Pulzar

Művész

Versus

Versus

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Sziget és Sound a legjobbak között

    [sajtóközlemény] Rekordszámú, szerte Európából több mint egymillió szavazattal zárult az idei Festival Awards Europe, azaz a legnagyobb nemzetközi fesztiválmegmérettetés szavazása. A legjobbak között – más-más kategóriában – ott a Sziget és a Balaton Sound is. A végeredményt januárban tudjuk meg.
  • Kívánj zenekarokat!

    Ismét beindul a kívánsággép, a Sziget Szervezőiroda a fesztiválok honlapjain várja a javaslatokat, mely külföldi előadókat, zenekarokat hívják meg a jövő évi Heineken Balaton Sound, VOLT és Sziget fesztiválokra.
  • Szavazz a Szigetre és a Soundra

    Idén két hazai fesztivál is versenyben van az elsőségért a legnagyobb nemzetközi megmérettetésen. A Festival Awards Europe „nagyfesztivál” kategóriájában a legjobbak közt ismét ott a Sziget, míg a „közepes méretű” fesztiválok versenyében idén már a Heineken Balaton Sound is ringbe száll.
  • Színesebb, mint a Glastonbury

    [Fesztivál hír] Hétfő hajnalban végérvényesen véget ért a huszadik Sziget, amiről a világ legnagyobb fesztiváljának titulált Glastonbury Festival alapítója is azt mondta: színesebb és tisztább, mint a Glastonbury. Ezt rajta kívül még 379 ezren tapasztalhatták meg, köztük a kezdetektől számított hatmilliomodik látogató is.
  • A YouTube világszerte élőben közvetíti a Sziget fesztivált

    [Fesztivál hír] A jubileumi, huszadik Sziget idén először a világ legnagyobb „Nagyszínpadán” lép fel. A fesztivált a YouTube – a világ legnagyobb videomegosztó oldala – élőben fogja közvetíteni.
  • Világszínvonalú fesztivál Zamárdiban

    [Fesztivál hír] Hétfő hajnalban ért véget az igencsak változékony időjárás mellett zajló hatodik Heineken Balaton Sound, melyre a négy nap alatt összesen 108 ezren látogattak el. A szuperpanorámás balatoni strand a világsztárok és a közönség egybehangzó véleménye szerint is “világszínvonalú” fesztiválnak adott otthont.
  • Balaton Sound – DAY #2/3

    [Fesztivál hír] A Heineken Balaton Sound második napján olyan nevek kerültek a terítékre – szigorúan csak példálozva -, mint David Guetta, Gossip, Gareth Emery, Sander Van Doorn, Sven Väth, a magyarok közül Sterbinszky, Roberto, Carbonfools, Nora Naughty, Pöli, és még sokan mások.
  • Heineken Balaton Sound – DAY #1

    [Fesztivál hír] Sokak örömére immáron hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit a Heineken Balaton Sound, mely a Balaton parti helyszínével egyedinek számít a hazai fesztiválok tekintetében. A szervezők a rendezvény során közel százezer látogatót várnak.
  • Elstartolt a Heineken Balaton Sound

    [Fesztivál hír] A 6. Heineken Balaton Sound a megszokottnál korábban, tegnap kora délután nyitotta meg kapuit, a nyitónapon a Nagyszínpadon Ákos, az arénában pedig Afrojack lépett fel. A fesztiválon 150 hazai és világsztár ad koncertet, headlinerként szerepel többek között Avicii, David Guetta, Paul Kalkbrenner és Armin van Buuren. Az eseményre öt nap alatt százezer vendéget várnak Zamárdiba.
  • Kraak & Smaak, Beardyman és további új nevek a Szigeten

    [Fesztivál hír] ....és még mindig Sziget Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd legújabb albumával a Maxďmo Park s szintén erre a helyszínre bérelt helyet a többszörös Grammy-díjas The Roots. Az Aréna “live” sávjában találkozhatunk majd Hollandia legkelendőbb zenei exportcikkével, a Kraak & Smaak formációval. A most visszajelzett fellépők között négyen pedig az A38 színpadán zenélnek majd, köztük Dánia legtehetségesebb kortárs női előadója, Agnes Obel, a fenomenális beatbox technikájáról ismert Beardyman, a friss lemezüket a Sziget közönségének is bemutató Citizens! és az elvetemült, látványos és hajmeresztő performanszairól híres berlini punk kollektíva, a Bonaparte.
  • Armin jön Björk helyére

    [Fesztivál hír] A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren tölti be a Björk által hagyott űrt a Heineken Balaton Sound vasárnapi programjában. Jön továbbá a Balaton-partra a mainstream elektronikus zene kiválósága, Calvin Harris, a tracket jegyző nemzetközi hírű DJ-producer, Martin Solveig. Jön a formabontó techno anyagairól ismert Guy Gerber, a Grammy-díjas alternatív hip-hop banda, a De La Soul (USA) és egy igazi kozmopolita elektronikus zenei produkció, a Tale Of Us.
  • A Sziget a legjobb legnagyobbak közt

    [Friss] Európa tíz legjobb nagyfesztiválja közt már ott van kedvenc fesztiválunk, a Sziget. De hogy ki a nagyok közt a legeslegjobb, a fesztiválozók szavazatán múlik. Regisztrálj és szavazz a Szigetre! – és még fesztiváljegyet is nyerhetsz.
  • “Varázslatos ez a közeg!”

    [sajtóközlemény] A sztárfellépők a világ legjobbjának tartott Glastonbury fesztiválhoz hasonlították a Szigetet, az itt lévő nagykövetek szerint nincs is jobb Európában, a nemzetközi újságírók le voltak nyűgözve a változatosságától és hangulatától, a magyar politikusok pedig a legvonzóbb hungarikumnak tartják kedvenc fesztiválunkat. 382 ezren voltak, békében, boldogságban.
  • Sziget - Vodafone percjegy

    [sajtóközlemény] Az idei évben a Sziget-látogatók két, merőben új, és előremutató fejlesztéssel is találkozhatnak a fesztiválon, melyek olcsóbbá, illetve kényelmesebbé teszik a fesztivállétet.
  • Helikopter, csoki, csipsz és bio tea

    [sajtóközlemény] David Guetta, Pet Shop Boys, Jamiroquai, Chemical Brothers, Paul van Dyk, Paul Kalkbrenner, Tricky, Paul Oakenfold, Pink Martini, Sven Väth – megannyi sztár megannyi kéréssel érkezik a Heineken Balaton Soundra.
  • Balaton Sound: az első nevek

    Július 8-11 között ismét a Heineken Balaton Sound tölti meg élettel a Balaton déli partját. A legfrissebb hírek szerint már biztosan a nagyszínpad headlinerei között szerepel a CHEMICAL BROTHERS…!

Zenei stílusok

  • Pop

  • Rock

  • Folk

  • Jazz

    A dzsessz (angolul: jazz) egy zenei stílus, amelyre jellemző a blue note-ok (az európai hangnemek hangközeinek módosításából, a leggyakrabban a terc, ritkábban a szeptim és a kvint nem egészen félhangnyi szűkítéséből született hangok), szinkópák, szving (szving) és párhuzamos ritmusok alkalmazása.
  • Hip-hop

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Jungle

    A jungle egy zenei stílus, mely egyesíti magában a breakbeat hardcore, a techno, a rare groove és reggae vonásait. A drum and bass-re némiképp hasonlít. Manapság már oldskool jungle néven is emlegetik.
  • Chill Out

  • Electro

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

  • Shootie

  • Hot X

    Horváth Tibor a 96-ban alapított Deadcode Production művészeti vezetője, aki társaival az elmúlt években jóformán az összes komolyabb sztárt elhozta nekünk a globális techno élvonalából.
  • Hybrid

    Léteznek ebben a "kicsiny" modern elektronikus tánczenei szcénában olyan személyek, akik nem igazán szorulnak már bemutatásra.
  • Infusion

    Jamie Stevens, Manuel Sharrad és Frank Xavier bár az ausztrál Woolongongban nőttek fel, a szülővárosukban dívó rock’n’roll lázzal valahogy mindig is hadilábon álltak. Nem csoda hát, hogy a 90es évek elején hamar megadták magukat a Sydney-ben egyre erősödő rave szcéna varázsának, majd különleges tehetségüknél fogva maguk is az elektronikus zene tekintélyes művészeivé váltak.
  • Kühl

    Kühl Tamás 1970. május 27.-én született Budapesten, tíz éves kora óta a zene a hobbija, először lemezjátszók mögött 1985-ben állt, akkor még funky és hip-hop lemezeket pörgetve. 1993-ban a Randevú lemezlovasa, ahol először találkozik a house zenével.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó