon belül közzétesszük! ____________________________________________________________________________ www.facebook.com/NightShiftDjs www.facebook.com/monsterenergyhun
  • [2009-06-13] Chakra & Ace Ventura
    @ csigahegy

    Chakra & Ace Ventura. Magáért beszél....
  • [2009-06-13] CHAKRA, ACE VENTURA és QUANTUM a Psychedelic Frequency-n
    @ Horgásztó

    Chakra-nak volt szerencséje és dolgozott már együtt olyan neves előadókkal, mint Juno Reactor, Underworld, Paul Oakenfold.
  • [2009-01-10] Focus 6.birthday party(Quantum live)
    @ Diesel Club, Budapest

    a Focus party(kevésbé ismert előadók bulija)sorozat 6.születésnapi bulijára a Diesel klubba kerül sor.
  • [2012-11-16] Feelgood INC. presents
    @ Dürer kert, Budapest

    MAIN STAGE: FUNTCASE B2B COOKIE MONSTA (UK), XILENT (PL) /Audio Porn/, PALOTAI /Future Music/, WONDAWULF /Future Music/, DUBLIC /Future Music/, B'ANDRE /FeelGood,Gps/, MNNIA /FeelGood/, STER /FeelGood/, HORVEE /FeelGood/, CARTRIDGE - TRAP ROOM: KOVARY /Shax Trax, PornoStar Rec./, PIGEONFOX /Kathaus Rec./, SAUSAGE /MR2 Petőfi/, QUANTUM

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    [Fesztivál hír] Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    [Fesztivál hír] A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    [Fesztivál hír] A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    [Fesztivál hír] Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    [Fesztivál hír] Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    [Fesztivál hír] Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    [Fesztivál hír] A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    [Fesztivál hír] Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    [Fesztivál hír] A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    [Fesztivál hír] Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó