Pulzar

CikkInterjú

Dean Olbricht interjú

Létrehozva 2011. február 1.
Stílus Trance, Dance, House, House, Progressive House, Minimal, Techno
    0.00

Dean Olbricht interjú

Dean Olbrichtot kérdeztük frissen megjelent EP-je kapcsán, zenéről, zajról, médiaművészetről.

2011 január végén jelent meg az első EP-d a francia Absolutive Recordsnál. Hogy találtatok egymásra a kiadóval, kitartó kilincselés, vagy ez már esetleg egy régebbi kapcsolat?

Kopogtattam sokat, ami kézzelfogható eredményhez nem vezetett, majd kaptam egy kommentet az egyik zenére ennek a kiadónak az egyik menedzserétől. Megköszöntem, majd jeleztem, hogy van egy halom kiadatlan zeném. Végül decemberről január 31-re csúszott a megjelenés dátuma.


Hány szám került most kiadásra? Jól tudom, hogy nem csak digitálisan, hanem bakeliten is megjelentek?


Alapvetően 12" formátumban jön, rajta két saját szám egy Maxim Danlges remix kiséretében. Digitálisan is elérhető lesz egy további "Untitled" című számmal toldva. Ezeken túl lesz egy qrcode segítségével ingyenesen letölthető szám is. Összefoglalva négy saját szám és egy remix tartozik az anyaghoz.


Egy újonc számára nincs nagyobb ajándék annál, ha egy szakmai körökben már elismert előadó remixeli. Maxime Dangles neve jól cseng a techno berkein belül, főleg külföldön. Hogy került Maxime a képbe?

Max is francia. A kiadó menedzsereivel jó kapcsolatot ápol, ahogy itthon is az egy városban élő, közös érdeklődésű emberek. Stefan, a label menedzser megkérdezett engem, hogy nekem jó e, ha Maxime közreműködik, majd felhívta telefonon. Tíz perc múlva már tudtam a választ. Ez volt október elején.


Mit szólt Maxime a zenéidhez? Ha már itt tartunk és nem titok, akkor elárulhatnád, azt is, neked hogy tetszik a remix?


Erről nem esett szó. Nem kérdeztem, nem is kérdezném. A remix meglepett, mindenkit meg fog.


Esetleges szerepcsere nem merült fel, nincs kilátásban, hogy Maxime Dangles-t remixelj?

Nem merült fel eddig, de persze ez is egy jó opció.


Lesz esetleg további együttműködés a kiadóval? Mik a tervek, kilátások 2011-re?


Éppen most végzem a végső beállításokat a tavaszi EP számain. 3 saját és egy Paul Nazca remix. Elvileg úgy vagyok ott, mint Absolutive Records artist, így a továbbin túli együttműködés is várható. Nyárra terveznek egy bulit Marseille-be, ahova reményeik szerint engem is meg tudnak hívni. Hiszem, ha látom, de azért bízom benne.


Fellépéseken DJ-zel, vagy inkább saját zenéidből live-ozol?


Ritkán szoktam fellépni. Utoljára szilveszterkor voltam a Citadellán a kisteremben, ott laptopról, mikor az A38 hajó Motorbárjában vagy a Monóban voltunk akkor lemezeket raktam. Változó. A live téma természetesen érdekel, rengeteg idő kell az előkészítéséhez, de ezen is túl kell esni a következő hónapokban.


Hogy kerültél kapcsolatba a techno műfajjal? Ha jól tudom szó szerint zajos multad volt?


Úgy érzem a jelenem is az, csak nem publikálom darabonként az újabb zenéket. 2006-ban volt az első megjelenés egy spanyol netlabelnél, majd 2008-ban egy CDr - drone, noise, ambient - teljes albumom jött ki a svájci Dead Vox kiadó alatt. Abban az évben Szinyova Gergő Odd Rain Fanzine-jához mellékelt CD-n dolgoztunk Mikolai Martinnal. Ebből egy második szám is megjelent 2009-ben, amire Sleeparchive is készített egy zajszámot, hiszen ez hozzá is igen közell áll. Szép idők. Azóta sokat változtam, az anyagok gyűlnek. A technot mindig szerettem, ahogyan minden mást is. Martin feldobta az ötletet, mi lenne, ha Olbricht néven csinálnánk technot. Nevettem. Most őt Stephan Olbricht néven lehet megtalálni.


Ha jól tudom, tanulmányaid is a zene és a médiaművészet köré épültek. Ezen a téren mik a kilátások, várható e kiállításod mostanában?


Elektronikus zene, médiaművészet és muzikológia témáival foglalkozó szak indult 2010 szeptemberében a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Erről Csiszár Mátyástól kaptam hírt, aki most a Demo Galéria tartalmáért felel. Ebben a galériában egy hanginstalláción dolgozhattam a 2010 november 30-án megnyitott Mental City című kiállításra. Ezen kívül egy csoportmunka volt Veszprémben kiállítva a képzés többi tanulójával, köztük Martinnal is.


Ha már a képzőművészeteknél tartunk, mesélnél kicsit a most megjelent EP-hez tartozó borítóról illetve videoról? Ha jól tudom, ezeket nem a kiadó rakta a zenéid mellé, hanem szintén a te kezed van a dologban.


A borítót Szinyova Gergő készítette. Elsők között volt, aki tudott a megjelenésről, majd jelezte, hogy volna kedve megcsinálni, mikor már épp kérni akartam.
A videót Bajorics Balázsnak köszönhetem. A jövőben is azon leszek, hogy a megjelenés köré épülő egyéb anyagokat olyan emberek készítsék el, akik ismernek.


Vannak esetleg tervek közös munkára? Élő performansz, vizuál a szettjeidhez, videoklip?


Deto néven ismert Takács Péterrel tervezünk közös melót, de jelen helyzetben ez részéről és részemről is csak a távoli jövő zenéje.


Pécsi tanulmányaid mellett jut idő fellépésre? Hallhatunk majd valahol mostanában?


Lehetőséget kaptam egy rendezvénysorozat szervezésére, futtatására a Fogasházban, ahol hangrendszer-fejlesztés és új eszközök várhatóak. Az első ilyen buli áprilisban lesz, onnantól kezdve havi rendszerességgel folytatódik, ingyenes belépéssel.

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    [Interjú] Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    [Interjú] November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    [Interjú] A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    [Interjú] Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    [Interjú] Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    [Interjú] A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    [Interjú] Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    [Interjú] Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    [Interjú] A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    [Interjú] A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó