Pulzar

Sikerrel debütált a Nagyon Balaton, a Balaton ünnepe

Szerda hajnalban ért véget az első Nagyon Balaton ünnepi eseménysorozat. 3 nap alatt 10 városban több száz programon vehettek részt a vendégek és 3 új fesztivál is született. Bár a 20-ára tervezett balatoni tűzijáték a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt, a Nagyon Balaton eseményein így is több százezren vettek részt. A szervező VOLT Produkció 2014-ben is folytatni kívánja ezt a turisztikai szempontból kiemelkedő kezdeményezést.

 „Az összefogás igazi példájaként éltük meg a Nagyon Balaton rendezvénysorozatot. A célunk az volt, hogy a Balaton Régió vezetőivel és szervezőivel együttműködve egy hagyományteremtő ünnepet hozzunk létre, amely nemcsak vendégeket vonz, de a Balaton arculatát is formálja. A felkeresett partnereink kivétel nélkül örömmel fogadták a kezdeményezésünket, ennek köszönhetően valósulhatott meg ez az igazán színes, minden korosztály számára vonzó programsorozat. Meggyőződésünk, hogy ezek a kulturális események hazai és nemzetközi turisták számára is új tartalommal töltik meg a Balaton Régiót. Az idei tapasztalatok alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy a Nagyon Balaton ünnepi program 2014-ben is megrendezésre kerül, jóval több helyszínen, nem kizárt, hogy a teljes nyári szezonra kiterjesztve” – mondta el a VOLT Produkció két vezetője, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a Nagyon Balaton főszervezői.

 

A belépőjeggyel látogatható programok közül a zamárdi STRAND – Nagyon zene fesztivál zajlott a legnagyobb sikerrel. A Petőfi Rádióval közös rendezésben zajló program keretében 60 hazai zenekar mellett többek között az amerikai Fall Out Boy adott nagy sikerű koncertet. Bár a harmadik napot már nem a strandidő jellemezte, a csodás panorámájú fesztiválon így is több mint 40.000-en vettek részt.

 

Ugyancsak nagy sikerrel debütált Balatonvilágoson a B my LAKE névre hallgató elektronikus zenei fesztivál. A vadregényes környezetben összesen 7, kisebb-nagyobb színpadon száznál is több DJ lépett fel, közel 30.000 vendég részvétele mellett. A VOLT Produkció vezetői mindkét eseményt 2014-ben is folytatni kívánják.

 

Vasárnap az alsóörsi Európa Kemingben teltházas koncertet adott a Locomotív GT. A helyszínre Budapestről nosztalgia-vonat szállította a vendégeket, akik napközben a strandon és a fesztivál helyszínén az LGT szervezésében zajló programokon vehettek részt.

 

Hétfő este a Siófoki Szabadtéri Színpad vendége volt a Leslie Mandoki vezette Soulmates produkció. A kétórás koncert utolsó részében a résztvevők állva ünnepelték a Németországban élő zenész-producert, aki elmondása szerint 38 évvel ezelőtt lépett fel utoljára Siófokon.

 

A megszokottnál is nagyobb élettel telt meg a zánkai Új Nemzedék Központ. Itt 3 napon át a családok vehették birtokba a helyszínt. Az ingyenesen látogatható Nagy Csobbanás családi fesztivál keretében játszóház, kézművesek és sportprogramok várták a résztvevőket, a fesztivál színpadán pedig többek között s Gringó Sztár, az Alma együttes, a Kaláka és Palya Bea adott koncertet.

 

A Füredi Borhetek a Nagyon Balaton idejére a Nagyon Jazz fesztiválnak adott otthont. A legnagyobb sikerrel Lajkó Félix lépett fel, a néhány nappal ezelőtt elhunyt Vukán Györgytől pedig zenésztársai könnyekkel küzködve vettek búcsút.

Két napon át Veszprém Folk címmel a legnevesebb népzenei produkciók mutatkoztak be Veszprémben, 20-án este Fenyő Miklós Keszthelyen, a Boban Markovic Orkestar pedig Révfülöpön adott koncertet, az ARTplacc kortárs művészeti fesztivál pedig idén a Nagyon Balaton idején verz sátrat Tihanyban.

 

A szervezők fontosnak tartják kiemelni, hogy a színvonalas programok minden helyszínen a legszigorúbb biztonsági előírások betartása mellett zajlottak. Turisztikai szakemberek a Nagyon Balatont az ország szempontjából egy igazán jelentős kezdeményezésnek tartják, amely a forgalom növekedésén túl a Balaton arculatát is építi.

A Nagyon Balaton fő médiapartnere az MTVA, főszponzora pedig a Telekom.

Archív partyajánlók

  • [2020-02-21] History Of Drum and Bass
     

    Immáron negyedik alkalommal indul útjára a történelmi basszusokat felidéző sorozatunk melyben az elmúlt 25 év legjobb dallamait szólaltatják meg vendégeink. Tarts velünk te is a múltidézésben mert már rég voltál vagy mert kimaradt ez az időszak.
  • [2017-10-14] History of Drum and Bass Vol. 3.
    @ Mika Tivadar Mulató

    A Dob és basszus históriák harmadik fordulójában a Bladerunnaz rezidensét Mastif-ot és a Weekendbass-ről jól ismert Norm-ot hívjuk vendégül akik megmutatják mitől szeretjük már több mint 20 éve ezt a műfajt. Segítségükre lesz a bemutatásban Zoom és persze a rezidensek Cr1s, Crocus, Stern és Rack. Tartsatok velünk a múltidézésben.
  • [2010-05-07] Club Diesel pres. Style Wars
    @ Diesel Club, Budapest

    A Club K2 bezárása nem húzza magával a Style Wars-t, májustól ugyanis új helyszínnel folytatódik a többfajta elektronikus zenei irányzatot felvonultató buli sorozat. Ezúttal a Drum & Bass-é és a Dupstep-é lesz a főszerep, nem máshol mint a Club Dieselben.
  • [2010-02-05] Goa vs Drum’n’bass party
    @ K2, Budapest

  • [2009-08-15] N4S pres Black Hoe meets NKOTB
    @ Diesel Club, Budapest

    „A nyár véginek is mondható Need4Speed következő állomása remek csemegét ígér a tört ütem húzósabb régiói kedvelőinek. A K2 és Diesel klubok látogatói előtt nem lehet ismeretlen a New Kids On The Bass fantázianevű sorozat, így különösebb bemutatást nem igényel a csapat, mindannyian tudjuk, mire számíthatunk."
  • [2009-05-22] NKOTB b2b NIGHT
    @ K2, Budapest

    Fellépők: Chain, Crocus, Android, Khaist, Rekorb, Igg, AQ, Konor
  • [2009-01-23] Old School Madness
    @ Diesel Club, Budapest

    Egy igazi partiarc sosem feledkezik meg az aranykorszakról, amikor a rave kor megszületett, és hatalmas happy hardcore slágerek söpörtek végig az egész világ zenei életén: ez volt a legendás 90-es évek. Scooter, Dune, RMB, Marusha, Charly Lownoise & Mental Theo, Ultra Sonic és a többiek...
  • [2008-12-26] Need 4 Speed pres. X-Mass Special Edition
    @ K2, Budapest

    A hollandokról tudjuk, hogy kemény zenét csinálnak és játszanak - elég ha a Noisiára vagy a Black Sun Empirere gondolunk -, és nincs ez máshogy Eye-D-vel sem.
  • [2008-11-15] Need4Speed Classic
    @ K2, Budapest

    Évekkel ezelőtt a Need 4 Speed csapata számos club estet tartott, ahol a hazai dj-k és producerek munkásságán volt a hangsúly, az elmúlt 1-2 évben viszont rendszeres volt a külföldi vendég. Ezúttal viszont a gyökerekhez visszatérve egy Classic esttel lep meg minket a szervező gárda, ahol ismét a magyar élvonal lesz a főszereplő.
  • [2008-09-06] Need 4 Speed
    @ K2, Budapest

    Az utolsó Need 4 Speed buli a Club K2-ben!!! Hát igen, ez is eljött… De szomorkodásra nincs ok, nem szűnik meg a sorozat, csak elköltözik. Hogy hová az egyenlőre titok, de ne is ezzel foglalkozzunk, hanem, hogy a helybúcsúztató rendezvény ugyanolyan színvonalas lesz mint az eddigiek, ha nem színvonalasabb!
  • [2008-08-09] New Kids On The Bass with Special Guest
    @ K2, Budapest

    Nem is olyan rég még azzal "ijesztgettek" benneteket, hogy nem lesz több NKOTB a K2 falai között, de erre a kijelentésükre most az "ijesztgetők" fognak rácáfolni! Méghozzá nem is akárhogyan!
  • [2008-04-04] NVC pres.: FAIRMONT
    @ A38, Budapest

    Az NVC csapat két teltházas buli, az Extrawelt és az Oliver Huntemann után, most újabb hajós rendezvényre készül. Ezúttal James Holden kiadója, a Border Community talán legígéretesebb felfedezettjét, FAIRMONT-ot invitálták meg Budapestre, ahol végre mi is meghallgathatjuk az egész világot bejáró Liveactet.
  • [2007-12-08] Casino Bangkok Special
    @ Mono, Budapest

    Most szombaton, azaz november 24-én végre ismét Casino Bangkok, méghozzá egy különleges, electrohouse est formájában.
  • [2007-11-10] NVC Presents: Extrawelt
    @ A38, Budapest

    2007. november 10.-én az NVC jóvoltából végre elérkezik az Extrawelt első budapesti fellépése. Egy olyan liveactet hallgathatunk/táncolhatunk végig ezen az estén, amely az elmúlt másfél évben meghódította az egész elektronikus zenei scénát
  • [2007-05-05] Club K2 presents .: ELECTRIC DELUXE
    @ K2, Budapest

    Fellépők: Jade, Solarcube, Axim & Liquid, INF & Skizoid...
  • [2006-02-18] Spugedelik Revolution II.
    @ Inside Basement, Budapest

    A 2005-ös év legjobb indoor PsyTrance bulijának megválasztott, mára már legendássá vált Spugedelic Revolution második epizódjával a No Vidra Crew ismét elhozza nekünk a finn erdei manók őrült hangját egy éjszakára.

Még több friss

  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.
  • Új dimenziót nyit a Budapest Park: decemberben saját fesztivállal jelentkezik!

    A főváros egyik kedvenc szabadtéri szórakozóhelye mostantól nem csak nyáron kínál felejthetetlen élményeket, kiváló koncerteket és igazi “parkos” hangulatot.
  • Ilyen volt az idei Telekomosok Fesztiválja

    CSALÁDI SPORTNAP, KONCERT ÉS CSILLAGLES – ILYEN VOLT AZ IDEI TELEKOMOSOK FESZTIVÁLJA A Magyar Telekom 2024-ben második alkalommal rendezte meg a Telekomosok Fesztiválját, egy olyan különleges programsorozatot, amely az ország különböző helyszínein juttatja egy napos, teljeskörű fesztiválélményhez az ügyfeleit és azok barátait, ezáltal még emlékezetesebbé téve a nyarukat. Az egyes eseményekre összesen 40 000 jegyet aktiváltak díjmentesen a Telekom alkalmazásban, a Magenta Moments menüponton belül, ami 46 százalékkal több a tavalyi évhez képest.
  • INOTA Focus: RADIANCE

    A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.
  • A nyárvégi INOTA Focus ismét lebilincselő fényművészettel teríti be az erőművet

    A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.
  • Nemzetközi sztárok a hétvégén a Budapest Parkban

    Még az évad felénél sem járunk, de folyamatosan váltják egymást a Budapest Park színpadán a legnagyobb hazai és nemzetközi sztárok. Most hétvégén ráadásul két este is a külföldi fellépőké a főszerep: pénteken Ibiza királya, Carl Cox érkezik egy egyedülálló hibrid szettel, majd az éjszaka folyamán újabb és újabb nemzetközi sztár DJ-k váltják egymást a lemezjátszók mögött. Vasárnap pedig egy világkörüli utazásra invitál az eklektikus Thievery Corporation.
  • Telekom Electronic Beats - SZELEKTOR

    Bárki hallgathatja az új magyar zenészgenerációt a Telekom Electronic Beats friss válogatáslemezén.
  • INOTA Focus TURBINACSARNOK

    Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába. Július 12-én és 13-án reggelig tartó újhullámos techno és határfeszegető elektronika költözik a tavaly az Európa Kulturális Fővárosa program részeként már jól megismert inotai rozsdaövezet 6000 négyzetméteres ipari épületébe, egytucat külföldi fellépővel.
  • Electronic Beats Appok – Letöltötted már őket?

    Exkluzív dj-mixek és fesztiválhanganyagok? EB rádió-applikáció. Videó streamek és koncertfelvételek? EB videó-applikáció. Rögtön tudni szeretnél mindent? EB hírek-applikáció.
  • Selected Sounds: Nathan Fake beszámoló

    Nathan Fake november 16-án ismét Budapesten járt. Live fellépése során, ezúttal a régi nagy kedvencek mellett, a szeptemberben megjelent Steam Days című albumából kaphattunk ízelítőt. A Border Community kiadó oszlopos tagját most is az NVC szervezőcsapat hívta meg Budapestre, ahogy az elmúlt évek során ezt már megszokhattuk.
  • NVC Selected Sounds Interjú

    Az NVC legújabb sorozata a Selected Sounds kapcsán készítettünk a csapattal egy villáminterjút, hogy mi is ez az előremutató, új sorozat, és mire számíthatunk a jövőben.
  • James Holden Biztosan Jön

    A mai napon újra beindult az európai légi forgalom, már Heathrow-ról is megérkeztek az első járatok.

Szervező

  • NVC

    2004 nyarán született meg a No Vidra Crew (NVC), melynek megálmodói és megteremtői zenészek, fanatikus zenekedvelők és nem utolsó sorban barátok. Idő közben a “mag” köré épült egy teljes dj-kből, vizuálosokból, producerekből, fotósokból álló brigád. A hazai partykultúrában évek óta jelenlevő promoter csapatunk eddigi tevékenysége során számtalan előremutató nemzetközi előadót hozott el a magyarközönségnek a minimal, techno, tech-house színtérről. Fő profilunk mellett szerveztünk már space-rock koncertet, psytrance bulikat és a tört ritmusok felé is nyitottunk. 2007 nyarán beindítottuk saját klubsorozatunkat Casino Bangkok néven, ahol a hazai szcéna színe-java mellett a kezdetek óta teret adunk a feltörekvő tehetségeknek is. Állandó bázisaink, a Merlin, a Mono és az A38 mellett megfordultunk már a Citadellán, a Mokka Cukában, a Trafóban, valamint a nagyobb hazai fesztiválokon is rendszeresen képviseltetjük magunkat (Balaton Sound, Sziget, Ozora), továbbá külön színpadunk volt a 2009-es MTV Ema Regional Award Show-n rendezvényen. Együttműködésben állunk többek között a Német Nagykövetséggel és aBest Hollywood filmforgalmazó céggel a német újraegyesítéshez kapcsolódó rendezvények és a Berlin Calling c. film kapcsán. Akiket eddig vendégül láttunk: Ellen Allien, Apparat, Paul Kalkbrenner, Sascha Funke, Thomas Muller, Extrawelt, Oliver Huntemann, T. Raumschmiere, Nathan Fake, Fairmont, Petter, Oliver Koletzki, Florian Meindl, Martin Eyerer, Ramon Tapia, Butch, Axel Bartsch, Kanio, Roland M. Dill, Current Value, Hidria Spacefolk, X-Dream, Fuzzion…

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó