Pulzar

Jay Lumen visszatért a Ministry Of Sound DJpultja mögé

Amikor egy külföldi klublegenda lát vendégül egy DJt, pláne ha az hazánk fia, akkor igazi szenzációról beszélhetünk.

A világ egyértelműen legismertebb és a közönség által több évben is a világ elsőszámú klubjaként aposztrofált londoni Ministry Of Sound immár másodszor hívta meg Jay Lument DJpultja mögé.
„A puding próbája az evés” ahogy azt mondani szokták. Nos, ez a próba a mi Jay Lumenünk számára a tavalyi évben igencsak jól sikerült, hiszen már akkor tudható volt, hogy a londoni Ministry Of Sound promóterei idén is igényt tartanak lemezpörgető tudományára. A klub híresen körültekintő, amikor a lemezlovasok megválogatásáról van szó, így mindenképpen megtiszteltetés, amikor az új generáció képviselői közül bekerül egy-egy tehetség a klub falai közé. Arról nem is beszélve, ha az illetőt másodszor is visszahívják.
Jay rászolgált erre, hiszen mint ahogy arról tavaly már beszámoltunk a többi terem éppen nem játszó DJi is az ö buliján engedték ki a gőzt. Ez egyéb iránt idén is hasonlóképpen történt. A tavalyi sikert követően a szervezők semmit sem akartak a véletlenre bízni, így a közönség elvárásának engedve a normál kétórás szett helyett egy exkluzív 3 órás DJ szettre kérték fel Jay Lument.
Természetesen annak ellenére, hogy a klub a hosszú hétvégén minden napra kiemelt rendezvénnyel készült, a party teljes teltházzal dübörgött. Persze nem is nagyon várhatunk mást, ha egy jó buli keresésekor a Ministryre tesszük a voksunkat.
„Természetesen hatalmas élmény volt, akárcsak tavaly. Idén már jó ismerősként fogadtak és a klub elsőszámú promótere mindenben 100%-ig a rendelkezésemre állt. Ezúton is köszönöm neki, jobban nem is érezhettem volna magam. Ezen felül külön megtiszteltetés, hogy ezúttal egy 3 órás szettre kértek fel, ami lehetőséget ad a kiteljesedésre egy DJ számára. Remélem, hogy hamarosan újra lesz alkalmam náluk játszani.”- mondta Jay.
Az előzményeket tekintve ez nem is lehet kérdés, ám szerencsére Jay Lumen addig még számtalan hazai klubban és rendezvényen fordul meg, hogy itthon is megmutassa, mitől döglik a légy.

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.
  • Új dimenziót nyit a Budapest Park: decemberben saját fesztivállal jelentkezik!

    A főváros egyik kedvenc szabadtéri szórakozóhelye mostantól nem csak nyáron kínál felejthetetlen élményeket, kiváló koncerteket és igazi “parkos” hangulatot.
  • Ilyen volt az idei Telekomosok Fesztiválja

    CSALÁDI SPORTNAP, KONCERT ÉS CSILLAGLES – ILYEN VOLT AZ IDEI TELEKOMOSOK FESZTIVÁLJA A Magyar Telekom 2024-ben második alkalommal rendezte meg a Telekomosok Fesztiválját, egy olyan különleges programsorozatot, amely az ország különböző helyszínein juttatja egy napos, teljeskörű fesztiválélményhez az ügyfeleit és azok barátait, ezáltal még emlékezetesebbé téve a nyarukat. Az egyes eseményekre összesen 40 000 jegyet aktiváltak díjmentesen a Telekom alkalmazásban, a Magenta Moments menüponton belül, ami 46 százalékkal több a tavalyi évhez képest.
  • INOTA Focus: RADIANCE

    A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.
  • A nyárvégi INOTA Focus ismét lebilincselő fényművészettel teríti be az erőművet

    A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.
  • Nemzetközi sztárok a hétvégén a Budapest Parkban

    Még az évad felénél sem járunk, de folyamatosan váltják egymást a Budapest Park színpadán a legnagyobb hazai és nemzetközi sztárok. Most hétvégén ráadásul két este is a külföldi fellépőké a főszerep: pénteken Ibiza királya, Carl Cox érkezik egy egyedülálló hibrid szettel, majd az éjszaka folyamán újabb és újabb nemzetközi sztár DJ-k váltják egymást a lemezjátszók mögött. Vasárnap pedig egy világkörüli utazásra invitál az eklektikus Thievery Corporation.
  • Telekom Electronic Beats - SZELEKTOR

    Bárki hallgathatja az új magyar zenészgenerációt a Telekom Electronic Beats friss válogatáslemezén.
  • INOTA Focus TURBINACSARNOK

    Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába. Július 12-én és 13-án reggelig tartó újhullámos techno és határfeszegető elektronika költözik a tavaly az Európa Kulturális Fővárosa program részeként már jól megismert inotai rozsdaövezet 6000 négyzetméteres ipari épületébe, egytucat külföldi fellépővel.
  • Balaton Piknik 2024

    Balaton Piknik – a MOL Nagyon Balaton kockás pokrócos utazó fesztiválja 2024-ben egy csodás helyszínre érkezik, a Tihanyi Piac Placcra! Az elmúlt években félig-meddig körbepiknikeztük már a tavat: Balatonboglárról indultunk, jártunk Aligán, Siófokon, Veszprémben, de az idei állomást már régóta várjuk!
  • Telekom Szelektor 2024

    Újabb tripla válogatáslemezre keresi a Telekom Electronic Beats az ország feltörekvő zenészeit

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó