Pulzar

David Alvarado

Los Angeles szülöttje és neveltje, David Alvarado több mint egy évtizede azon fáradozik, hogy a zene nyelvére fordítsa, és ehhez híven kamatoztassa is élettapasztalatait.

„Mexicanoként” a kis Davidre és hasonszőrű – illetve nemzetiségű – barátaira mintegy kívülállóként tekintettek az iskolában, így magukra maradva volt idő bőven Davidnek és a DJ-ként működő unokatestvérének fejleszteni a tudományukat. Ez persze a technikai fejlődéssel egyenes arányban meg is hozta gyümölcsét a „Las Americas Project” formájában, amely rögtön magával ragadta a Plus 8 Records fejeinek, történetesen Richie Hawtinnak és John Acquavivának figyelmét, akik eközben épp új house kiadójukat, a Definitive Recordsot melengették a szárnyaik alatt. Ez a kapcsolat sem jött rosszul Sr. Alvaradonak, hiszen ezúton protekciót kapott a torontói Stickman Recordsnál és a philadelphiai DJ-atyánál, Josh Winknél. Megsokszorozódott tapasztalatainak és az egyre bővülő house-szcénának köszönhetően több se kellett, David megalapította saját kiadóját, a Bomb Recordsot, amely segítségével nemcsak interkontinentális rajongótábort szerezhetett magának, hanem közreműködhetett olyan művészekkel is, mint Kenneth Graham, Eddie Amador és Derrick Carter.

Amellett, hogy hamarosan egy gombostű hegyét sem lehetett beszúrni határidőnaplójának turné részlegére, Alvarado szakadatlanul a stúdiómunkára koncentrálva töretlenül építette a Bomb Records és más labelek hírnevét is, például az Ovum, az Ultra, a Strictly Rhythm, a Yoshitoshi, a Plastic City és a Peacefrog is köszönhet neki kiadványokat. Produceri munkássága mellett mix CD-ket is produkált a chicagoi Guidance Records-nak és az ő számlájára írható a madridi Deep Session Vol. 2, és a United DJs of America Vol 15. ma már mindet klasszikusként ítéljük meg.

Időközben megalapította új lemezkiadói címkéjét, a Re:Soul-t is, amely friss, gyönyörű és szexi darabjaival frissíti a West Coast House hangzásvilágát. David állítása szerint a label kiadványai eklektikus latin, brazil és afrikai elemeket tartalmaznak, amely forróságot és érzékiséget kölcsönöz a műfajnak. Ha ez a megközelítés legalább olyan hatásos, mint az úr eddigi munkái, akkor kétségkívül megérdemelten tartózkodik a West Coast House és David Alvarado a nemzetközi house küzdőtér kellős közepén.

Archív partyajánlók

Biográfiák

  • Airscape

    Sven Maes & Johan Gielen
  • Metha

  • Guido Schneider

  • DJ Shadow

    Az 1973-as születésű Josh Davis a kaliforniai Davis városkában nőtt fel, már kilencévesen hiphoprajongóként szkreccselt, tizenhárom évesen már saját mixeket és saját ritmusalapokat készített, aztán később baráti kölcsönökből vett egy samplert, és végképp megpecsételődött a sorsa.
  • Rajek

  • Rio Cruz

  • Stece Bug

Ajánlott lemezek

  • I Love Deep 01. Mixed By Budai

    Több mint hatévnyi, számtalan, felejthetetlen party-t követően, november közepétől hazavihetővé és kézzelfoghatóvá válik az élmény!
  • Terry Lee Brown Jr.- Terrys Cafe 10

    A német deep house fenegyereke elérkezett legendás sorozatnának 10. darabjához. A kiadvány rendhagyó módon két korongot tartalmaz. Az első korong a megszokott terrys cafe hangulatában telik olyan előadók műveivel mint: Milton Jackson, The Timewriter, Phonique és természetesen a mestertől is találhatunk egy művet a lemezen.

Zenei stílusok

  • Darkambient

  • Indie

  • Blues

  • Darkwave

  • Ethno

  • Nu Disco

  • Twostep

  • Reggae

  • Pop

  • Nu Rave

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Acid

    Valószínűleg a Roland cég maga sem gondolta, milyen korszakalkotó változás elindítója lesz a TB-303-as analóg bassliner 1982-es piacra dobásával. A készüléket egyedül gyakorló gitárosoknak, a TR-606-os dobgép mellett használandó mechanikus basszuskíséretként szánták, az “élő zenekar a nappaliban” hatás elérésére. A szerkezetnek eleinte nem volt komoly visszhangja; a gitárosoknak nem igazán jött be a készülék, vagy csak egyszerűen nem vettek tudomást róla. A Roland másfél év, azaz mindössze tízezer TB-303-as összeszerelése után leállította a gyártást.
  • Progressive Psy

  • Minimal Techno

  • Nu Beats

  • Rock

  • Killer

  • Industrial

  • Club

  • Garage

  • Darkpsy

  • Psytech

  • Tradicional Goa

  • Full-on

  • Funk

  • Speedgarage

  • Progressive Trance

  • Dub

    A dub egy létező szám változatának tekinthető, amely általában kihangsúlyozza a dobot és a basszust; a keletkező hangzás népszerű a jamaicai sound systemek tagjai körében.
  • Hardcore

  • Folk

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó