Robert Hood
Amikor az a rész jön, hogy „írjuk le a DJ életét”, rendszerint könnyen megy a dolog, Hoodnál viszont bajban vagyunk. Mert mit is kellene először elmondani az emberről? Hogy a kilencvenes évek elején fél kézzel megteremtette azt a műfajt, amire 2011-ben még mindig a fél világ táncol, és hogy ő mondta ki először: „minimaltechno”? Hogy a detroiti szcéna második generációjának egyik legnagyobb alakja, rögtön a techno megteremtői után? Hogy ő és két legjobb barátja alapították a világ –mind kulturális, mind zenei szempontból - egyik legnagyobb hatású elektronikuszenei kiadóját, a legendás Underground Resistance-t? Hogy a két barátot Jeff Millsnek és Mike Banksnek hívják? Mit mondhatunk még? Hogy ha ő nincs, akkor a funk és a soul eltűnik a technóból? Vagy hogy azt nélküle nem is ilyennek ismernénk?
Mondhatunk akármit, az vitathatatlan, hogy Hood a techno egyik óriása, aki egész életét és munkásságát a műfajra és az ahhoz kapcsolódó kultúra felépítésére tette fel. Zenéjében keveredik az old-school, az acid, a hipnotikus minimál, a jéghideg, hipermodern hangzás – és az a hihetetlen lendület, amitől azt hinnénk, hogy valami 18 éves suhanc trekkjeit halljuk. A már-már matematikai minimalizmus és a koszos, sötét detroiti funk ellénre azonban minden alkotása sokoldalúra csiszolt, kemény, fényes gyémánt: szettjeiből – akárcsak személyiségéből - egyedülálló méltóság, erő és fény sugárzik, és ezt egyszer az életben minden techno-rajongónak látnia és hallania kell!