Pulzar

Jóképű Klub Interjú

A Kecskeméti illetőségű Jóképű Klub csapatával az az Balakrishnann-al és Áky-val készítettük soron következő interjúnkat. A srácok munkássága egyre ismertebb illetve rendezvényeik egyre jobban pörögnek.

Az interjúhoz készített mix itt letölthető!!!


Balakrishnan - odense

Mesélnétek a kezdetekről, mikor és hogyan indult el a Jóképű project és persze mind dj mióta tevékenykedtek?

Krisz: A project maga 2005 júliusa óta megy, onnantól hogy megcsináltuk első behirdetett bulinkat. Akkor még csak egy város széli aprócska, alig 100 fő befogadására alkalmas helyen, kimondottan a baráti kör számára. Emlékszem még amikor ment a sütögetés meg a bólé minden mennyiségben a Dinacord már akkor is ott volt a sarokban. Nem sajnáltunk semmit sem, 2-3 buli után pedig falat döntöttünk, hogy plusz 30 négyzetmétert nyerjünk. Komoly volt és maradt az emlékezetünkben pár történet. Gondolhatjátok! A megnőtt érdeklődés miatt a klubest átélt egy pár helyszín változtatást, amely pozitívan befolyásolta a Jóképű Klub útját 2006 februárjában már egy 300 fős helyen toltuk, amellyel párhuzamban már folytak a tárgyalások az akkori Club 69 vezetőségével. Még ebben az évben, májusában kaptuk a lehetőséget, hogy ezen az igazán exclusive klubban rendezhessünk. Úgy tűnik bejött mert nem hagytak el minket az emberek J a Club69-ben már csaknem 500 fővel Mannel vendégszereplésével nyitottunk. Így már lehetőségünk volt rá, hogy az ország nevesebb dj / producereit is elhívhassuk mint pl. Yvel&Tristan, Skiz, Lank, Yvel&Tristan és decemberben Eelke Kleijn. Aztán egy hirtelen fordulat és ott találtuk magunkat a Bling-ben és lassan már egy éve itt rendezünk bulikat olyan nevekkel mint Forteba, FromP60, Emanuel Phaz, Zee, Add2Basket, Nigel Snorter, Garay a SPUTNIK csapat és még folytathatnám.

Dj mint szakma már 1998 körül el kezdett foglalkoztatni, nagy-nagy hullámvölgyek miatt csak a Jóképű Klub hozta meg számomra a kellő áttörést ami mára már több mint két éve fut és köszönhetően nagyon sok helyre eljutottam már és nagyon jó kapcsolatokat építettem ki.

Áky: én egy picit később kapcsolódtam bele a csapatba, egy közös barát révén ismerkedtünk meg Krisszel, azóta tart a barátság és munkakapcsolat. Az első vendégszereplésem az első helyszínen volt 2005 telén, de a piciny hely ellenére tele volt a legjobb arcokkal. Laza kis buli volt! Azóta szinte minden egyes bulin játszok aminek nagyon örülök. A dj pályafutás kb.1994 környékén kezdőt még a középiskolai évek alatt és azóta töretlen.

Állandó rezidenciával büszkélkedhettek. Miért pont a Bling Bling a bulik rendszeres színhelye?

Krisz: a Bling Bling egy magával ragadó helyszín, bátran mondhatom, hogy Kecskemét de talán Magyarország egyik talán legszebb helye, színes programokkal rendelkezik közte a mi estéink is. A munkánk már lassan egy éve itt folyik, tökéletesen bevált és az általunk képviselt irányzatot 100%-osan kiegészíti e Klub. A vezetőséggel együtt azon dolgozunk, hogy a Bling Bling egy igazi paradicsom legyen Kecskeméten és környékén.

Mennyire van állandó táborotok, akik minden bulin jelen vannak?

Krisz: Hála, azt mondhatom, hogy maga a Jóképű Klub szerencséje a barátok támogatásában van, hiszen már a két évvel ezelőtti induláskor is ott álltak mellettünk. Az a 100-150 fős mag általában mindig ott van, név szerint lenne jó őket felsorolni mert nagyon sokat köszönhetünk Nekik. Az azóta eltelt 2 évben persze nagyon sokan csatlakoztak a fix emberekhez. Barátok jönnek mennek, de ez így megy szerintem mindenhol.

Áky: Már lassan ott tarunk, hogy a törzsközönség nemcsak Kecskemétiekből áll. Hála mára már nagy a vonzáskörzet és a környékbeli településeket is meg tudjuk fogni ezzel a vonallal. A barátok pedig sokat segítenek esetleg tanácsaikkal és véleményeikkel formálják az elképzeléseinket.

Melyik az a stílus, ami kimondottan a bulik fő irányvonalának tekinthető, illetve számotokra mik a favorizált dolgok stílusok terén?

Krisz: A partikban fő vonalat képez a house és a köré fonódott stílusok, általában mindig a meghívott vendégtől függ az est milyensége, fő szempont, hogy az emberek igényes zenét hallhassanak Tőlünk hiszen ez a jövőben védjeggyé is válhat.

Mostanában két ÉN-el dolgozom mert a főidős felkérések ezt megkövetelik. A warm up szerepben inkább fix előadók zenéit pakolom, csak hogy egy párat kiemeljek: Forteba, Roberto Bardini, From P60, Dirt Crew&

Emellett egy erősebb vonalat is sajátomnak érzek ez a tech-es hangzások. Mint előadó: Dave Dk, Roger Martinez, Diego Velasco.

Áky: Szerintem eléggé sokszínűek vagyunk, ahogyan Krisz is mondta elsősorban a deep, tech és minimal a fő mérvadó és a fellépőket is eszerint válogatjuk.

Mi alapján válogatjátok a vendég dj-ket a rendezvényekre?

Krisz: Munkásság, mixek, bemutatkozó anyagok, szimpátia. Ez utóbbi nekem nagyon sokat számít. Nagyon fontosnak tartok egy-egy dj/producer meghívásakor a megfelelő kontaktus kialakítását.

Áky: Próbálunk még nem agyonjátszott neveket elhívni, hogy őket is megismerje a publikum. Szerintünk ha az újdonság hozza a legjobb formáját (márpedig hozza) akkor baj nem lehet. Előfordult már, hogy egy kölcsönbeadott mixlemez alapján döntöttünk.

Mik a tervek 2008-ra? Elég sok bulin túl vagytok, lesznek valamiféle újítások vagy halad minden a megszokott módon?

Krisz: Sohasem ülünk tétlenül, mindig próbálunk újdonságokat és csemegéket beépíteni a bulikba. A jövőben elég sok minden fog változni, új köntöst veszünk fel. Át szeretnénk egy kicsit formálni a Jóképű Klub-ot, az arculatváltást 3 kisebb klubest megvalósítása jelenti amely 3 havonta fog ismétlődni ( az első Január 11-én KINGZ névvel már el is indul amely a producerekre fókuszál ) mindháromat fontos küldetéstudattal hozzuk létre és kisebb csoportokba kategorizáljuk majd őket, így pl.: producerek, feltörekvők és a feszesebb ütemeket játszok. Reméljük ez a kis csoportosítás ad egy kis pluszt az odajáró embereknek.

Valamint más városokban kisebb rezidencia létrehozása is tervbe van véve a 2008-as évre.

Ha éppen nem a Bling-ben, merre találkozhat veletek a közönség? Ugyebár leginkább Kecskemét és környékén toljátok, várható valamiféle Jóképű tour esetleg külföldi fellépés?

Krisz: Decemberben én már szinte csak pihenek 25-én játszom a Bling Bling Premium Party-n ahol John Creamer, Yvel&Tristan, Moonline lesz a vendég. Jövő év januárjában Tiszakécskén a Club New Night-ban és a Jusmusic.fm BodyTalk műsorában is hallható leszek. Úgy érzem ez nagyon jó évkezdés lesz. Külföldi fellépés egyenlőre várat magára, ellenben külföldi fellépőnk újra lesz, várhatólag az év első felében. Figyelgessétek a weblapunkat vagy a myspace oldalunkat.

Áky: Elsősorban Bács-megye Kecel, Bácsalmás, Akasztó, de a közelmúltban kaptunk már felkérést Budapestre, Mendére is. Legközelebb Császártöltésen, szilveszterkor pedig Kecelen játszom. A Jóképű Klub Tour már megfordult a fejünkben de erre még érnünk kell és a kapcsolatainkat is jobban ki kell építeni. Ki tudja mit hoz a jövő? Mindenesetre szeretnénk!

A kötelezően megszokott sablon kérdés maradt hátra mégpedig, hogy mi a helyzet a zeneírással?

Krisz: Ajjaj. Időhiány és nemtörődömség. Sajnos sokkal több időt kellene ráfordítani, de egyenlőre csak próbálgatom a technikákat elsajátítani. Ha majd itt lesz az ideje nagyon szeretnék olyan zenéket csinálni amelyek minden szempontból megfelelnek az igényeimnek és ha megmutatom valakinek akkor már azzal remélhetőleg teljesen elégetett leszek.

Áky: Próbálkozunk& J

Milyen mixet készítettetek a pulzar.hu olvasói számára?

Krisz: Egy kicsit feszesebb darab, aktuális hangulatomat tükrözi, bár nem ezt szokhatták meg eddig tőlem. Nagyon kíváncsi vagyok a reakciókra.

Archív partyajánlók

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    [Interjú] Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    [Interjú] November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    [Interjú] A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    [Interjú] Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    [Interjú] Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    [Interjú] A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    [Interjú] Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    [Interjú] Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    [Interjú] A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    [Interjú] A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.
  • Lee Burridge és Luigi Madonna a medencében

    [Beszámoló] A dél-alföldi kisváros, Kecel, ismételten egy izgalmas eseménynek nyújtott helyszínt. A Club Korona ezúttal a veterán ikont Lee Burridge-et és az olasz Luigi Madonna-t látta vendégül a lemezjátszók mögött.
  • Kollektiva-est a Balaton Soundon heves olaszokkal

    [Fesztivál hír] A Kollektiva idén egy teljes este házigazdája lesz a Balaton Soundon. Július 14-én, szombaton a különleges kialakítású Burn Studios Frame Array helyszínen a budapesti dj-csapat, valamint néhány hazai formáció társaságában fellép a magas fordulatszámú újhullámos klubzenék egyik ásza, az olasz Keith & Supabeatz páros.
  • A Nu-Disco Forradalom hajnala Magyarországon

    [Friss] A pökhendien elegáns és egyben dinamikus nu-disco darabok az utóbbi években egyre dominánsabb szerepet töltenek be a zenei térképen; a hangzás a nemzetközi térnyerést követően mára kibontakozóban van Magyarországon is.
  • TMX interjú

    [Interjú] A Kollektíva alapítójával TMX-el beszélgettünk, a napokban napvilágot látó Compact Disco remixe kapcsán, produceri munkáiról, a kezdetekről, a jelenről és a jövőbeni tervekről...
  • Welcome to Masomenos

    [Biográfia] A Masomenos duo-t Joan Costes és Adrien de Maublanc alkotja.
  • A BADGIRLS VISSZATÉR KECELRE!

    [Friss] Mint az köztudott a Koronában 2002-óta rendszeresen partikat szervező Badgirls csapata, akik 2003-óta a klub hivatalos rezidensi és programszervezői, illetve promóteri szerepkörét is ellátták, az újranyitástól eltelt rövid 3 hónapos szünet után újra visszatérnek a klubba!

Szervező

  • wbr.hu

    A wbr.hu oldalon folyamatosan frissülő híreket, cikkeket találhatsz zenéről, designe-ról, szórakozásról.
  • Kollektíva

    Kollektiva dj- és partiszervező-csapat 2007 tavaszán robbant be a budapesti partiéletbe az első Kollektiva Nights-szal, melyen napjaink egyik legfelkapottabb remixere és BBC Radio One műsorvezetője Kissy Sell Out és a trenddiktáló londoni Durrr estek házigazdája, The Lovely Jonjo vendég-dj-ztek.
  • Badgirls

    A James Cole és Pat Duff alapította csapathoz 2004-ben csatlakozott Shabaam, így vált eggyé a keceli 3 rezidens triója a Badgirlssel.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó