Pulzar

Party

SZIN 2010 - 1. nap

Party SZIN 2010
Helyszín Szeged
Készült 2010. augusztus 26.

SZIN 2010 - 1. nap

Fellépők

  • Scooter

  • Kincses

    Kincses Szabolcs
  • Anima Sound System

    Az 1993-ban alapított Anima Sound System vitathatatlanul az ország legismertebb és legnagyobb sikerű elektronikus zenekara.
  • Zagar

    A történet 2001 elején kezdődött, amikor a Yonderboi Quintet három tagja (Zságer Balázs, Kovács Andor, DJ Bootsie) a Shallow and Profound turné befejeztével külön is elkezdtek próbálni Lázár Tibor dobossal kiegészülve. Első koncertjeiket akkor még Pulzus néven adták.
  • Hawky

  • Savage

  • Junkie

  • James Cole

    A szakma körében sokan csak úgy emlegetik, hogy a “Tanár Úr” - eredeti foglalkozására nézve ugyanis tanár. A szegedi egyetemen végzett történelem-szociológia szakon ez utóbbi kapcsán – mint kutatási tárgy – mélyült el a technokultúrában. Ilyen módon került a Check Magazinhoz, ahol 2001-2002 között szerkesztő volt.
  • Pat Duff

  • Shabaam

  • Magashegyi Underground

  • Adam Breaks

  • Vj Pixelstar

  • Beardyman

  • ATFC

  • Jety

  • Brains

    Bár a 94-ben alakult Brains "a magyar drum and bass bandként" hirdeti magát, muzsikája ennél sokkal változatosabb. Visszhangos dubok keverednek pörgős elektronikával, sodró raggázások laza reggae-kkel. És persze az egésznek a mélyén ott a d'n'b elsöprő lendülete.
  • Basteroid

Party stílusa

  • Pop

  • Rock

  • Dubstep

    A dubstep eredete a szintén "brit találmányként" aposztrofálható uk garage-ból vezethető le: a pattogó, gyors, r'n'b vokálokkal és a korai drum and bassból ismert basszusokkal megtűzdelt, alapvetően optimista kicsengésű műfajban akadtak kísérletező kedvű producerek, akik a sémát és annak tempóját - körülbelül 140 bpm - alapul véve egy sokkal sötétebb, ridegebb hangzásban kezdtek gondolkodni.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Tech-house

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Kapcsolódó cikkek

  • Lee Burridge és Luigi Madonna a medencében

    [Beszámoló] A dél-alföldi kisváros, Kecel, ismételten egy izgalmas eseménynek nyújtott helyszínt. A Club Korona ezúttal a veterán ikont Lee Burridge-et és az olasz Luigi Madonna-t látta vendégül a lemezjátszók mögött.
  • DJ Festival 2012 beszámoló Gyöngyösről

    [Beszámoló] Hungarian DJ Festival elnevezésű rendezvény sorozat 2008-ban indult. A Dj Fesztivál törzsfejlődését nyomon követve elmondható, hogy a pécsi kiindulási ponthoz képest mára már számos helyen – Győr, Szeged, Baja, Salgótarján, stb. - rendezik meg ezt az eseményt a hazai elektronikus zenei világ legismertebb lemezlovasainak felvonultatásával.
  • PrimeFM – a house helye!

    Újra itt a nagy csapat! Immár egy hónapja, hogy elindult egy új online rádió Magyarországon, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nemcsak a fülnek, de a szemnek is megadja, ami jár neki… A PrimeFM a hazai house nagy úttörőiből és fiatal ízlésformálóiból verbuvált egy olyan ütőképes kollektívát, amivel felül kívánja írni a régió e-zenei rajongótáborának igényeit, szórakoztatva nevel, és persze nevelve szórakoztat.
  • DJ Camp 2011 - A Visszaszámlálás megkezdődött!


    Augusztus elsején kezdődik a DJ Camp, ahol jóformán hazánk valamennyi ismert lemezlovasa fellép a tábor ideje alatt. A nappali partikat este tábortüzes beszélgetések,  szabad formájú oktatások, happy hours a Jaegermeister és a Bomba jóvoltából, valamint a fellépőkkel eltöltött közös programok követik.
  • Finisben az ESF Summer Edition 2011

    [Friss] Célegyenesbe érkezett az Electronic Seasons Festival Summer Editionje! Kecskemét és környéke már lázasan készül, hiszen ilyen kaliberű, fesztivállá fejlesztett klubest még soha nem volt a városban. 2011. június 18-án feldübörögnek a basszusok a Messzi István Sportcsarnokban, hogy kezdetét vegye a minden tekintetben világszínvonalú és egyedülálló sorozat második felvonása…
  • E-zenei mentor az ESF élén – interjú Lőrincz Sándorral

    [Interjú] Az Electronic Seasons Festival nyári kiadása már itt van a nyakunkon, mi pedig most rendhagyó módon nem a sztárvendégeket, hanem az ESF brand menedzserét kaptuk el pár kérdés erejéig, mivel azt hallottuk róla, hogy „nagyon komoly forma”. És már ezzel is kicsit hangolódhatunk az interjúalany laza, szlengben gazdag kifejezésmódjához… Ezzel pedig beengedjük egy kicsit a kulisszák mögé az ESF közönségét…

  • Badgirls 10th Anniversary DVD

    A BADGIRLS partiest az idén (2010) éppen 10 éve indult útjára Kecskeméten. Az alapítók (James Cole és Pat Duff) azóta meghódították nem csak szülővárosuk, de az ország, sőt Közép-Kelet Európa legjobb klubjait is! Elég, ha csak a nevükhöz kötődő legendás keceli Club Koronát, vagy a kiskunhalasi DTD-ben szervezett bulikat említjük! A dj duó trióvá is Kecelen alakult, ahol a helyi illetőségű Shabaam-mal kiegészülve ma már hárman alkotják a csapatot.
  • Pozitív mérleggel zárt a Necromancy és a Glass House közös jótékonysági rendezvénye

    [Beszámoló] Ismét egy sikeres jótékonysági bulit tudhatunk magunk mögött, ugyanis péntek este közel 800 fiatal gondolta azt, hogy a bulizás mellett jótékony célokat is támogatna a belépőjével. Így nem kevesebb, mint 600.000 Ft.-ot sikerült összegyűjtenünk és ezzel támogatnunk a Kék Madár a beteg gyermekekért alapítványt, a Szegedi Gyermekklinikát és a hartai közbiztonságért felelős szervezetet. Szeretnék egy NAGY-NAGY köszönetet mondani a közönségnek, a lemezlovasoknak, a Glass House Club csapatának, a médiának és mindenkinek akik támogatták a rendezvényünket. Jó érzéssel tölt el bennünket, az a tény, hogy közös összefogással és szeretettel szinte bármit elérhetünk, és ez a mai világban igen nagy szó!
  • Club Korona December

    [Havi Program] Érdemes lesz decemberben is ellátogatni Kecelre. A Klub Koronában olyan nevekkel találkozhatunk mint Marco Carola, Ramon Tapia, Robert Dietz...
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010 LINE UP

    [Friss] A 2010-es T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL line up-ja órára lebontva.
  • MÁR KAPHATÓK A JEGYEK A KECEL FESZTIVÁLRA!

    [jegyelővétel] Május 22-től már kaphatók a Kecel Fesztivál elővételes jegyei!
  • A BADGIRLS VISSZATÉR KECELRE!

    [Friss] Mint az köztudott a Koronában 2002-óta rendszeresen partikat szervező Badgirls csapata, akik 2003-óta a klub hivatalos rezidensi és programszervezői, illetve promóteri szerepkörét is ellátták, az újranyitástól eltelt rövid 3 hónapos szünet után újra visszatérnek a klubba!
  • I Love Deep Television

    [Friss] Videó beszámoló az I Love Deep múlt heti bulijáról Babak Shayannal...
  • Kánikula és I Love Deep a hétvégén!

    Az előrejelzések szerint napos, igen meleg idő várható a hétvégén, így az időjárás már biztosan garantált a pénteken megrendezésre kerülő I Love Deepre a siófoki Coke Clubon.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESTIVAL 2009 / AKCIÓS ONLINE JEGYELŐVÉTEL !

    [jegyelővétel] Idén augusztus 29-én, szombaton kerül megrendezésre közép-Európa legnagyobb 1 napos elektronikus zenei fesztiválja, a T-MOBILE BÓNUSZ electronic music festival 2009.
  • Junkie & Hawky interjú

    [Interjú] A soproni klub Fless-ben indult meg a pályátok jó néhány évvel ezelőtt. Kicsit áthallásos a klub neve, akár Flex klub is lehetne : ) Melyik klub volt rátok amúgy nagyobb hatással?
  • Badgirls interjú

    [Interjú] Biográfiájukat olvasgatni ott a clubkorona.hu. Mi inkább beszélgettünk a srácokkal hogy is látják a világot és az ország zenei ügyeit a Koronából!

Archív partyajánlók

  • [2007-12-08] Secret Fusion Santa Claus special - Laurine Frost
    @ Hangár, Sopron

    A December 8. –i Secret Fusion Santa Claus special igazi zenei csemegének ígérkezik. Az est sztárvendégei mind különleges zenei ízléssel rendelkeznek és a három fellépőből kettőt jól ismer a SF közönsége. Crazy Sonic & Fauna a legendás Flex Club rezidens dj-i és egyben programfelelősei is. Nekik köszönhető, ha Michael Mayer, Ricardo Villalobos vagy Dj Hell keddenként szétszedi a bécsi klub falait. Idén a Secret Fusion Farsangon már hallhattuk őket és talán sokan emlékszünk még a buli eufórikus hangulatára. Biztosak lehetünk, hogy ezúttal is emlékezetes zenékkel fognak minket megajándékozni.
  • [2007-10-13] Secret Fusion: Basteroid ”Upsets Ducks” Album Tour
    @ Hangár, Sopron

    A nyári zsongás után itt az ideje, hogy ismét kedvenc klubjaink falai között ropjuk végig a szürke őszi hétvégéket.
  • [2007-10-13] SF.: Basteroid - ”Upsets Ducks” Album Tour
    @ Hangár, Sopron

    A nyári zsongás után itt az ideje, hogy ismét kedvenc klubjaink falai között ropjuk végig a szürke őszi hétvégéket. Az egyik legérdekesebbnek ígérkező party Október 13 -án kerül megrendezésre a soproni Hangár Music Garden -ben ahól a Junkie & Hawky Dj páros egyre népszerűbb Secret Fusion klubestjének keretében a Német Areal Records tulajdonosa és producere Basteroid mutatja be Szeptemberben megjelent ”Upsets Ducks” című albumát.
  • [2007-03-14] 6 éves a Secret Fusion
    @ Hangár, Sopron

    2001 elején Junkie és Hawky úgy döntött, hogy saját rendezvény sorozatot indít Secret Fusion néven. Manapság a soproni térség legsikeresebb klubestjévé nőtte ki magát és igazi különlegességnek számít az éjszakai életben.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó