Pulzar

CikkBiográfia

MARCO BAILEY BIO

Létrehozva 2008. december 26.
Stílus Trance, Euro-Trance, Drum and Bass, Techno
    0.00

MARCO BAILEY BIO

Marco Bailey, polgári nevén Marco Beelen több mint másfél évtizede tekintheti hivatásának a lemezlovaskodást, melyhez páratlanul termékeny produceri munkásság is kapcsolódik.

Karrierjének kezdetén, a ’90-es évek eleje / közepe táján, az Európa szerte igen közkedvelt new beat, majd pedig a hardtrance-hangzás követője volt. Már ezidőtájt megalapozta hírnevét, hiszen saját produkcióit a korszak meghatározó trance kiadói, mint például a Bonzai Records, a NEWS, vagy a Dance Opera tűzték rendszeresen megjelenésre. Első két önálló szerzői albuma, a „Planet Goa” (Dance Opera, 1995), és a „Global Warning” (Bonzai, 1997) is még az akkoriban trendi hardtrance jegyében készült.

A ’90-es évek végén azonban egyre inkább a sokadik megújulását élő techno hangzás felé fordult. Sorra kezdte gyártani a figyelemreméltó techno-darabokat, melyek rögtön olyan elismert kiadók kínálataiban bukkantak fel, mint a Primate, a Zync, vagy az a Session Recordings, ami nem hivatalosan ugyan, de gyakorlatilag Marco és producertársa, Redhead vezetése alatt állt.

Kibontakozó tehetsége hamar szemet szúrt a nemzetközi tánczenei-szcéna egyik vezéralakjának számító Carl Cox-nak is, aki rögtön szárnyai alá vette Marcot, s 1999 végén leszerződtette új  kiadója, az Intec Records kötelékébe. Az itt megjelent „Play It Back”  című lemeze végül meghozta számára az igazi áttörést mind a közönség köreiben, mind pedig szakmai berkekben. Ugyancsak a 2000-es év krónikájához tartozik, hogy megjelent harmadik szóló nagylemeze, a Primate Recordings által napvilágra kerülő „Sacrifice And Dedication”, melyen a trance-ütemeket végleg felváltotta a techno és az electro.

2001-ben jóbarátjával, Cristian Varela-val közösen útnak indították kiadójukat, a beszédes nevű Pornographic-ot, ahol saját trackjeik mellett olyan hozzájuk hasonló koncepcióval dolgozó művészeknek is folytonos megjelenési lehetőséget biztosítanak, mint például Umek, Gayle San, Redhead, vagy Felipe.

Marco kimeríthetetlen alkotói energiáját jól jellemzi, hogy a 2002-es évben MB Elektronics néven újabb kiadót alapított, hogy zökkenőmentesen jelentethesse meg az egyre több és jobb produceri munkáit. Az itt megjelent „Liquid Lab”, „Capture”, vagy „Challenger” című lemezei sok-sok techno dj lemezestáskájának alapvető kellékei voltak, nem is beszélve negyedik albumáról, az experimentalizmustól sem mentes „RudeBoy”-ról, mellyel kijelölte saját maga számára az elkövetkezendő évek hangzásvilágát.

A „RudeBoy”-on megkezdett nyomvonalon haladva 2004-ben ismét újabb kiadó, a kísérletezőbb hangvételű MB Selektions alapítása következett, ahol azóta olyan producerek is letették névjegyüket, mint Claude Young, Takaaki Itoh, vagy a Locotus.

Marco saját elmondása szerint egy igazi önmegvalósító típus, azzal a küldetéstudattal felvértezve, hogy az igazi techno zene iránt érzett szeretetével szórakoztassa a közönséget. Pontosan ezt teszi már hosszú évek óta: folyamatos utazás kelettől nyugatig és vissza, lángoló táncparkettek Riótól Tokyóig, az ő különleges egyszerre underground és funky techno hangzásával, időnként pedig finom tech-house-zal, vagy minimal témákkal megfűszerezve.

MARCO BAILEY –t  2008 december 31-én, a Deadcode Production által szervezett MTV PARTYZONE szilveszteren láthatja és hallhatja a magyar közözönség.

 

http://www.marcobailey.com

http:/​/​www.myspace.com/​marcobailey

 

 

Archív partyajánlók

Még több biográfia

  • Domyan Aka Collective Machine – sikerszéria itthon és külföldön

    [Biográfia] Saját útját járja mostanában Domyan, az egyik legtehetségesebb fiatal magyar DJ/producer. Igaz, eddig sem másokat majmolva táncoltatta a közönségét: egyszerűen csak önállósította magát, és szólóban folytatja a munkát, miután a közelmúltban kivált a NoCrew formációból…
  • Őstehetség a láthatáron: Dubaa

    [Biográfia] Dubaa ereiben vér helyett is hangjegyek csörgedeznek, és a house ritmusára ver a szíve. A két lábon járó muzikalitás egy ifjú magyar DJ/producert takar, aki a világ talán leggyorsabban beinduló karrierjével büszkélkedhet, hiszen mindössze 4 hónapja – egészen pontosan 2010 novemberében - kezdte el a zeneírás rejtelmeit elsajátítani, amikor az első szerzeménye megjelent, méghozzá nem is akármilyen kiadónál, hanem a Soulman Music-nál! A kollégák és barátok az első megdöbbenésükből felocsúdván igyekeznek egyengetni az útját a fiatal művésznek. /Dubaa először egy ’a’-val írta a nevét, ám a névazonosság miatt megduplázta a szóvégi hangzót, így a másik megjelenése már ezen a néven került kiadásra a Soundtribe Rekords égisze alatt./
  • Richie Hawtin

    [Biográfia] Richie Hawtin az elmúlt húsz év folyamán minden kétséget kizáróan az elektronikus-zenei szcéna egyik legmeghatározóbb egyénisége lett.
  • RAMON TAPIA aka EL CARLITTO

    [Biográfia] Ramon Tapia alias El Carlitto egy chilei zenész és egy holland nő gyermekeként látta meg a napvilágot. Fiatal korában még senki nem gondolta volna, hogy az antwerpeni lemezboltos srác trackjei egyszer olyan kiadóknál jelennek majd meg, mint a Great Stuff, a Monique Musique, a Yellow Tail vagy a legendás Striclty Music.
  • LAUHAUS (NL) Remote Area / Soweso

    [Biográfia] Az amszterdami származású Lauhaus ma már Hollandia egyik legkeresettebb producere és dj-je.
  • Welcome to Masomenos

    [Biográfia] A Masomenos duo-t Joan Costes és Adrien de Maublanc alkotja.
  • DOMINIK EULBERG BIO

    [Biográfia] A kora reggeli órákban Dominik Eulberg-et általában egy tó partján lehet megtalálni, egyedül áll ott, a teleszkópjával felszerelve. Ott, ahol senki sem zavarja, a hobbijának él: madarakat figyel. Amikor pedig a szenvedélyes ornitológus épp nem a tollas barátait követi, a komputere mellett üldögél és techno zenéket alkot.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó