Pulzar

CikkInterjú

Tenishia (MLT) Interjú

Létrehozva 2008. október 19.
Stílus Trance
    0.00

Tenishia (MLT) Interjú

Joven és Cyprian mesél a kezdetekről és a jövőről



Tenishia (MLT) Interjú

 
 
 

 Hogyan kerültetek kapcsolatba a zenével?

Joven: Zeneszerető családba születtem, így magával érthetődő, hogy a zenén nőttem fel.

 

Cyprian: Tíz évesen kezdtem zongorázni, és amikor édesapám megvette nekem az első szintetizátort….

 Mi váltotta ki bennetek a zene szeretetét?

Joven: A zene az amivel valóban szerettem volna és szeretnék is a jövőben foglalkozni, hiszen ez az, ami valóban kielégít.

 

Cyprian: A zene számomra olyan mint az étel, nem tudok nélküle élni.

 

 Mióta dolgoztok együtt?

Cyprian: 2004-ben egy szórakozóhelyen találkoztunk, ahol órákig a zenéről beszélgettünk, és ekkor kezdődött minden. Úgy érzem, hogy ez volt a végzetünk, nekünk valóban találkozni kellett egymással, és ma már mindent a közös cél érdekében teszünk, ez pedig nem más, mint a Tenishia.

 

 Hogy kerültetek kapcsolatba Magyarország egyik vezető partisorozatával?

Joven: Egy amerikai DJ beszélt nekünk Tebron-ról. És végül júliusban sikerült is találkoznunk vele Szlovákiában, ahol meghallgatott minket. Innen indul minden. J

 

 Milyen hatással van rátok a mostanában divatos progressív house-elektro?

Joven: Ez attól függ, hogy hol vagyok, például egy klubban felpörget, otthon örömet okoz, az ágyban pedig…

 

Cyprian: Ma már ez is az élet részévé vált, én szeretem, gyakran hallgatom ezt a stílust.

 

 Kivel dolgoznátok együtt?

Joven: Angelina Jolie…nála még az sem probléme ha nem tud énekelni!

Cyprian: Nadia Ali

 
 Ki a példaképetek, ha van ilyen?

Joven: Tenishia, ismered őket? J

 

Cyprian: Igazából nincsenek példaképeim.

 
 

Következő munkátok, amit érdemes megemlíteni?

Joven: Folyamatosan jellennek meg új zenéink, de mindegyik számunk ugyanolyan fontos nekünk, ezért minden egyes darabot különlegességként kezelünk.

 

 Legemlékezetesebb bulitok?


Joven: Hmm, van néhány, az egyik ilyen, amikor Máltán 6000 embernek játszottunk, az MTV partiján vagy a Melbourne-i „Summadayze”, ahol 30 000 ember hallgatott minket. Egy másik emlékezetes bulink szintén Máltán volt, a „Knockout” Fesztiválon, ahol 9000 ember előtt zenéltünk.

Cyprian: Máltán az MTV partin, és számomra egy másik emlékezetes buli volt, mikor Armin van Buurennek warm up-oltunk.

 

 Készültök valami meglepetéssel a magyar közönségnek?

Joven: MEGLEPETÉS!!
 

Cyprian: Majd meglátjuk! ;)

 

 Mit üzentek azoknak, akik 2008.10.17.én eljönnek a Tabuba?

Joven: Emberek, készüljetek a repülésre! A lányoknak pedig….ti csak az első sorban tombolhattok! J

 

Cyprian: Senki és semmi sem marad épségben!!







 

Archív partyajánlók

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    [Interjú] Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    [Interjú] November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    [Interjú] A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    [Interjú] Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    [Interjú] Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    [Interjú] A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    [Interjú] Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    [Interjú] Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    [Interjú] A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    [Interjú] A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó