Belocca saját bevallása szerint képtelen egyazon sablonra több zenét írni, így mindig más és más hangzású trekkek kerülnek ki a kezei közül. Ennek az az egyik érdekes velejárója, hogy nem tudjuk sem ide, sem oda besorolni őket, mert undergroundnak túl populáris, populárisnak meg túl underground. Ez a logikai csavar fajult tehát odáig, hogy kitalálta az új meghatározást, mert ha már annyira szereti az emberi természet ezeket a kis skatulyákat, nehogy pont az ő zenéinek ne legyen.
Amióta sikerült bevackolnia magát Bécinek ebbe a vadiúj saját kis kaszniba, szinte varázsütésre nyíltak meg előtte az olyanok fülei és lemezes táskái, mint például Eric Morillo vagy Richie Hawtin. Megint csak meg kell erősítenünk: ezúttal sincs semmi tévedés. Ez a két egészen különböző fészekaljból érkező világsztár egyöntetűen tette le voksát kedvenc zenegyáros honfitársunk munkái mellett, a legnagyobb egyetértésben.
A lavinaszerű folyamat a Beatport Tech House Top 10-es helyezéssel kezdődött idén ősszel. Azóta szinte mindegyik Belocca-féle zene ott figyel a Top 100-as listában, a Dj Chartokban és a legelképesztőbb játszási listákban. Az egyik leginkább figyelemre méltó ilyen track a Rony Sikaly feat Polina - Let you Go ( Belocca & Soneec remix), mely éppen az amerikai szupersztár, Eric Morillo Subliminal kiadójánál jelent meg. A track szinte azonnal a Beatport House Chart 36-dik helyén landolt, és igen stabilan be is betonozta magát a rangos listába. Az egész világon pörgetik a remixet, egészen hihetetlen helyszínekről kapja a visszajelzéseket Béci a Soneec-kal közös ópuszra. Természetesen maga Eric Morillo is rotációban csépeli vele a népet, de olyan neves kollégák sem engedik el a közönség füle mellett, mint pl. Grant Nelson, David Penn, Lissat & Voltaxx, Audiowhores, Matt Caseli, Kid Massive, Soul Avengerz – hogy csak párat említsünk.
Persze ilyenkor, ha valakit ennyire felkapnak, elkezd nőni az érdeklődés a korábbi munkái iránt is. Az őszinte döbbenet mégis akkor ült ki Beloccánk arcára a minap, amikor a Twitteren találta szembe magát a jó öreg Richie Hawtin bejegyzésével, amiben konkrétan megnevezte az egyik zenéjét a játszási listájában… Íme, a bizonyíték rá: http://twitter.com/#!/rhawtin_live/status/725763728871425 . Azon pedig, hogy éppen egy „patológikus” verziót választott minden idők „legnegatívabb” kiadójának feje, már meg sem lepődünk ezek után.
A támogatók köre azóta is folyamatosan bővül stílustól és kategóriától függetlenül. Íme, néhány azok közül, akiikonk már biztosan játszották Belocca zenéit, s támogatásukról is biztosították őt: John Acquaviva, Mark Knight, Sander Kleinenberg, Olivier Giacomotto, Noir, D.Ramirez, Alex Kenji, Marshall aka Luigi Rocca, Dj Chus, stb.
Ebből is látszik, hogy a kategorizálás micsoda képzavarokat tud okozni, hiszen Beloccáról sem tudják sokan, hogy hova is tegyék: a slágeresebb vagy az underground harcvonalba. Ne tegye hát senki sehova, mert – ahogy az őt támogató világsztárok már rájöttek – ő egyszerűen „csak” zenész, aki ontja magából a jobbnál jobb zenéket. Az egyik legnagyobb mainstream DJ (Morillo) és a legismertebb underground ikon (Hawtin) szava legyen elég bizonyíték rá, hogy Béci egész egyszerűen baromi jó, és kész!
Beloccát utolérhetitek itt:
http://soundcloud.com/belocca
http://www.mixcloud.com/Belocca/
…és persze a facebookon is!
Készítette:
Murvai Magdi - VAMP (Various Artists Media Project, a MEDIALL-csoport tagja)